DR. DOROSZ DÁVID (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy 69 szakaszból álló salátatörvény fekszik az asztalunkon, aminek a legtöbb módosítása technikai pontosítás, illetve jogharmonizációs teendőket végez el, ezeket természetesen támogatni tudjuk. Azért nagyon meglepő, és sokszor szomorúan hallgatom azokat a hozzászólásokat, amikben az Alkotmánybíróság ítéletére hivatkoznak. Szinte már könnyes lesz a szemem, annyira megható, ahogy önök ezt teszik. Talán egy héttel ezelőtt kellett volna erre gondolni, az alkotmány módosítása során.

Összefoglalva: örülünk a környezetkárosító bűncselekmények további szabályozásának, ez egy régi adósság volt, ezt tudjuk támogatni a javaslatban. Szintén nagyon örülünk annak, hogy a tanúk adatait ezentúl zártan fogják kezelni. Ez is egy olyan lépés volt, amit már több éve meg kellett volna tenni. Ezeket, illetve a kisebb módosításokat támogatni tudjuk. Viszont sajnos vannak problémák a javaslattal, így, ahogy már képviselőtársaim előttem említették, a lakhelyelhagyási tilalom, illetve a házi őrizet esetén a fogolyszökés intézményének összekapcsolása elvetendő. Itt ágyúval lövünk verébre, tehát ez egy abszolút túlzó és semmilyen mértékben nem indokolható módosítása a törvénynek.

Szintén aggályos az, és teljes mértékben elutasítandó, hogy a belső ellenőrzés érdekében bűncselekményeket is követhetnek el az erre felhatalmazottak. Ezt semmilyen módon nem támogatjuk, és ez a szervezetrendszeren belüli bizalmat és a szervezet és az állampolgárok közötti bizalmat is aláássa, és egy jogállamban ez semmilyen módon nem megengedhető. Talán ez a legfelháborítóbb javaslata az egész csomagnak.

Szintén ki kell emelni a titkos információgyűjtést az ügyészségi törvény módosítása kapcsán. Ebben sajnos az egész jogrendszerünkben egy vircsaft van, több törvényben van szabályozva, több szereplője van ennek a titkos információgyűjtésnek, illetve titkos adatszerzésnek. Ennek az egészét egységesen újra át kellene gondolni, és egységesen kellene szabályozni, hiszen láthatjuk, hogy jelen pillanatban ez nem működik, és összevisszaság van. Ennek érdekében Mile Lajos képviselőtársammal egy héttel ezelőtt ennek első lépéseként a rendészeti törvény, illetve a nemzetbiztonsági törvény ez irányú módosítását terjesztettük be, de nagy örömmel vennénk, ha erről egy vita tudna kibontakozni, és egységes módosításokat tudnánk ezzel kapcsolatban elfogadni, hiszen amit önök csinálnak, az csak egy hegesztgetés, finomhangolás, valójában az alapvető problémákat ezekkel az intézményekkel kapcsolatban nem hozza meg, és az alapvető problémákat nem orvosolja.

Összefoglalva: a kormány azok után, hogy a nyár folyamán egy XVI. századi büntetőpolitikai fordulatot vett, majd pedig a narancsuralmi nyomulásuk közben begyűrték maguk alá a rendőrséget, most nekiálltak megműteni és hozzáigazítani a Btk.-t. Csak az a baj, hogy eközben, a műtét közben sebeket ejtenek, és újabb problémákat fognak előidézni, és sajnos ezek a problémák felülírják és súlyosabbak, mint a javaslatban meglévő valós és támogatható javaslatok és jobbító szándék.

Éppen ezért a javaslatot el fogjuk utasítani. Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu