DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Megszólíttattam többször ebben a vitában, úgyhogy egy hosszabb felszólalást szeretnék majd amúgy is megtenni a törvény érdeme tekintetében, de valóban nem lehet szó nélkül hagyni, és sajnálom, hogy Lamperth Mónika most kiment, hiszen neki is szerettem volna válaszolni, valóban továbbfűzve azt a gondolatsort, ami Staudt Gábor képviselőtársam kifejtett.

Amikor büntetőpolitikát értékelünk, minden büntetőtörvénykönyv-módosításnál ezt meg kell tegyük, igazából egy számvetést kell tartanunk arról, hogy eddig merre jutott a büntetőjog-alkotás, milyen irányba ment és milyen irányba érdemes mennie. Egyet tehát mindenképpen lehet rögzíteni, valóban egyetértek államtitkár úrral, hogy az elmúlt évek, de különösen valóban az elmúlt négy év jogalkotása teljes mértékben politikailag motivált eseménysorozat volt, amelynek valóban a kormánnyal szembeni ellenállás megtörése volt a célja.

Ami viszont nagyon szomorú, hogy ez a gyakorlat olyan értelemben nem tört meg, hogy többek között azt a törvényjavaslatomat, a 1213. számú törvényjavaslatomat, amely pontosan ezeknek a politikailag motivált és aktuálpolitikai célú, valójában büntetőjog-dogmatikai szempontból sem indokolt, súlyos büntetéseket előíró, politikai jellegű tényállások hatályon kívül helyezésére irányulna, nem vette tegnap sem napirendjére az Országgyűlés kormánypárti többsége. Ilyen többek között a passzív engedetlenség, a lex tojás törvény, illetve az egyesülési joggal való visszaélés aránytalan szigorítása. Tehát ez nagyon jó pillanat lenne arra, ha büntetőpolitikát értékelünk. És államtitkár úr érzi és kifejezi, hogy lényegében valóban tarthatatlan volt az a fajta önkényuralmi jellegű jogalkotás, ami megfigyelhető volt az elmúlt nyolc évben, amely persze párosult egy nagyon kemény, jogtipró gyakorlattal, amely főleg a rendőrség, a titkosszolgálatok voltak az eszközei.

E tárgyban egyébként ezen a héten pénteken lesz majd egy olyan ülése az elmúlt nyolc évet vizsgáló emberi jogi bizottság albizottságának, amely az erről szóló jelentésemet vitatja meg. Nagyon remélem, hogy végre ez a javaslat is támogatást fog nyerni, és végre kigyomlálhatjuk a jogrendből ezeket a törvényeket. Köszönöm.

(9.40)

Forrás: parlament.hu