PŐSZE LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Néhány praktikus kérdéshez szeretnék hozzászólni az előterjesztés kapcsán. A céllal lényegében egyetértünk.

Először is ennek az egész átállásnak a költségvonzata. Nem olcsó felbontani a szerződéseket a mostani cégekkel, nagyon komoly jogi viták elé nézhet az, aki belekezd egy ilyenbe. Nem tudom, nem látom ennek a költségvetési részét. Lehet, hogy a kormányzat informatikai fejlesztési programjában ez benne van, beleértendő, de itt súlyos milliárdokról van szó, ezt látni kell.

Kettő. Nem elég azt kimondani, hogy az üzemeltetést, feldolgozást, mondjuk, százszázalékosan állami tulajdonú cégek végezhetik, hiszen általában egy rendszer, legyen az egy készen megvett rendszer vagy pedig egy fejlesztés, az sosincs statikus állapotban, azt mindig fejleszteni kell. És a törvény azzal még nem foglalkozott, nem határozta meg, hogy igen, ha van egy százszázalékos állami tulajdonú működtető, akkor az vajon hogyan viszonyul az általa működtetett rendszerhez, annak milyen részeit és milyen szerződésekkel adhatja ki fejlesztésre, karbantartásra. Tehát az üzemeltető, a működtető és alvállalkozóinak kapcsolatrendszere, számomra legalábbis, a törvényben nincs meg. Elveszett. Ez egy rendkívül izgalmas kérdés, mert ha mindent kioutsourcingol az üzemeltető meg a működtető, akkor ugyanott vagyunk, ahol a part szakad. Tehát ez egyelőre hiányossága a törvénynek.

Nagyon fontos stratégiai kérdés lehet az is, hogy vajon kell-e egy nagy állami központi adatfeldolgozó, vagy pedig legyen sok, mindenkinek egy saját feldolgozója. Én láttam arra is példát, volt Magyarországon kísérlet a 80-as években, amikor létrehoztak egy közös intézményt, az összes államigazgatási informatikai feldolgozásra. Nem igazán működött, nem vált be. De az se volna jó, ha minden minisztérium vagy üzemeltető vagy működtető csinálna egy saját rendszert, mert ha megnézzük azt, hogy most elkezdődik a rendszerek átvétele esetleg a magánüzemeltetőktől, működtetőktől, az mit jelent: azt jelenti, hogy rögtön kijelölnek egy épületszárnyat, hogy itt lesz a mi központunk, rögtön elkezdik az embereket felvenni. Pláne, ha a fejlesztést, rendszerfejlesztést is saját erőből akarják, alvállalkozók nélkül megoldani, akkor magasan kvalifikált informatikusokat kell felvenni, az sem biztos, hogy van ennyi a piacon itthon, ezeknek a bére 500-600 ezer forintnál kezdődik.

Tehát nem látom azt, hogy a kormány miben gondolkodik. Csináljon mindenki maga egy önálló informatikai rendszert és intézetet? Ezt nagyon veszélyes dolognak tartom, mert akkor itt beindul egy csomó informatikai intézet létrehozása. Ezeknek megvan az önálló életük, kinövik magukat, egyre nagyobbak lesznek, próbálják az önálló létüket, önállóságukat minél több argumentummal alátámasztani, és ez óriási költségeket jelent. Tehát nem tudom, hogy miben gondolkodik a kormányzat.

Az adatvédelmi kérdéseket, problémakört, amit Schiffer képviselőtársam többször is feszegetett, teljesen értem és teljesen jogos, bár azt gondolom, hogy lényegében az elmúlt húsz év gyakorlata és az idevonatkozó törvények azért ezt szabályozzák. Azért, mert mondjuk, fizikailag egy épületben van vagy egy szinten van több rendszer, azért a mai törvények szerint szabályozva van az, hogy ki férhet hozzá. És a két rendszer nem köthető össze akkor sem, ha egy szobában két szomszédos gépen megy. Azt megértem, hogy az ember jobban szeretné úgy látni, hogy hú, ennek még az esélye sincs meg, hogy az egyik átad a másiknak egy pendrive-ot vagy akármi mást. Értem.

Ugyanakkor egy nagyon kényes kérdésre fel kell hívjam képviselőtársaim figyelmét, és ez egy kicsit nem a témához kapcsolódik. Ez pedig az, hogy igenis hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy a mai világban egyre több szituációban, egyre több ügy kapcsán váratlanul olyan adatokat kell, személyes adatokat közzétenni, amelyekről bizony, mit tudom én, egy évvel ezelőtt még azt gondoltuk, hogy ez elképzelhetetlen. Mondok egy példát. Az Egyesült Államok meg fogja most követelni minden légitársaságtól, hogy minden olyan utas nevét, aki valamikor gyerekmolesztálási ügybe keveredett, egyszerűen adják oda a légitársaságnak. Azért, mert ez egy probléma. Ez egy megoldandó kérdés, és nem tudott jobb módszert kitalálni rá. Mert megöltek két kisgyereket úgy az Egyesült Államokban az elmúlt fél évben, hogy kiderült, a gyilkos szemben lakott a gyerekkel hat éven keresztül. És már más országban nem tudom, hányszor üldözték, és lecsukták ezért. És erre azt mondták, hogy kérem, ebből elegünk van, több gyerek nem halhat meg. Ha tudjuk, hogy ő valahol már gyerekmolesztálási ügybe keveredett, akkor ide, az Egyesült Államokba nem fog többet bejönni, csak úgy, ha a légitársaságnak az adott ország leadja előre a nevét. Mert nem akarunk még egy gyerekhalált.

Ezt csak arra föl mondtam, hogy ezt az egész adatvédelmi dolgot, és ez egy más törvény, egy egészen más témakör része, össze kell vetni az élet által felvetett problémákkal, és meg kell néznünk azt, hogy vajon bizony a személyes adatokon és azok kezelésén való, nem lazítás, hanem azok ésszerű használata hogyan segítheti a társadalmat, hogy védje magát. És ez nem ellentétes az adatvédelmi törvénnyel.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu