DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előttünk fekvő törvényjavaslatban megfogalmazott indítványok, javaslatok - ahogy az tegnap az alkotmányügyi bizottságban is elhangzott - tartalmi és technikai kérdéseket, pontosításokat is tartalmaznak. A javaslat indoka egyrészt jogalkalmazási tapasztalatokra építése az érintett jogszabályokban, másrészt azok az uniós jogharmonizációs kötelezettségeink, amelyeknek eleget kell tennünk, valamint az Alkotmánybíróság vonatkozó határozatai, amelyek tekintetében mind tartalom, mind határidő szempontjából lépéskényszer volt, azaz bizonyos jogszabályi változtatásokat a parlament elé kellett terjeszteni, illetve azokat az Országgyűlésnek el kell fogadnia.

Az egyes büntető tárgyú törvények módosításáról szóló T/1673. számú törvényjavaslat hat büntető tárgyú, továbbá három ágazati törvényt módosít az államtitkár úr által elmondott indokok alapján. Ahogy az tegnap az alkotmányügyi bizottságban kiderült számunkra, ennek a javaslatnak több pontját nem vitatják az ellenzéki képviselőtársak sem, megfogalmazódtak pozitív kritikák, elhangzott az, hogy nagyon sok javaslattal egyetértenek, de elhangzott az is, hogy van néhány olyan javaslat, amelyekben majd módosító indítványt kívánnak benyújtani és kérik azok elfogadását. Ennek részletezését a mai plenáris ülésen lefolytatandó általános vitára ígérték.

Ahogy elhangzott, az anyagi jogi szabályokat érintő rendelkezések tekintetében nem bontakozott ki vita, az eljárásjogi kérdések tekintetében bontakozott ki nem is vita, hanem inkább egy szakmai konzultáció.

A javaslat megalkotásának első célja, hogy biztosított legyen a vonatkozó jogszabályok egyes uniós jogforrásoknak való megfeleltetése, ugyanis két, a büntetőjogi rendelkezések közelítését célzó jogi norma átültetésére nyitva álló határidő lassan letelik. Ezeket említette is államtitkár úr, én ezekre most nem térnék ki. Ezeket az uniós jogharmonizációs kötelezettségekből fakadó jogszabályi változtatásokat tartalmazza az elénk került javaslat.

Kiemelném azokat az alkotmánybírósági határozatokat, amelyek bizonyos kötelezettségeket írtak elő, és amely kötelezettségeknek az előttünk fekvő törvényjavaslat megfelel. A 72/2009. számú Ab-határozat szerint a tárgyaláson történő bizonyítás garanciája az ügyész tárgyaláson való jelenléte, ezért az Alkotmánybíróság általános érvényűvé tette a tárgyaláson való ügyészi részvételt.

(8.50)

Azt gondolom, ez egy fontos tartalmi döntés volt, és ezt ülteti át a mostani javaslat a vonatkozó jogszabályokba. Azt gondolom, ez mindenképpen egy olyan javaslat, amely támogatásra érdemes.

Azt is látni kell, hogy volt egy másik alkotmánybírósági döntés, amely szintén megállapításokat tett, amely okán a terhelt kártalanítási igényével, illetve a tanú személyi adatainak zárt kezelésével kapcsolatos előírásokat kérte pontosítani, javítani a Be.-ben. Ezt ez a javaslat szintén tartalmazza.

Ahogy az már előbb elhangzott, bizonyos előttünk lévő egyéb javaslatok tekintetében is összehangolásra, harmonizációra volt szükség, nemcsak az uniós elírások, hanem a belső jog tekintetében is. Ezt is tartalmazza az előttünk fekvő javaslat, mint ahogy egyébként azokat a pontosításokat is, amelyekre az államtitkár úr kitért.

Nem véletlen az, hogy ezeket a módosításokat, illetve az előttünk fekvő javaslatot az alkotmányügyi bizottság nagy többséggel, 21 igen és 5 tartózkodás mellett, nem szavazat, elutasítás nélkül javasolta általános vitára, és javasolta azt a parlamentnek elfogadásra.

Én záró gondolatként kiemelném egy olyan szakaszát ennek a javaslatnak, ami, azt gondolom, kiemelten fontos, elsősorban azért, hogy a közrend és a közbiztonság mellett a közbizalom is visszaállítható legyen, akár a közszférával szemben is. A 64-65. §-a ennek a javaslatnak rendelkezik a titkos információgyűjtés kérdéséről, ami, azt gondolom, egy olyan lépés, ami egyértelműen a javasat megfogalmazóinak azt a szándékát jelzi, hogy egyértelműen küzdeni kell a korrupcióval szemben, hiszen itt a titkos adatszerzésre vonatkozó, információgyűjtésre vonatkozó szabályok oly módon módosulnának - módosulnak, amennyiben ez a javaslat elfogadásra kerül -, amely egyértelműen egy komolyabb fellépési lehetőséget jelent a korrupcióval szemben, a korrupció elleni küzdelemben ad úgymond egy újabb eszközt, mégpedig, azt gondolom, egy nagyon komoly eszközt.

Ezért is, illetve az előbb elmondott érvek alapján a Fidesz frakciója a benyújtott javaslatot támogatja. Mint ahogy általános vitára is alkalmasnak tartotta, a végszavazásnál is ennek megfelelően fog dönteni. Természetesen a vita során, biztosak vagyunk benne, hogy mind a kormányoldalról, mind az ellenzéki oldalról megfogalmazódnak módosító indítványok, amelyek, bízom benne - és a tegnapi alkotmányügyi bizottság ennek, azt gondolom, mindenképpen egy jó jelét adta -, szakmai vitát eredményeznek, ennek megfelelően pedig biztos, hogy lesznek olyan módosítások, amelyek beépülhetnek még ebbe a javaslatba, még egyértelműbbé, pontosabbá, jobbá téve azt.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu