NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök-helyettes Úr! Szép dolog a képviselők szabad mandátumának elvére hivatkozni, és széttárni a kezét, azonban ők sokkal inkább mamelukként a kormány akaratát közvetítik, ezért nem tudom a felelősség alól önöket mentesíteni. Sőt, sokkal inkább szeretném önöknek a nemzeti együttműködés nyilatkozatának új verzióját, új prototípusát a figyelmükbe ajánlani. (Egy bekeretezett táblát mutat fel, amelyen a felirat: "A Magyar Köztársaság alkotmánya. 1. § A Fidesznek mindig igaza van. 2. § Ha mégsem, az 1. § lép életbe.") Azt gondolom, sokkal inkább való ma már ez a nemzeti együttműködés nyilatkozatának a helyébe, leegyszerűsítve, hogy önök milyen alkotmányt akarnak.

Ezt persze már megtanultuk akkor, amikor az önök egyik első alkotmánymódosítása volt, hogy eltörölték azt a négyötödös passzust, amely szerint az új alkotmány alapelveinek elfogadásához négyötödös parlamenti többség szükségeltetik. Persze, ezt kétharmaddal eltörölhették, egy szép jogi kiskapuval elérhették azt, hogy most mégis kétharmaddal, sőt 53 százalékos társadalmi felhatalmazással alkotmányoznak. Nagyon fájó azt látnunk és kimondanunk, hogy Horn Gyuláék komolyabban vették a nemzeti együttműködést, mint önök, hiszen ezt a passzust ők emelték be a kétharmados többségük korlátozására.

Ezért engedje meg, hogy ezt átadjam önnek, illetve a miniszterelnök úrnak, és ezt függesszék ki az irodájukba. Bizonyára otthonosabban fogják érezni így ott magukat. (Átadja dr. Navracsics Tibornak a táblát. - Taps a Jobbik soraiban)

Forrás: parlament.hu