DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Színes, minden részletre kiterjedő vita után szeretnék most egy kicsit a törvényjavaslat egyes olyan elemeire koncentrálni, amelyek elfogadhatóak és jók, egyesek, amelyek nem fogadhatók el és szigorítást indokolnak, ahogy Apáti István képviselőtársam is jelezte, illetve amelyek kimaradtak belőle. Talán ezek a legsúlyosabbak egyébként, bár emlékszünk államtitkár úr szavaira a tegnapi alkotmányügyi bizottsági ülésen, amely szerint ideiglenes szabályként aposztrofálta, és valóban, a jövő évre egy általános büntető törvénykönyvi reform kilátásba helyezéséről beszélt.

Én nagyon remélem, és már most e helyütt is kérem az igazságügyi kormányzatot, hogy ha ezt tényleg valóban komolyan gondolják, akkor vonják be ebbe az összes olyan szakmai szervezetet, amelynek a szava ebben súllyal bír, különösen - akár ha a saját hivatásrendünkre gondolunk ügyvédként - az ügyvédi kamarák, de minden más olyan szakmai, bírói szervezet és ügyészi szervezet bevonását is, amelyek nélkül, azt gondolom, hogy egy jó és iránymutató, és valóban egyébként a társadalom védelmét és érdekeit szolgáló büntető törvénykönyv nem fog tudni megszületni.

Tehát annak nincs értelme, hogy valóban toldozgassuk-foldozgassuk ezt a sokat már így is cizellálgatott törvényt, hanem valóban egy egységes szemléletnek kell áthatnia, mégpedig azt, hogy valóban az áldozatok védelmét kell előtérbe helyezni, és a rendszernek úgy kellene működni - és tulajdonképpen ezt látjuk azért a jelenlegi javaslatban pozitív erényként -, hogy megpróbálja a belső ellentmondásokat és a valós, kívülről megjelent, akár alkotmánybírósági határozat, akár európai uniós kötelezettség, akár pedig egyszerűen, mondjuk, egy szakmai követelés, például a tanúk adatainak a zárt kezelése, tehát ezeket a szabályokat egyensúlyba hozni. Azért végül is erre nyitottságot mutat most az igazságügyi kormányzat, ez mindenképpen üdvözlendő, és nem abba az irányba megy a javaslat, mint amiről sajnos az előző felszólalásomban már itt beszéltem, mely szerint az előző kormányzat politikai motiváltságú büntetőjog-politikájának akár súlyosítását is eredményező döntést hoztak, emlékezzünk, a lex Gárda törvényjavaslatnak a törvényerőre emeléséről és egyben súlyosításáról is, amelyben a társadalmi szervezetben részt vevő személyeket, akik nemzeti elkötelezettséggel dolgoztak egy ügyért, és nem minősülnek a betiltott szervezet tagjainak, most már 150 ezer forint pénzbüntetéssel és elzárással lehet büntetni. Nagyon remélem, hogy eljutunk oda, hogy majd ebben az újragondolt büntetőpolitikában már ilyen jogszabályoknak nem lesz helye, nem lehet helye, mert ez az egyesülési jog alapvető korlátozását, megsértését jelenti.

Szeretnék egy olyan témáról beszélni, ami a kimaradt kategóriába tartozik viszont, mégpedig az előzetes letartóztatással kapcsolatos kártalanítás intézményéről. Előzetes letartóztatás és lakhelyelhagyási tilalom olyatén alkalmazása esetén, amikor felmentik az érintettet vagy megszüntetik az eljárást, a büntetőeljárási törvény 583. § (1) bekezdése biztosítja még a kártalanítás lehetőségét. Ez a jogszerű fogva tartás vagy személyes szabadság korlátozása esetén járó kompenzáció, amit az állam részéről a polgári törvénykönyv szabályai szerint kell biztosítani.

Nagyon régi sérelem a szakmában és főleg az érintettek részéről az, hogy a jelenlegi szabályozás hat hónapos jogvesztő határidőt ír elő ennek az igénynek az érvényesítésére, amely többek között oda is vezetett, hogy megint csak visszakanyarodva az egyébként legszigorúbb időszakához a magyar igazságszolgáltatásnak, 2006 őszére, az ott előzetesbe helyezett, törvényellenesen előzetesbe helyezett fiatalok - közel kétszáz fő - döntő többsége egyébként a hat hónapos szabály betartására egyrészt saját hibájából is akár vagy pedig információhiány miatt, de nem volt képes. Tehát gyakorlatilag kicsúsztak számosan ebből a lehetőségből. Ha belegondolunk, egy akár kéthetes vagy akár néhány napos előzetesbe kerülés, amely mint tudjuk, a fegyház fokozatnál lényegében szigorúbb megítélést eredményez jelenleg, és ebben a bizonyos négyes fokozatban még a körleten belül is akár lábbilinccsel mozgatják az előzetesbe helyezettet, akivel szemben az ártatlanság vélelme fennáll, tehát ilyen személyek esetében, azt gondolom, hogy méltánytalan és méltatlan dolog az, hogy a jogalkotó nem kíván változtatni azon a helyzeten, ami most is fennáll. Tehát ez a bizonyos hat hónapos igényérvényesítési határidő teljesen ésszerűtlen.

A polgári törvénykönyv általános kártérítési elévülési ideje öt év. Én nagyon nagy figyelemmel és kíváncsisággal olvastam a törvényjavaslatot, amikor a kezembe került, és láttam ráadásul, hogy a büntetőeljárási törvényhez hozzászóltak, módosítottak, ráadásul módosították is a kártalanításra vonatkozó szabályokat, mégpedig a kötelező figyelemfelhívást beiktatták a nyomozó hatóság és bíróság részére, kötelezővé tették, de egyszerűen kimaradt ennek az ötéves szabálynak a beemelése. Ez a Jobbik programjában is markánsan megjelent, és úgy gondolom, hogy a szakma álláspontját is egyértelműen tükrözi, meg egyszerűen bármely érintett polgár, aki ebbe a rendszerbe belekerült már vagy éppenséggel olvasott vagy találkozott ilyen történetekkel, nagyon jól tudja, hogy ez az idő méltatlanul rövid.

Másrészt pedig egy nagyon fontos részletre szintén felhívnám a figyelmet, ami szintén kimaradt. Szintén a 2006. őszi bírósági, ügyészségi megtorló eljárásokkal kapcsolatban egy szomorú tapasztalat volt, hogy peren kívüli megegyezésre a büntetőeljárási törvény kártalanítási szabályrendszere nem ad lehetőséget. Tehát az Igazságügyi Minisztérium akkori képviselőihez hiába fordultak a jogsértett károsultak ezzel az igénnyel, hogy elkerüljék a bírósági eljárást, az volt a válasz, hogy a tételes, kógens értelmezés szerint nincs erre lehetőség, tehát kötelezően bírósághoz kell fordulni. Ezt is mindenképpen módosítani kell.

Ami tehát viszont a belvárosi vagy nem belvárosi ügyvédi irodához való tartozását illeti egyes képviselőknek, akár éppen személyemnek is, azt mindenképpen rögzítenem kell, hogy egyrészt nem a belvárosban van az ügyvédi irodám, másrészt hogy ez mennyire nincs így, azért azt az is talán bemutatja, hogy az elmúlt években finoman szólva nem voltam haszonélvezője ennek a rendszernek, amellyel szemben nemzeti jogvédőként sok-sok küzdelmet vívtam. A büntetőjog-politikai alapelvem az, hogy a büntetésnek olyan arányban és olyan mértékben kell azt sújtania, akivel szemben az megfelelő módon és mértékben indokolt. Pont az volt az elmúlt időszak legszomorúbb tanulsága, hogy a büntetőjog-alkalmazás és a jogalkotás tekintetében is ezt az elvet megtörték, tehát kifejezetten az elnyomás, a megfélemlítés és a politikai leszámolás eszközeként használták.

(10.40)

Ez nem tart vissza attól, hogy egyrészt olyan, például a mostani előterjesztésben fekvő büntető törvénykönyvi tényállások tekintetében Apáti István és Staudt Gábor képviselőtársammal együtt négy büntető törvénykönyvi tényállás esetében szigorítást, tehát a büntetőtétel emelését javasoljuk, így a rongálás, fogolyszökés, zaklatás esetében. Ezeket kérjük, hogy szíveskedjenek majd megfontolni, hogy támogatásban részesítsék; ezt kormánytöbbségi képviselőktől kérem, de minden képviselőtársamtól is. S ugyanúgy én is helyesnek tartom azt, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztés büntetésben ezt a bizonyos idővákuumot, amiről Apáti István képviselőtársam beszélt, amely szerint 18 éves kortól nem alkalmazható jelenleg a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés, ezt a különbözőséget valóban indokolt megszüntetni. Azonban - és úgy gondolom, ebben egyébként nem állok ellentétben Apáti István képviselőtársammal - az előzetes letartóztatás intézménye tekintetében is azt az alapelvet kell alkalmazni, amit egyébként a büntetőjog-politikában, tehát csak azt a személyi kört és olyan mértékben és olyan arányban kell ítélet nélkül kényszerintézkedés alá helyezni, amilyen mértékben az indokolt.

A jelenlegi helyzet: mint tudjuk, pont az alkotmányügyi bizottság végrehajtást ellenőrző albizottságának Kozma utcai kihelyezett ülésén egy elég szomorú és elég kemény látleletet kapott minden résztvevő arról, hogy Magyarországon jelenleg hogyan áll ez az intézmény. 16 ezer fogva tartottnak körülbelül 30 százaléka ítélet nélkül olyan körülmények között tölti jelenleg, mondhatjuk azt, tulajdonképpen szabadságvesztés büntetését - aminek nem kellene így lenni, mert az előzetes intézményének nem volna szabad erről szólnia -, amelyek valóban, azt gondolom, hogy a XXI. századi viszonyokhoz képest elfogadhatatlanok. Különösen az elfogadhatatlan, amit személyesen is tapasztalhatott, aki részt vett a cellák végiglátogatásán, és benézett egy fegyház- vagy börtönbüntetésre ítélt, akár emberölés miatt elítélt személy cellájába, és ugyanezt megtette, mondjuk, Budaházy György cellájába benézve, azt láttuk, hogy egy előzetesbe helyezett személy esetében teljesen ugyanolyan életviszonyokat és ugyanolyan fogva tartási körülményeket találunk, mint egy emberölés miatt fegyházbüntetésre jogerős ítélettel elítélt személy esetében.

Azt gondolom, hogy ez mindenfajta civilizált jogállamban elfogadhatatlan, és különösen elfogadhatatlan az, amit egyébként mind a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka is megerősített, mind pedig elsősorban Csák Balázs bíró úr megerősített a saját előadásában. Nem kevesebbet jelentett ki, mint hogy értelmesen és hatékonyan tulajdonképpen nem lehet bíróként alkalmazni az előzetes letartóztatás intézményét, mert a Legfelsőbb Bíróság egy olyan rendszert honosított meg - egyébként jogszabályi felhatalmazás nélkül -, hogy a bizonyítékok érdemi mérlegelésére tulajdonképpen nem biztosít lehetőséget. Tehát bármit, amit a hatóság akár az olyan típusú titkos adatszerzések során szerzett adatokból, amelyeket a 1426. számú javaslatban kívánnak megteremteni, letesz a bíróságok asztalára bizonyítékokat, egyszerűen a formális értelmezés alapján a bírók jelenleg csupán azt nézhetik meg, hogy ezek a bizonyítékok tartalmilag arról szólnak-e, hogy bizonyítékot tartalmaznak az adott esetben a megalapozott gyanúra vagy sem, de már az érdemi, hitelt érdemlő mérlegelésre nem biztosít lehetőséget számukra ez a megszorító gyakorlat.

Egyébként úgy gondolom, hogy ez tényleg egy jogállami botrány, ezer sebből végzik tehát az előzetes intézménye. Nagyon kérem a kormányzatot, hogy mielőbb vonja be a szakmai szervezetek képviselőit, vonja be akár a frakciók képviselőit is, és haladéktalanul kezdjük meg ezt az egyeztetési folyamatot, mert úgy gondolom, hogy tűrhetetlen viszonyok vannak, és különösen tűrhetetlen az, ha megnézzük, hogy mind az elrendelés körében, hogy még egy példát kiemelnék, a különös okok körében elképesztően önkényes jogalkalmazásnak nyit teret a mostani szabályozás, de persze a szabályozás tartalma is olyan, ami egyszerűen gumiszabályokat rendel folyamatosan alkalmazni, vagy ilyen lehetőséget biztosít, gondolok például az egyszeri szökés alkalmazására. Időtlen időkig lehet; még államtitkár úr is így nyilatkozott a kihelyezett ülésen, hogy bizonyos különös elrendelési okokat ne lehessen egy bizonyos idő után alkalmazni, arról nem is beszélve, hogy nagyon bízom benne, hogy az az ötlet, ami felröppent éppen egy európai parlamenti fideszes képviselőtől, Áder Jánostól nemrégiben, amely szerint legyen korlátlan az előzetes biztosítása, nem fog egy általános generális szabályként beépülni a rendszerbe, mert úgy gondolom, hogy ez tovább növelné azt a botrányos helyzetet, ami az előzetes intézményét jellemzi.

A végrehajtás köréről meg mindenképpen hosszan lehetne szólni. Megdöbbentő egyébként, hogy a büntetés-végrehajtás szabályai körében sem halljuk még jelét arról semminek, hogy egy teljes körű reform történne, mégpedig nem árt rögzíteni, hogy jelenleg is az 1979. évi 11. törvényerejű rendelet, tehát egy minisztertanácsi törvényerejű rendelet szabályozza, sokszor módosítva persze a büntetés-végrehajtás intézményét, és nem tud olyan kihívásokra reagálni, mint például elektronikus eszközök használata az előzetesben tartottak számára, akik a védekezés jogához nehezen vagy szinte alig jutnak hozzá, ez pedig már eleve egy olyan fegyverhátrányt jelent számukra az eljárásban, ami tarthatatlan.

Az előterjesztésben azért felfedezünk további olyan elemeket, amelyekről már Staudt Gábor beszélt, amelyek egyébként támogathatóak, így például az az intézményrendszer, amit röviden úgy tudunk nevezni, hogy részbeni felfüggesztéssel kapcsolatos szabályrendszer, amelynek magát az intézményi okát nem tartjuk indokoltnak, azonban a korrekciót, tehát azt, hogy ezt az ellentmondást, amit a részbeni felfüggesztés intézményének léte és a jelenlegi szabályok jelentettek, valóban össze kellett csiszolni. A közfeladatot ellátó személyek körében valóban mélyen és durván hiányzik az a kör, amiről Gyenes Géza képviselőtársunk előterjesztést tett, mégpedig az egészségügyi dolgozók személyi körének bevonása teljeskörűen, tehát nem kivonva belőlük azokat az embereket, akik igazából a végeken, személyükben fenyegetett módon látják el ezt a nagyon kockázatos munkát.

Fájó viszont az, hogy a titkos adatgyűjtésre vonatkozó szabályok körében a rendészeti törvény módosításának iránya beszüremkedik ebbe a törvénybe is; erről Staudt Gábor képviselőtársam nagyon helyesen beszélt. Ez semmiképpen nem megengedhető, különösen, ha arra gondolunk, hogy az előzetes letartóztatás intézményében személyes szabadságkorlátozásra bizony egyelőre formai szempontok alapján van lehetősége ennek a súlyos kényszerintézkedésnek az elrendelésére. Az ilyen típusú kutatási lehetőségeknek a kiterjesztése ilyen tényállásokra, mint a lelkiismereti és vallásszabadság, semmiképpen nem megengedhető. Ennek már csak legfeljebb örülni tudunk, hogy az egyesülési joggal való visszaélés körében ezt nem vezették be, de ezt nyilván nem hiányoljuk, csak azt kifogásoljuk, hogy egyáltalán ilyen irányba elment ez a szabályozás.

Összességében az előterjesztés tartalmi elemeinek döntő többségével azért egyet tudunk érteni, azonban kérjük, hogy főleg a hiányzó elemek pótlása érdekében a kormányzat mielőbb tegye meg a lépéseit, amelyben természetesen partnerek vagyunk.

Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu