DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Érdekes vitának vagyunk tanúi, hiszen, ha jól látom, a kormánypártok és az MSZP most azon vetélkednek, hogy hogyan tudnak elkötelezettebb hívei lenni a terrorizmus elleni harcnak, amelynek sajnos a legfőbb csapásiránya az egész világon megfigyelhető jelenségként leginkább arról szól, hogy azon személyekkel és csoportokkal szemben használják a terrorizmus bunkósbotját, akik a világon uralkodó globális rend alapjait kérdőjelezik meg, egy nemzeti önrendelkezésen alapuló, tisztességes társadalomban gondolkodnak, és olyan fogalmakkal operálnak, mint például a nemzeti önrendelkezés. Azt gondolom tehát, hogy ez egy nagyon rossz irány, és nem ezen kellene vitatkozni, hanem valóban megnézni a törvény pontos megfogalmazását.

Tisztelt Államtitkár Úr! Nem látok olyan jogszabályi korlátot a válsághelyzet definíciójánál, amely kizárná azt, hogy egy olyan közvetlen fizikai fenyegetést jelentő cselekmény esetén, amely mondjuk, adott esetben utcai tiltakozássorozatra is ráhúzható, miért ne lennének bevethetők ezek a csapatok. Akkor úgy kellett volna megfogalmazni ezt a normát, hogy az egyértelműen és világosan zárja ki, hogy tömegoszlatásra... - ha ilyen jellegű módosító javaslattal éltek volna, vagy ezt még valamilyen formában megtalálnánk, hogy ez belekerüljön, akkor persze egészen más lenne a dolog, csak még mindig megmarad az a kiskapu, amit ez a lehetőség biztosít, tehát a terror elleni harc. A legjobb eszköze egyébként az lenne - ezt már többször elmondtuk itt a parlamentben -, hogy vonjuk ki a csapatainkat azokból az országokból, azokból a válságövezetekből, Afganisztánból és Irakból, ahol valóban terrorfenyegetéssel járó kockázattal jár a magyar csapatok jelenléte, mert ez az, ami igazán biztonsági kockázatot jelent. De az, hogy ilyen módszereket vezetünk be a magyar jogrendbe, egy olyan fenyegetést, egy olyan erőhatalmat jelent, amely nagyon rossz üzenet, és amelyet minden, szabadságot szerető magyar ember nevében vissza kell utasítanunk.

Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu