DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Amikor a közigazgatás átalakításáról és az ügyfélbarát közigazgatás kialakításáról hoz döntéseket a kormány, vagy próbál meg ezzel kapcsolatban kommunikálni, bizony nincs könnyű helyzetben, mégpedig azért, mert a Fidesz jól láthatóan a politikáját hol az elmúlt 20 év, hol az elmúlt 8 év teljes tagadására építi, és így kénytelen olyan dolgokra is rámutatni, vagy kénytelen olyan dolgokról is kiállítani rossz bizonyítványt, amelyeknek egyébként a valóságtartalmuk meglehetősen kicsi.

Hadd mondjak két példát a közigazgatásból! Rendszeresen hangsúlyozzák itt a parlamentben, de a nyilvánosság előtt is az államtitkár asszony és más fideszes közszereplők, hogy nekilátnak a közigazgatás átalakításának, miközben a közigazgatás reformjának és átalakításának jó néhány nagyon fontos lépése az előző ciklusban megtörtént, így például a kistérségek kialakítása, ami lehetőséget jelentett a településeknek, a települési önkormányzatoknak arra, hogy a közös feladatellátással az egyébként nehéz helyzetben lévő falusi önkormányzatok kapjanak olyan segítséget a legfontosabb közfeladat-ellátáshoz - a közoktatáshoz, a szociális ellátáshoz -, ami az emberek mindennapjaiban fontos. Ez a rendszer nemcsak hogy jó és továbbfejlesztésre érdemes, hanem nagyon sok fideszes polgármester által is elismert. Amikor önök a járások kialakításáról beszélnek, akkor sok jel mutat arra, hogy ez a kistérségi rendszeren fog alapulni. Tehát ez egy eredményes átalakító időszak első eredményes szakasza, amire lehet építeni a következő időszakban.

Ugyanilyen fontosnak tartom az eljárásban az új közigazgatási eljárási törvényt, amelyet annak idején, az előző kormányok idején nekem volt szerencsém vagy módomban belügyminiszterként a parlamentnek benyújtani, ami akkor felváltotta az 1957. évi IV. törvényt, tehát egy rendkívül régi eljárási törvényt, és a korábbi abszolút hatóságcentrikus eljárási törvényt egy ügyfélbarát eljárási törvény váltotta fel. Ennek az előmunkálatait egyébként még az Orbán-kormány ideje alatt végezték el, hiszen azt a szakértői tudós testületet, amely Kilényi professzor úr vezetésével ezt a törvényt előkészítette, még az első Orbán-kormány ideje alatt kérték fel a munkájuk végzésére, és mi csak hálásak lehetünk, hogy nagyon komoly előtanulmányok alapján folytathattuk ezt a munkát.

Azért mondtam ezt a háromperces bevezetőt, hogy legyen világos a Magyar Szocialista Pártnak az az álláspontja, hogy szerintünk nem szabad mindent kidobni az ablakon, ami egyébként a közigazgatásban jó, nem szabad mondvacsinált indokokat kitalálni erre, arra, amarra, hogy ezt azért kell megváltoztatni, mert az előző időszakban készült, mert ez nagyon sokba kerül az adófizető állampolgároknak. Konkrétan az a törvénytervezet, amelyet itt most az államtitkár asszony bemutatott az Országgyűlésnek, a határidők rendszerének a visszaalakítása, meggyőződésünk szerint indokolatlan, nem is tudtak valódi érvet felsorolni mellette, és feleslegesen sokba kerül az állampolgároknak. Csak azért, hogy itt a fideszesek egóját egy picit növelje, szerintem nem éri meg ennyi pénzt kifizetni a magyar adófizetők pénzéből.

Hadd idézzek egy sort az előterjesztésből, amelyet Navracsics miniszter úr jegyez, és amelyet egyébként már képviselőtársam itt idézett, de talán nem tanulság nélküli, hogyha erre a televízión keresztül bennünket figyelemmel kísérők odafigyelnek.

(12.30)

Jelesül, hogy ezzel a módosítással, amelyet még az előző időszak szocialista kormánya elfogadott, valójában a hatósági ügyterhek és munkafolyamatok valamelyest egyenletesebbé és valamivel könnyebben tervezhetővé váltak. Hát ha egyenletesebbé vált ezáltal a hatósági ügyteher, ha könnyebben tervezhetővé vált, akkor mi a kutya füléért kell megváltoztatni? Miért kell most visszacsinálni? Amikor elismerik azt, hogy az átalakításnak voltak informatikai költségei, az alkotmányügyi bizottságban Csonka Ernő államtitkár úr nem átallotta azt mondani, hogy rendkívül nagy költségráfordítással sikerült az informatikai, illetve iktatási rendszerükben átvezetni a munkanapos határidő-számítást. Ha ez az önök álláspontja szerint igaz, akkor miért kell ugyanennyi pénzt ráfordítani, hogy visszafordítsák? Mert ha az átalakítás pénzbe kerül, akkor a visszaalakítás is abba kerül.

Értelmetlen, indokolatlan és a tetejébe kifejezetten káros az ügyfelek számára. Én szeretném ezt a "munkanapokban számoljunk, vagy naptári napban számoljunk" dilemmát lefordítani egy nagyon egyszerű nyelvre a jogi szaknyelvről. Ha munkanapokban számoljuk a határidőt, és mondjuk, valaminek a határideje 8 nap, akkor természetesen a munkaszüneti napok, ünnepnapok ebből kiesnek. Tehát a szombatok, a vasárnapok és egyéb olyan munkaszüneti napok, amelyeket valamiért jogszabály rendel el, azok kiesnek ebből a számításból. De ez nem bonyolult rendszer, és van egy nagyon világos logikája. A munkaszüneti napokon a hivatalokban nem dolgoznak. A munkaszüneti napokon nemcsak az államigazgatási dolgozók számára tesszük úgymond zárójelbe a határidő múlását egy rövid időre, hanem az állampolgár számára is, aki a saját ügyében el akar járni. Akkor szombaton-vasárnap nem tud ügyvédhez menni, nem tud egyéb olyan információhoz hozzájutni, amire szüksége lenne az ügyintézéshez, hát akkor legjobb, ha ebben az időszakban nyugszik ez az ügy, és majd úgy számítjuk tovább a határidőt, amikor ismét munkanap van.

Ez egy egyszerű, világos, logikus rendszer. De hadd mondjam a rövidebb és a hosszabb határidőknél is, ha az államigazgatás szempontjából, az ügyfél szempontjából egyaránt kiesik egy 3-4 napos időszak egy hosszú hétvége miatt, a karácsonyi ünnepek vagy egyéb miatt, akkor természetes, hogy munkatorlódás következik be, ha az államigazgatás be akarja tartani a határidőt. Márpedig muszáj neki betartani. Nem véletlen, hogy az a változtatás, amit a szocialista kormány csinált, azzal járt, idézet Navracsics Tibortól, hogy a hatósági ügyterhek és munkafolyamatok valamivel egyenletesebbé és valamivel könnyebben tervezhetővé váltak. Nyilvánvaló ezek szerint, hogy elérte a célját.

És amikor az államtitkár asszony hatástanulmányt kér számon visszamenőleg, mert néha egy-egy rövid pillanatra elfelejtik, hogy már kormányon vannak, és kérik rajtunk számon egy korábbi időszak hatástanulmányát: hát most hol van a hatástanulmány, ami kimutatná, hogy miért van erre szükség? És hol van az, amikor leírják, hogy ez egyébként mennyibe fog kerülni? Én megkérdeztem Navracsics államtitkár, bocsánatot kérek, Navracsics miniszter úrtól - csak államtitkár asszonyra néztem, ezért volt a nyelvbotlás, megkérdeztem írásban Navracsics miniszter úrtól -, hogy mibe fog ez kerülni, és ő válaszolt nekem, hogy ez gyakorlatilag semmiféle többletköltséggel nem fog járni.

Most mondom előre, rajta fogjuk tartani vigyázó szemünket, mikor terveznek a költségvetésbe olyan pénzt, ami a határidő visszafordításának költségeit jelenti informatikai rendszereknél, egyebeknél. De azt gondolom, hogy ez a része, amit itt most elmondtam, úgy tűnhet, mintha egy ilyen szokásos kormánypárti-ellenzéki böllenkedés lenne. Pedig szerintem nem erről van szó. Egyszerűen arról van szó, hogy ez egészen bizonyos, hogy feleslegesen kidobott pénz, amit erre költenek, mert nem kellene megtenni. Annál is inkább, mert ez a "munkanapokban vagy naptári napokban számítjuk a határidőket" történet a mi szándékaink szerint fokozatosan egyre több területre kiterjedő szabályrendszer lett volna.

Nem véletlen, hogy azokon a területeken, ahol nagyon komolyan vették ezt az átállást, ott ez jól működik. Biztos, hogy van, ahol zökkenői vannak ennek, ezt nem tagadom, de ott nem is állítják vissza. Az adóigazgatásban például nem akarják visszaállítani, ott azt mondják, hogy ez jól és normálisan működik. Hát ha valamivel kakofóniát okoznak, az pont ez lesz. Volt egy rendszer, ami elindul jó irányba, ami átállította munkanapokra a határidő-számítást, aztán most a Fidesz elkezdi visszaforgatni, de nem mindenhol, csak bizonyos területeken. Hát ha valamitől zavar keletkezik a rendszerben, az biztos, hogy ez lesz.

Aztán van még néhány dolog, ami nagyon fontos. Ügyfélbarát lesz, vagy nem lesz ügyfélbarát? Tisztelt Államtitkár Asszony! Az a célkitűzésük, hogy a közigazgatást még inkább ügyfélbaráttá akarják tenni, szerintem egy jó célkitűzés. Ez nagyon szép és normális folytatása annak, amit mi elkezdtünk az elmúlt években, az ügyfélbarát közigazgatási eljárásra sorolhatnék jó néhány ilyen példát. De mitől lesz ez ügyfélbarát, hogy most arra való hivatkozással, hogy munkanapok helyett naptári napban számoljunk, egy csomó határidőnél jelentősen kitolják a határidőt? Tehát nem rövidebb határidő lesz az ügyfelek számára, hanem hosszabb határidő. Erről Simon Gábor nagyon világosan beszélt. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ez a szoci számítás.) Ez mitől ügyfélbarát?

Aztán van még egy nagyon érdekes, ami itt elhangzott szóban is, az írásos indokolásban is, hogy az ügyintézési határidő hosszabb lesz, ezt ugyan elismerik, de a hatóság a határidő lejárta előtt is dönthet. Államtitkár asszony, mondjon nekem egy szabályt, ami eddig megtiltotta a hatóságnak, hogy a határidő lejárta előtt is döntsön! Hát ez egy olyan üres mondat, ami mögött semmilyen tartalom nincs. A hatóságnak természetesen dolga az, hogy a lehető legrövidebb időn belül intézze el az ügyeket, és segítsen az állampolgárnak. Kitolja most a határidőt, ezt elismeri, kicsit szemérmesen, de elismeri, majd azt mondja, de dönthet rövidebb időn belül is a hatóság. Ezt eddig is megtehette. Ezzel nem találták föl a meleg vizet, szeretném mondani.

Végezetül, de szerintem nagyon fontos érvként: a korábbi jogszabály, amelyet még a szocialista kormány alatt hozott a parlamenti többségünk, úgy rendelkezett, hogy a 2011. január 1-jei időponttól az ügyfelektől nem lehet olyan szakhatósági állásfoglalást, előzetes szakhatósági hozzájárulást s a többit kérni, amely valamely hatóságnál rendelkezésre állt vagy nyilvános; tehát megtiltotta volna. Itt és nemcsak most, ezzel a törvénnyel, hanem a korábbival is részben visszalépnek. Az ügyfelek számára kevésbé kedvező lehetőséget léptetnek életbe. Az ügyfelek számára nemhogy jobb kiszolgálást biztosítana ez a törvény, hanem ezen a területen sajnos visszalépnek. Azt gondolom, hogy az ügyfelek szempontjainak előtérbe helyezése és a törvénymódosítás középpontjába helyezése önmagában rendkívül tiszteletreméltó cél, és általunk is támogatott. De ezek az eszközök, amelyeket ehhez most választottak, erre teljesen alkalmatlanok.

Azt kell mondanom, hogy úgy nyúltak itt bele az államigazgatás rendszerébe, hogy látszik valamiféle pártpolitikai PR-önérdek, de hogy ez az ügyfelek érdekeit jobban nem fogja szolgálni, erről mélyen meg vagyok győződve. Nagyon nagy figyelemmel kísértem államtitkár asszony expozéját, ahol is elmondta, hogy ez a törvénymódosítás is illik abba a rendbe, ami az egyablakos ügyintézés és az állampolgárokhoz közelítő ügyintézés és a január 1-től működő új kormányhivatalok működéséhez vezet, és ez valami jobb rendszert eredményez majd. Szeretném ismét fölhívni arra a figyelmet, hogy nagyon sok jel mutat arra, hogy január 1-jétől a munkáját megkezdő új kormányhivatalok felállításával, illetve a rendszer átalakításával kapcsolatban rendkívül sok elvégzendő feladat van még. Majdnem bizonyos vagyok abban, hogy az idő és a történések sajnos bennünket fognak igazolni, akik azt mondtuk, hogy a felkészülési idő kevés.

És közben persze az államigazgatásban dolgozó szakemberek szempontjai is fontosak, hogy őket mennyire terheli meg egy ilyen átalakítás, mert azt gondolom, hogy ők képzett és edzett szakemberek, meg fognak tudni birkózni ezzel a feladattal. De ami még ennél is fontosabb, hogy az állampolgárok szempontjából ez hogyan fog működni. Nos hát, azt gondolom, hogy ez a kapkodás, koncepció nélküli ide-oda kapkodás sajnos az állampolgárok kiszolgálásában és annak minőségében fog meglátszani. Úgyhogy ezekkel a kritikai észrevételekkel, azt hiszem, nyilvánvalóvá tettük, hogy mi ezt a törvényjavaslatot nem tudjuk elfogadni.

Köszönöm szépen a szót. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

(12.40)

Forrás: parlament.hu