GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Előterjesztők! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Nagyon érdekes lesz, mire eljutok a mondandóm végéig, és kevesebbet beszélek arról, mi az, amit rettentő fontosnak tartok, mert ahhoz, amit Jakab István alelnök úr elmondott az előterjesztésében, ahhoz szívem szerint még tapsoltam volna. Ő tudja azt, hogy én betegesen kamarai elkötelezett vagyok '94 óta, és nagyon keményen küzdöttem annak idején az iparkamarával kapcsolatos és a kézműves kamarával kapcsolatos kérdésekben, és ezért értek egyet.

Tehát gyakorlatból tudom azt megerősíteni, hogy a kamarának igenis az a szerepe, amit maga az államtitkár úr is kiemelt, hogy köztestületként működjön, és amit mondott Obreczán képviselő úr, hogy kevesebb állam legyen, sokkal nagyobb legyen az önszervező erő. De ehhez egészen más út is vezet. Igaz, hogy néhány olyan dolog is megfogalmazódott, ami... - szerintem az agrárpotenciál kihasználása azért az nem a kamara, tud benne biztosan segíteni, de.

És akkor most mondanám azt, ami az aggályom, és tisztelettel kérem, mert én magam nem nyújtok be módosító indítványt, mert tudom, hogy kidobják, de kérem, hogy a mezőgazdasági bizottságban gondolják végig, hogy az az út, amiről ez a törvényjavaslat szól, az odavezet-e, amiről az előterjesztők beszéltek. Mert nekem az a meggyőződésem, hogy nem, ez más irányba megy. Sokkal inkább egyetértek azzal, amit Gőgös Zoltán mondott, és engedjék meg, hogy egy kicsit visszanyúljak a múltba.

Talán vannak még a Házban néhányan, akik emlékeznek Sümeghy Csaba kormánybiztos úr tevékenységére, aki vitézkedett a kamarai rendszer szétverésében, a kötelező kamarai rendszer megszüntetésében, miközben az akkori tárgyalások eredményeként a kamarában már odáig eljutottak, hogy a nagyok vállalták a tagdíj fizetését, a kicsik a tagságért fejébe már csak haszonélvezői lehettek volna a rendszernek, és mindaz, amiről beszélt Jakab István előterjesztőként, a pályázati rendszer, a piaci szereplés, versenyképesség, szakmunkásképzés és minden más beletartozhatott.

Tehát inkább arról kellett volna beszélni, hogy hogyan építjük tovább a köztestületet, ezzel szemben a rendszert szétverték, és azt gondolom, hogy ma már tökéletesen lehet számszerűsíteni is, hogy mekkora kárt okozott a magyar gazdaságban annak a kamarai törvénynek a szétverése, ami nem szólt másról, mint arról, hogy kikényszerített a kormány egy kötelező tisztújítást - és innen jön a konfliktusom, és ez ebben a szituációban is érdekes. Miközben elfogadom azt, amit az előterjesztők mondanak, hogy a kormány és a gazdaság szereplői között együttműködés, a több forrásnak az elérése; akkor nem jó, ha a miniszterelnök gazdaságpolitikai tanácsadója a kamara elnöke.

Gondolják végig, az én olvasatomban a kamara a mindenkori kormánnyal egy pályán focizik, de kvázi ellentét, mert a termelő, a gazdaság szereplői számára kell hogy egyre zöldebb mezőt, egyre zöldebb pályát biztosítson. Ez konfliktusokat hordoz magában, amihez az a fontos, hogy olyan kamarai vezérkar legyen, amely asztalhoz tud ülni, tárgyalóképes, konszenzust tud teremteni. De ez nem megkerülhető. Tehát ezt a problémát nem lehet kikerülni.

És akkor engedjék meg, hogy néhány dologban hadd menjek tovább, amit kifejezetten hibásnak érzek. Ha megnézik - és kérem a előterjesztőket, gondolják végig, biztos, hogy nem így akarták -, ha igaz a 2. § (1) bekezdése, miszerint a kamarai biztos az új törvény megszületéséig, hatálybalépéséig legfeljebb - tisztelettel hadd kérdezzem, mi van a törvény hatálybalépése és az új kamara megalakulása között? Annak az agrárkamarának, ami ma van, ami ellát feladatokat és közfeladatokat is, annak a tevékenységét feltehetően addig kell folytatni, amíg az új létre nem jön. Ott van egy jogfolytonossági probléma, még akkor is, ha itt a kérdésben később a (2) bekezdésben már a jogutódlás kérdése szóba jön, de nyilván azt majd a kamarai törvény elrendezi, hogy hogyan történik a jogutódlás, hogyan olvad be egyik a másikba, vagy hogyan kell megújítani a tagságot.

Tehát ilyen szempontból, ha az a feladata ennek a biztosnak, hogy ezt az átmenetet segítse, akkor csak akkor szűnhet meg ez a tevékenység, ha az új már fölállt, annak egy választási procedúrával - hitem szerint és reményeim szerint - választják meg majd a tiszti karát, és addig az nem működőképes. Ezt valakinek meg kell szervezni. Tehát ha ez a törvény erről szól, hogy új feltételek kialakítása, akkor itt szervezési kérdésekről is kellene beszélni, erről egy szó sincs ebben a törvényjavaslatban.

És aztán továbbmegyek. Szóval, gondolják végig, ha ma egy működő szervezetet olyan mértékben korlátozhat egy kormánybiztos, ahogy itt a törvényjavaslatnak akár a (2), akár a (3) bekezdésében írva van, akkor komoly problémák lesznek. Tehát ha az a gond, amiről Gőgös Zoltán beszél, hogy a vagyon el ne kopjon, azt lehet másképp. Lehet azokat a tételeket rögzíteni, hogy nem vállalhatnak újabb kötelezettséget, vagy csak milyen kötelezettséget vállalhatnak, de azt a kört körül kell írni, amiben a kormánybiztos felügyeli; nem a teljes tevékenységét.

Szóval, nem hiszem el, hogy Jakab képviselő úr és társai a ma meglevő rendszernek az ellehetetlenítését célozták meg. Tehát hitem szerint ők is azt akarják, hogy működjön, ebben az esetben viszont csak azt a kört kellene körülírni, amiben felügyeli a biztos és korlátozza.

(20.20)

Amivel egyet lehet érteni: bármibe betekinthet, bárhova beléphet, információt kérhet. Ezekkel mind egyetértek, de amikor azt mondja, hogy a képviseleti jogot is magához vonja... Tehetjük nevetség tárgyává. Megint csak azt mondom, amit Gőgös képviselőtársam udvariasabban fogalmazott meg, ha kifelé azt akarjuk demonstrálni, hogy ez a társaság alkalmatlan arra, amit csinál, elherdálja, feléli a vagyont, amiről tudjuk, hogy nem igaz, mert azok, akik igénybe vették a tevékenységét, tudják, hogy ez egy működő szervezet és szolgáltatást nyújt a gazdaság szereplőinek, akkor ezt nem kellene ellehetetleníteni, de még sugallni sem kellene kifelé, hogy ez erről szól.

Engedjék meg, hogy a következő problémát felvessem, ami utal arra, hogy amit mondok, még egyszer megtámasztom sokkal intenzívebben. Hiszem, hogy akik a gazdaságban jártasak, azok tudják, hogy Magyarországon a számviteli törvény szerint december 31. az üzleti év zárása, a mérlegkészítés időpontja. Ezeket a mérlegeket könyvvizsgálók auditálják. Azt tudni kell, hogy az, ami itt szerepel, hogy vagyonmérleget kell készíteni, pénzbe kerül. Nem kis pénzbe kerül, és ez azt jelenti, hogy egy hónapon belül két mérleget kell készíteni az agrárkamarának. Hitem szerint ezt nem akarták az előterjesztők. Kérem tisztelettel, ha nincs valami rendkívüli oka, akkor ezt az időpontot változtassák december 31-ére, és én azt gondolom, hogy a biztosnak egy könyvvizsgáló által ellenőrzött mérleget kell ellenjegyeznie. Mert a vagyonmérleg attól válik hitelessé, hogy egy könyvvizsgáló cég rábólint, hogy az értékelések, a kintlévőségek, a tárgyi eszközök és minden más egyéb reálisan vannak értékelve, reális értéken szerepel az évzáró mérlegben, és utána már ellenjegyezheti a kamarai biztos. Nem hiszem, hogy a kamarai biztos egy olyan polihisztor lesz, aki képes egyedül átlátni egy működő szervezet egész számviteli rendszerét.

Azt gondolom, hogy ugyanígy a 3. § (2) bekezdésében figyelemmel arra, hogy hogy kell a mérleget elkészíteni, itt is célszerű lenne ahhoz alkalmazkodni, hogy ezt a normál folyamatot tartsuk be, és terjesszék be utána a miniszterhez tájékoztatás céljából. Ha egyéb oka van annak, hogy ezt felgyorsítják, akkor viszont kérem, hogy fedjék fel.

A befejező mondatom: magával a céllal, hogy egy új kamarai törvény szülessen az agrárium területén, és hogy még sokasodjanak a közfeladatok, és tényleg segítsék a vállalkozókat abban, hogy a termelékenységük növekedjen, hogy a piacra lépésük könnyebb legyen, a versenyképességük javuljon, ezt mind-mind támogatjuk. Reméljük, hogy ezt a törvényt minél előbb be fogja nyújtani a kormány, de az odavezető úthoz nem jó ez a törvényjavaslat. Vagy pedig sok módosítást kellene hozzá tenni. Én tisztelettel kérem, hogy csak a hatékonyság jegyében gondolják végig, képviselő úr és tegyék meg azokat. Tudom, hogy előterjesztőként nem tehetik, ezért címeztem az elején a mezőgazdasági bizottsághoz, hogy tegyék meg ők, legyen ez működőképes. Mindannyiunk érdeke, hogy az legyen. És kifelé azt mutassuk, a fő cél az, amiről a képviselő úr beszélt, nem pedig az a sanda szándék, amit ebből ki lehet olvasni.

Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu