DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy ha Dorosz képviselő úr az előbb a kormány büntetőpolitikáját XVI. századinak minősítette, akkor vajon mit fog szólni a hozzászólásom végén; másrészt pedig Bárándy képviselőtársamnak jelezném, ne csodálkozzon azon, képviselő úr, hogy az önök felszólalásait némi óvatossággal és gyanakvással kezeljük, ugyanis mindig a settenkedő-lopakodó liberalizmust sejtjük emögött. Nagyon jól emlékszem arra, amikor az ön édesapja igazságügy-miniszter korában az előzetes letartóztatás szabályait hihetetlenül szélsőségesen, liberálisan fellazította. Egyszer s mindenkorra túl kell lépni azon az időszakon, tisztelt Ház, hogy néhány budapesti belvárosi ügyvéd vagy ügyvédi iroda érdeke felülírja a társadalom érdekét.
Igazából a gondolatsor végén kezdeném... Majd meglátjuk, hogy a végén is ilyen jó kedve lesz-e Dorosz Dávidnak; nagyon nagy érdeklődéssel várom. A Jobbik Magyarországért Mozgalom frakciója által benyújtott módosító javaslatok érintik a zaklatás, a rongálás, az eljáró vagy szolgálati közeg elleni erőszak, illetőleg a fogolyszökés tényállásait. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy itt további szigorítást javasoltunk, minden kategóriában legalább eggyel magasabb büntetési tétel kiszabását tartjuk indokoltnak, ugyanis legfőbb ideje visszatérni nemhogy a drákói, hanem - hogy magyar példát mondjak - a Szent László-i szigorhoz.
Van a törvényjavaslatnak rögtön az elején egy másfélsoros rendelkezése, amely, úgy látom, eddig mindenkinek a figyelmét elkerülte, holott rettentő nagy horderejű, és meg kell mondjam önöknek, már joghallgató koromban sem értettem, hogy ez milyen alapon, milyen indokkal került bele a büntető törvénykönyvbe. A törvényjavaslat 2. §-áról beszélek, amely a Btk. 40. § (3) bekezdését érinti, amelynek értelmében életfogytig tartó szabadságvesztés azzal szemben szabható ki, aki az elkövetéskor a 20. életévét betöltötte. Hát, kérem szépen, ez egész egyszerűen érthetetlen! Kérem is tisztelt államtitkár urat, válaszolja meg nekem, hogy ennek mi az oka, illetve miért ragaszkodnak ennek a fenntartásához, ráadásul ezt átvezetnék a vonatkozó rendelkezések révén az úgynevezett három csapás néven elhíresült javaslatokhoz illesztve.
A Btk. teljesen jogosan külön jogi kategóriaként kezeli a fiatalkorúakat. A fiatalkorúakra külön rendelkezések vonatkoznak az életfogytig tartó szabadságvesztés kapcsán is, hiszen ha valaki a 14. és 16. életéve között követ el olyan bűncselekményt, amelyre felnőtt korúként akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható volna, akkor tíz év, ha ugyanezt 16 és 18 éves kora között teszi, akkor tizenöt év szabadságvesztés a büntetés felső határa. Ez ebben a vonatkozásban érthető. Viszont jól tudjuk, hogy a 18. életév betöltését követően a 18. és 20. életév közötti idő ilyen értelemben az életfogytig tartó szabadságvesztéssel összefüggésben büntetőjogi légüres térként értelmezhető, ha úgy tetszik, ugyanis ez a fiatal felnőtt életkor - amely a bírói gyakorlat szerint körülbelül a 18.-tól a 25. életévig tart - a büntetés kiszabásának keretében enyhítő körülményként ugyan értékelhető, figyelembe vehető, de semmi ok nincs arra, hogy külön rendelkezéseket vezessünk be erre. Ezért a Jobbik frakciója azt kéri, azt indítványozza módosító javaslat formájában, hogy ezt a passzust módosítsuk arra a megfogalmazásra, amely szerint életfogytig tartó szabadságvesztés azzal szemben szabható ki, aki a bűncselekmény elkövetésekor a 18. életévét betöltötte.
Ennek természetesen egyéb indokai is vannak, tisztelt képviselőtársaim. Nem vagyok pszichológus, de azt azért tudom - s remélem, önök is tisztában vannak vele -, hogy a 18. életév betöltésével a személyiségjegyek oly módon rögzülnek, hogy különösebb javulás az elkövető személyiségében nem várható.
(10.10)
Másrészt beszéljünk nyíltan arról, hogy ugyanúgy, mint ahogy korábban körülbelül két tucat bűncselekmény esetén lett volna kiszabható a halálbüntetés, ugyanígy jó két tucat bűncselekmény esetén kiszabható most az életfogytig tartó szabadságvesztés, de gyakorlatilag a bíróságok, illetve a bevett bírói gyakorlat szerint az emberölés súlyosabban minősülő eseteinél került kiszabásra korábban a halálbüntetés, a halálbüntetés hatályon kívül helyezése óta pedig az életfogytig tartó szabadságvesztés. Tehát igazából itt az emberölés súlyosabban minősülő eseteiről van szó a gyakorlat szerint, ezért nem látjuk annak indokát, hogy a 18. és 20. életév között egy nehezen értelmezhető, mint ahogy az előbb említettem, légüres térben mozogjunk, és aki, mondjuk, a 18. és 20. életéve között követ el egy súlyos életellenes cselekményt egy vagy több ember életét kioltva, az ugyan miért ússza meg esetleg 15 évig vagy halmazati és összbüntetés esetén 20 évig tartó szabadságvesztéssel.
Másrészt pedig, úgy hiszem, hogy a társadalom igazságérzetét is helyreállítaná, a közhangulat szempontjából is megnyugtató lenne, ha ezeket a lazításokat megszüntetnénk, ugyanis jól tudjuk, hogy ebben az életszakaszban, ebben az életkorban igen gyakoriak, pontosan nagyon gyakoriak ezek a súlyos élet és testi épség elleni bűncselekmények, és gyakran az elkövetők jót nevetnek azon, hogy a jogrendszer legsúlyosabb büntetését nem tudjuk velük szemben kiszabni.
Én arra buzdítanám a tisztelt kormánytöbbséget, hogy legyenek forradalmiak e téren is, illetőleg emlékeztetném önöket arra, hogy 2001. március 1-jétől az első Orbán-kormány nagyon helyesen, nagyon támogathatóan egy valóban forradalmi megoldást alkalmazott, amely liberális körökben teljesen kiverte a biztosítékot, illetve európai szintű vitákat is gerjesztett. Itt az életfogytig tartó szabadságvesztés akkori reformjára gondolok, ugyanis legjobb tudomásom szerint Magyarország egyedülálló abban, és nagyon helyes, hogy ebben egyedülállóak vagyunk, amely szerint nálunk az életfogytig tartó szabadságvesztés ténylegesen életfogytig is tarthat abban az esetben, ha a bíró él azzal a Btk.-ban foglalt lehetőségével, jogával, hogy már az ítéletben kizárja a feltételes szabadságra bocsátását az életfogytiglanra ítélt elkövetőknek.
Nagyon helyes, hogy a Fidesz jelentősen megemelte a legkorábbi szabadságra bocsátás időtartamát. Jól tudjuk, hogy korábban nagyon sokszor módosultak az életfogytiglan szabályai, volt olyan, hogy a legkorábban 20 év, majd később 15 és 25 év, majd később 20 és 30 év között lehetett legkorábban feltételes szabadságra bocsátani ezeket a rendkívül veszedelmes, a társadalomra kiemelten veszélyes elkövetőket. Azzal együtt nagy probléma, hogy a bevett gyakorlat az, hogy sajnos a 20 vagy 30 év elteltével ezeket az embereket ki is engedik. Gondoljunk csak arra, tisztelt képviselőtársaim, hogy nagyon komoly életellenes elkövetők olyan cselekményeket valósítottak meg, amelyek jogos felháborodást váltanak ki még akár 10-15 év elteltével is. Gondolok itt például a "százhalombattai rém" néven elhíresült elkövetőre, de sorolhatnék még egyéb megrögzött bűnözőket is, akik kifejezetten büszkék arra, amit tettek, és már azzal fenyegetik a társadalmat, hogy 5, 10 vagy 15 év múlva, amikor a fegyházból szabadulnak - idézem szó szerint az egyiküket - galádabbnál galádabb bűncselekményeket kívánnak elkövetni, megbánásnak a legkisebb jelét sem tanúsítják. Igazából miért kell azt megvárni, hogy legalább még egy ember az életével fizessen azért, hogy ezeket aztán végképp ki lehessen zárni a társadalomból?
Tehát ahogy 2001. március 1-jétől, nagyon helyesen, lehetőséget teremtettek arra, hogy ténylegesen életfogytig tarthasson az életfogytiglani szabadságvesztés, úgy, kérem, gondoljuk át ezt alaposan. Nem ismerek olyan nemzetközi szerződéseket, egyezményeket, amelyek előírnák nekünk, kötelezettségként rónák ránk azt, hogy a 20. életév betöltése előtt nem lehet senkit a jogrendszer legsúlyosabb büntetésével sújtani. A halálbüntetés esetén talán még esetleg a Mansfeld-üggyel kapcsolatban el tudtuk ezt fogadni, de felhívnám arra a figyelmüket, hogy ha esetleg életfogytiglanra ítéléssel kapcsolatban valamifajta justizmord történne, akkor a büntetés jellegéből adódóan ez a sérelem még reparálható, hiszen az elkövető még él, és minden lehetőség megvan arra, hogy egy megalapozatlanul meghozott bírói ítéletet felülvizsgáljanak, és ha valóban ártatlanul ítéltek valakit erre a nagyon súlyos büntetésre, akkor később még jogi értelemben véve elégtételben tudják részesíteni, illetőleg elégtételben részesülhet.
Nagyon kérem önöket, hogy ne valamifajta politikai vagy szakmai presztízsszemlélet hajtsa önöket, amikor a Jobbiknak ezt a módosító indítványát áttanulmányozzák, illetve erről az indítványról döntenek, hiszen - mint ahogy az előbb is említettem - a társadalom megnyugtatása szempontjából ez nagyon üdvözítő és óriási előrelépés lenne. Ne várjuk meg azt, hogy legalább még egy olyan súlyos cselekményt kelljen valakinek ahhoz elkövetni, hogy véglegesen kizárják a társdalomból, ugyanis napnál világosabb az, hogy az ilyen elkövetők javarészt javíthatatlanok, kezelhetetlenek, és csak és kizárólag a teljes elszeparálás jelenthet megoldást és megfelelő védelmet a társadalom számára.
Végül, de nem utolsósorban szeretnék néhány gondolatot megosztani önökkel azzal kapcsolatban is, amely ebből a javaslatcsomagból kimaradt, és valóban záros határidőn belül újra kellene tárgyalnunk. Egyrészt a már a felszólalásom korábbi részében is említett életfogytiglannal kapcsolatos szabályokat is érdemes lenne újra átgondolni, illetőleg a különös vagy többszörös visszaesőként történő elkövetést, aminek halmazati vagy összbüntetés esetén kiszabható 20 éves szabadságvesztési felső határát érdemes lenne megemelni akár 25 vagy 30 évre is. Természetesen nem kívánjuk az angolszász jogrendszerből átemelni a kumuláció elvét, ahol adott esetben több száz éves szabadságvesztések is kiszabhatóak lennének, de úgy gondoljuk, hogy sok esetben ez a 20 éves keret nem megfelelő.
Gondoljunk csak az egyik nagyon friss esetre, a tegnap nem jogerősen 19 év fegyházbüntetésre ítélt, állítólagos kiskunlacházi gyilkosra. Az állítólagos kifejezést teljesen más értelemben használom, de ebbe most nem kívánnék belemenni. Valószínű, hogy ha ott 25 vagy 30 év lett volna a halmazati vagy összbüntetés esetén kiszabható büntetési tétel felső határa, akkor most 25 és 30 évhez közeli ítéletet kapott volna, és nem fordulhatna elő az a gyalázat, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez az ember - bár itt az ember szót idézőjelben tudom értelmezni - egy ilyen súlyos bűncselekmény elkövetése után, beszámítva az előzetes letartóztatásban eltöltött időt, 13-14 év után ismét köztünk lehet. Ezeket a - túlzás nélkül állíthatom - vadállatokat véglegesen ki kell zári a társadalomból, ezek az emberek - most megint idézőjelben értem az emberek kifejezést - nem alkalmasak arra, hogy emberi közösségbe visszaengedjük őket, ezért nagyon kérem önöket, hogy a már többszörösen megindokolt felsorolásból kifolyólag legalább ezt a módosító javaslatunkat támogatni szíveskedjenek.
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés