GŐGÖS ZOLTÁN, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr, a szót. Nyilván gondolják, hogy a bizottsági vita alapján nem mondom azt, hogy mi ezt a törvényjavaslatot támogatjuk. Majdnem egy órát vitatkoztunk ezen a törvényjavaslaton. Nyilván én most nem fogok, és még egyszer nem is fogok szólni, leadtam írásban is a hozzászólásomat.

Ezzel a történettel egy baj van. Ha úgy lenne, ahogy az államtitkár úr meg Jakab alelnök úr elmondja, hogy itt egy kamarai törvénymódosítás előkészítéséről van szó, az rendben is van. Csak akkor kérdezem én, miért nem rendelnek ki kamarai biztost a kereskedelmi és iparkamarához, miért nem rendelnek ki kamarai biztost a gyógyszerészkamarához, az orvoskamarához.

Hölgyeim és uraim, itt nem erről van szó. Itt arról van szó, hogy van egy viszonylag jól működő köztestület, 11 ezer taggal, az összerakott magának vagy maga köré egy jól működő rendszert 200 irodával, 250 tanácsadóval - ez az infrastruktúra kell valakinek a jövőben. Ezt ki kell mondani, ugyanis ezt más senki nem tudta produkálni, és nyilván sokkal egyszerűbb valakitől elvenni, és mondjuk, felülről tönkretenni valamit, mint ezt alulról felépíteni.

Én azt gondolom, hogy ez a törvényjavaslat azokkal a beavatkozásokkal, amiről ez szól, mindenféle egyéb jogszabállyal szembemegy. Én nem tudom, hogy ha itt tényleg csak az átalakítás előkészülete van, akkor miért kell a 2. § (3) bekezdésében, ahol felsorolja, hogy milyen feladatai lehetnek - az agrárkamara kötelezettségvállalásaival, valamint képviseletével kapcsolatos ügyben az agrárkamara képviseleti jogát magához vonhatja, vagy jognyilatkozat megtételét előzetes írásbeli hozzájáruláshoz kötheti, az agrárkamara részére feladatot határozhat meg -, milyen alapon. Ez egy választott, alulról fölfele építkező, demokratikusan működő, a mai törvényeknek teljesen megfelelően működő rendszer, amit az ügyészség és az Állami Számvevőszék folyamatosan ellenőriz. Akkor erre miért van szükség?

Erre azért van szükség, hölgyeim és uraim, mert valakinek kell ez a kétmilliárdos vagyon, még egyszer mondom, és kell az a nagyon komoly infrastruktúra, ami kiépült. Én nem hiszem, hogy ezt egy normális jogállamban meg lehetne csinálni, de most már nekem időnként vannak kétségeim, hogy Magyarország normális jogállam-e. Határozottan tiltakozunk minden ilyen beavatkozás ellen.

Az is félrevezető, hogy itt a vagyont bárki is a támogatásokból rakta volna össze. A nemzeti támogatása a kamarának jövőre lesz 57 millió, eddig volt 60, ha még a COPA-COGECA-t hozzászámolom, amit persze nemcsak saját maga helyett fizet be, hanem a többi szervezet nevében is ő jár el, akkor mondjuk, 100 millió forint. Egyébként egy nyilvános közbeszerzésen elnyert pályázat alapján működteti azt a tanácsadó rendszert, ami kiegészítője a falugazdász-hálózatnak. Abban az időben, amikor ez meghirdetésre került, világosan lehetett látni, hogy az uniós feladatok elvégzéséhez nem elegendő 650 falugazdász. De azt is világosan lehet látni, és most is látszik, hiszen az MgSZH költségvetésében még ennek a rendszernek a finanszírozása sincs teljesen benne, hogy ezt állami pénzekből nem lehet megfinanszírozni. Az Európai Unióban volt egy pályázati lehetőség egy tanácsadó-hálózat fölállítására, ezt ragadták meg az agrárkamara megyei területi szervei - tehát ez ráadásul mind megyei szervezet -, és kiépítette ezt az infrastruktúrát, ezt a rendszert, ami azóta is működik, és szeretném jelezni, hogy 2013-ig működnie is kell. Ugyanis, ha ez nem működik, akkor onnantól kezdve ezeket az európai uniós forrásokat vissza kell fizetnünk az Európai Uniónak.

Én azt gondolom, hogy lehet és kell is változtatni a kamarai törvényen és a tevékenységen. Az sem igaz, hogy ezt a 11 ezer termelőt szolgálja csak ki, ugyanis abban a tárgykörében, amit az uniós támogatásból finanszíroznak, válogatás nélkül és térítésmentesen kell minden termelőt kiszolgálni, aki hozzá fordul. Ezt igazolja, hogy körülbelül 40 ezer területalapú támogatási kérelem bonyolódott az agrárkamarán keresztül, tehát messze nem igaz az, hogy csak a saját tagságát látja el.

Egyébként elmondtam a bizottsági ülésen is, az, hogy kihez mennek a gazdák, azon múlik, hogy éppen helyben milyen szintű tanácsadó van. Ha a kamarai tanácsadó jobb szakember, akkor őhozzá mennek, ha rosszabb, akkor a falugazdászhoz mennek. Emiatt nem kell miniszteri biztos a kamara élére.

Az meg, gondolom, mindenki számára világos, és meg kell nézni az összes ÁSZ-vizsgálat eredményét, hogy soha semmiféle elszámolási probléma és bármilyen vagyonkimentés vagy egyéb ügy a kamaránál nem volt.

Nagyon kérem az előterjesztőket, hogy felejtsék el ezt a történetet, vagy pedig akkor legalább azzal kerüljék el a látszatát is, hogy itt egyedül az agrárkamarának a lenyúlásáról van szó, hogy akkor terjesszenek be ugyanilyen törvényjavaslatot az úgymond baráti kamarákra is, mert egyébként nagyon kilóg a lóláb.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu