DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő jogszabály már hihetetlenül nagy társadalmi visszhangot és tiltakozást váltott ki minden olyan jóérzésű emberből, akik úgy gondolják, hogy nem szabad folytatódnia annak a gyakorlatnak, ami az elmúlt nyolc évet jellemezte. Míg az előző törvényjavaslat kapcsán azt kellett mondanunk, hogy helyes irányban történt egy változás, miszerint a határidő-számítási rendszert visszaállították az élet rendjének megfelelő keretbe, addig a rendészeti törvénynek ez a módosítása sajnálatos módon olyan megengedhetetlen módon nyúl bele és biztosít lehetőségeket az állampolgárok megfigyelésére, illetve külföldi intervenciós csapatok Magyarországon történő alkalmazására, ami megengedhetetlen. Ezért nyújtottam be hat módosító javaslatot.
Az első vitaszakaszhoz szeretnék hozzászólni. Volner János képviselőtársam nálam sokkal több javaslatot nyújtott be, tartalmilag részben megegyező, részben továbbcsiszoló javaslatokat. Ezekből szeretnék most néhányat kiemelni, bízva abban, hogy az általános vitában elmondott érvek meghallgatásra kerültek, és most itt a módosító javaslatok részletes indoklása körében tudok még önökre hatni annak érdekében, hogy mondjanak nemet arra, hogy a bírói engedély nélküli lehallgatás - amit a törvény 13. §-ával a rendőrségi törvénybe emelendő 7/E. § (3) bekezdése biztosít - semmiképpen nem fogadható el. Ez az ajánlás 21. pontja szerinti módosító javaslatom, amellyel szeretném ezt a lehetőséget kiemelni ebből a törvényből, mert úgy gondolom, hogy a jelenlegi eszközrendszerek, ahogy az indoklásban írtam, bőven biztosítják azt, hogy a Magyarországon nem jelen lévő, hanem inkább vizionált terrorizmussal kapcsolatos társadalomvédő feladataikat a különböző szervek el tudják végezni. Ráadásul a Belügyminisztérium alá vonással a rendvédelmi szervek egy viszonylag egységes rendszere jött létre, bár azt is vitattuk annak idején, hogy miért szükséges ilyen koncentrált módon létrehozni ezt a szervezetet, és miért kell ilyen kiemelt díjazással, ilyen kiemelt hatáskörrel és 12 milliárd forintos költségvetési kerettel létrehozni a Terrorelhárítási Központot. Azt gondolom, hogy a jelenlegi eszközök bőven elegendők lennének erre.
Gondoljuk végig a javaslat lényegét: eszerint igazságügy-miniszteri jóváhagyással lehetne titkos adatgyűjtést folytatni bárkivel szemben, akiről az a megfogalmazás szerepel a törvényben, hogy terrorcselekménnyel összefüggésbe hozható személy. A normavilágosság elvét is súlyosan sérti ez a megfogalmazás, mert nem bűncselekmény megalapozott gyanúját kívánja meg, hanem már egyfajta vélelem vagy feltételezés alapján biztosítja, hogy ennek a teljes magánszférára kiterjedő megfigyelésnek tulajdonképpen bárki a szenvedő alanya lehet, legyen akár csak egy olyan jogvédő, aki adott esetben szót emel az olyan típusú önkényes eljárásokkal szemben, amiket olyanokkal szemben folytatnak, akiket úgymond terroristának tartanak. De bárki, aki részese annak a rendszernek, akik nem hajlanak meg a társadalom kiszolgáltatott helyzetbe hozásának a szándéka előtt, vagy azok, akik a jelen törvény ellen szót emelnek, akár a terrorizmus gyanújával összefüggésbe hozható személyek lehetnek. A normavilágosság területén még az USA Patriot Actje, hazafiassági törvénye - amely nagyon komoly jogkorlátozási rendszert vezetett be a 2011. szeptember 11-ei események után - is a normavilágosság tekintetében jobban megfelel ennek a követelménynek.
Ugyanehhez kapcsolódik az az elfogadhatatlan szabályozási elképzelés, amit az ajánlás 41. pontjában benyújtott módosító javaslatommal szeretnék megváltoztatni, mely szerint a kormány rendeleti hatáskörben határozhatja meg a terrorizmussal kapcsolatos hatáskör- és feladatleosztást. Úgy gondolom, ez is a jogbiztonság és a jogállamiság elvét súlyosan sértő rendelkezés, hiszen a végrehajtási szabályok szerint megint csak nem országgyűlési hatáskörben, hanem lényegében kormányállásponttal lennének meghatározhatók, hogy kit, hol, milyen feltételekkel, milyen módon lehet megfigyelni.
Nagyon veszélyes a 35. ajánlási pontban előterjesztett módosító javaslatommal kiemelni kívánt rendelkezés, amely immár a számítástechnikai eszközökön tárolt adatok megfigyelését is lehetővé tenné. Eddig csak arról volt szó, hogy meg lehet figyelni a számítástechnikai eszközök forgalmát, magyarul, egy elektronikus iratváltást. Eddig probléma volt egy ilyen engedély nélküli, titkos eszközökkel folytatott házkutatás, most viszont már lehetővé válik az is, hogy belenyúljanak a számítógép tartalmába, és megvizsgálják a magánlakásban tárolt legszemélyesebb adatokat a számítógépen.
(13.10)
Végül persze nem lehet elmenni amellett, hogy az ajánlás 64. pontjában és a 28. pontjában egybehangzó javaslatot tettem arra vonatkozóan, hogy a külföldi rendőri erők magyarországi intervenciós bevetésére vonatkozó javaslat kerüljön ki; ezt már az általános vitában részletesen indokoltam, indokoltuk, vitattuk. Elfogadhatatlan egy olyan országban, ahol a nemzetközi intervenciós csapatok már számos szomorú történelmi pusztítást folytattak, hogy szolgáltathatjuk ki magunkat ennyire a külföldi erőknek. Ez elfogadhatatlan.
És amit nagyon szeretnék még a figyelmükbe ajánlani, ez a kártérítési szabályok módosítása. Ez a 30. ajánlási pontban szerepel, én viszont itt javaslom, ami elmaradt, hogy az egyablakos rendszer kerüljön bevezetésre, a rendészeti szervek által okozott kártérítés esetén. Ennek a részleteit viszont még (Az elnök a hozzászólási idő leteltét csengetéssel jelzi.) a lejáró idő miatt majd később fejtem ki.
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés