DR. ÁNGYÁN JÓZSEF vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Csak nagyon röviden két dologra szeretnék reagálni. Egyrészt amit Varga Géza mondott, nyilván jogos a türelmetlenség, hogy szeretné a második lépést látni, de a második lépést - nem tudom, hogy ezt elég világosan elmagyaráztam-e - együtt fogjuk megtenni. Lesz tehát egy javaslat, ami a társadalom elé kerül, hogy mi is ez a második lépés, hogyan is nézzen ki a kamara, erről fog majd szólni a társadalmi vita, erről szól a parlamenti vita, és az a vita nyitott lesz mindenféle javaslatra és elképzelésre. Pont erről, a második lépésről szól majd a kamarai törvény, amit szeretnénk társadalmi vitára és ide, a parlament elé hozni. (Gőgös Zoltán odamegy Jakab Istvánhoz.) Másrészt, Gőgös képviselő úr talán nem megy el (Gőgös Zoltán: Itt vagyok.), de furcsa az a megjegyzés, hogy majd Fidesz-iroda lesz a kamarai irodákból. Ez különösen tőled hangzik nagyon furcsán, a LEADER helyi vidékfejlesztési irodák létrehozási mizériáját követően; én ezt a helyedben nem tettem volna meg, hogy bekiabálok egy ilyesmit. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Hidd el, hogy itt választások lesznek, tehát szeretnénk, ha a szereplők tagjai lennének ennek a szervezetnek, akiket érint ez a kamarai probléma, azután pedig listákat fognak állítani a törvény alapján azok a jelölő szervezetek, akik jogosultak lesznek listát állítani, amit együtt fogunk megvitatni. Ezekre a listákra demokratikus módon - ahogy a parlamenti választások is zajlanak - a tagok adják le a szavazatukat, egy tag egy szavazat, és ennek eredményeképpen kialakul egy szerkezet, kialakul egy vezetés a tagok akaratából, akik ezt a szervezetet irányítani fogják. Ennek mikéntjét és a jelölés módját, a választás módját, a működés módját, hogy milyen jogosítványokat ad majd át az állam ennek a szervezetnek, és a többi, és a többi, vagyis a második lépést a kamarai törvény előterjesztett szövege fogja hozni, és ennek vitája eredményeképpen alakul ki ez a struktúra.
Én azt hiszem (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy ennél demokratikusabb elképzelést nem nagyon lehet se a törvényhozásra vonatkozóan, se a majdani szervezetvezetés megválasztására vonatkozóan javasolni. (Az elnök ismét csenget.) Ezt tesszük, ki szeretnénk nyitni a kormányzást, ahogy más alkalommal is mondtuk, a társadalom felé; ennek egy módja lesz a kamarai törvény megvitatása. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés