HALÁSZ JÁNOS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az elmúlt nyolc évben Magyar Bálint és Hiller István oktatáspolitikája súlyos társadalmi problémákat okozott. (Derültség az MSZP soraiban.) A Hiller-féle iskolai integrációs politikáról a PDSZ újonnan megválasztott elnöke is azt nyilatkozta, hogy ami hazánkban integrált oktatás címén folyt, nem tartható tovább. A szocialisták az iskolák, gyermekek, pedagógusok többségének égető hétköznapi gondjaira nem kívánt választ keresni. A pedagógusokat és az intézményvezetőket kihagyták a rájuk vonatkozó döntések előkészítéséből.
Az iskolák esetében a társadalom minden rétege érintett a stratégiai változásokban, így a párbeszéd nem merülhet ki néhány társadalmi és szakmai szervezet utólagosan megkért véleményének mérlegelésében. Fontosnak tartjuk, hogy a szülők, pedagógusok, diákközösségek, az egyes emberek megfogalmazzák javaslataikat, kritikáikat a koncepcióról. Az anyagban nem a tárca eldöntött álláspontja szerepel, csupán összefoglalt javaslatai.
Az oktatási államtitkárság az elmúlt hónapokban többször hívta stratégiai megbeszélésre az érintett társadalmi szervezetek képviselőit fenntartók, szakmacsoportok, életkor szerint, hogy felelősségüknek érezzék a közös ügyet. A beérkező dokumentumok feldolgozása mellett konferenciákat és fórumokat szervezünk a leendő közoktatási törvénykoncepció elemeiről. A hivatalos közoktatási törvénykoncepció az egyeztetések lezárását követően kerülhet nyilvánosságra.
Folyik a felsőoktatási törvény, az új felsőoktatási törvény előkészítése is. E törvény koncepciójának társadalmi, szakmai vitája hivatalosan a november 3-ai sajtótájékoztatóval indult, és november 4-e óta mindenki számára elérhető a minisztérium honlapján. Ezzel egyidejűleg kapták meg a koncepciót a felsőoktatási intézmények, a Magyar Rektori Konferencia, a Felsőoktatási és Tudományos Tanács, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája és a Doktoranduszok Országos Szövetsége, továbbá a köz- és felsőoktatási szakszervezetek, az Országos Köznevelési Tanács és a Közoktatás-politikai Tanács. A testületek írásban fejtik ki véleményüket, javaslataikat, észrevételeiket december első hetéig. A tárca külön kért véleményt a Magyar Tudományos Akadémia elnökétől, az egyházi és az alapítványi intézmények fenntartóival és vezetőivel pedig a napokban fog konzultálni.
Az eddig beérkezett vélemények, bár korai még a teljes összegzés, nagy többségükben pozitív hozzászólások, illetve jobbítást célzó javaslatok. Nem jellemző a koncepció teljes egészét elutasító álláspont. Az, hogy ellenkező vélemények is vannak, természetes, és ha az olyan, azok elfogadhatóak is lesznek. A törvénytervezet elkészítésére - az írásos észrevételeket hasznosítva - december folyamán kerül sor, majd a szokásos többlépcsős egyeztető eljárás végén terjesztjük a kormány elé a koncepciót.
A koncepció kormányzati elfogadását követően a törvény tervezetének vitáját a koncepcióhoz hasonlóan tervezzük majd meg. Reményeink szerint mind a koncepció, mind az Országgyűlés elé kerülő törvényjavaslat széles körű szakmai, társadalmi támogatottságot tudhat majd maga mögött. A közoktatási törvény kapcsán is így szeretnénk eljárni. Remélem, képviselő úr válaszomat el tudja fogadni, hisz valóban egy eddig nem látott, széles körű egyeztetés folyik, amelybe akár még politikusok, mindenki be tud kapcsolódni, és itt, a parlamentben is tárgyalunk majd erről a javaslatról, és bízunk benne, hogy egy új, jó, hasznos közoktatási és felsőoktatási törvényünk lesz majd.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés