SZABÓ REBEKA (LMP): Köszönöm a szót elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Bár nagy örömömre szolgál, hogy kivételes egyetértés látszik kibontakozni a Házban, mégis azért elmondanék néhány gondolatot, amelyek talán nem hangzottak el, vagy nem elég hangsúlyosan. Mert ugye, részben Vágó Gábor képviselőtársam felszólalásaiból is láthatták, hogy mi azért alapvetően egyetértünk ezzel a törvényjavaslattal és az abban megnyilvánuló szemlélettel, ami ugye, abban nyilvánul meg, hogy a mezőgazdasági termelésből származó kockázatoknak egyoldalúan a termelőre terhelése nemcsak etikátlan, de súlyos gazdasági, társadalmi és környezeti következményei is vannak. Ez a fajta szerződéskötési módszer elsősorban a kistermelőket sújtja, és mint az indoklás is megállapítja, a termelők elszegényedésével keletkező szociális problémákat aztán az államnak kell kezelnie. Tehát azt gondoljuk, mindent meg kell tennünk azért, hogy a jelen kereskedelmi gyakorlat következménye ne tönkrement termelők, elszegényedő és elnéptelenedő vidék legyen.

Az is többször elhangzott, hogy a jelenlegi kereskedelmi gyakorlat, illetve az egész struktúra tulajdonképpen nem fenntartható, hiszen a kiszámíthatatlan időjárási események miatt, vagy akár más okból bekövetkező terméskiesés költségeit kizárólag a termelőre terheli. Bár olvashattuk a Gabonafeldolgozók Országos Szövetségének a véleményét, amelyben többek között azt is írják, hogy a kereskedők és a feldolgozók nem tudják és nem is akarják felvállalni a termelési kockázatokat. Mi azt gondoljuk, hogy ez az álláspont nem fogadható el, mert a kockázatokat igenis meg kell osztani a termelők, a kereskedők és a feldolgozók között.

Jelenleg azt látjuk, és erről már én is próbáltam többször beszélni, hogy az élelmiszerlánc egyes szereplői között nagyon aránytalan a jövedelemeloszlás, és mindenképpen olyan helyzetet szeretnénk elősegíteni, amelyben több jövedelem marad a termelőknél, akik ott élnek vidéken, és hasznosítják azt a tájat, amiben élnek. Mégis, bár a cél jó és támogatjuk, de azért mindannyian tudjuk, hogy ez egy nehéz helyzet. Ugyanis valaki mindenképpen vesztese lesz az idei helyzetnek. Ugye, ha a termék árában jelenik meg az idei év miatti terméskiesés költsége, vagyis ha a kereskedőkre terheljük az időjárási események miatti gazdasági károkat, akkor emelkedhetnek az élelmiszerárak, mert könnyen lehet, hogy a veszteséget a kereskedők és feldolgozók a liszt, illetve takarmány, alapvető élelmiszerek árában fogják megjeleníteni, vagy akár ők is tönkremehetnek.

Azt gondoljuk, hogy ez is egy hátrányos következmény, illetve mint az előbb már említettem, hogyha a veszteség nem adódik tovább az értékesítési láncban, akkor az alapanyag-termelés mehet tönkre. Így tőkeszegényebbé válik a mezőgazdaság, és még kevésbé lesz képes későbbi kockázatokat elviselni. De ezek azok a dolgok, a gazdálkodók kockázata, amelyekről önök is már többször beszéltek a mai vita folyamán.

Nagyon fontos, szeretném én is elmondani, bár Vágó Gábor képviselőtársam is felhívta erre a figyelmet, hogy a vis maior esetek deklarálását nagyon szigorúan kell ellenőrizni, mert ez egyfajta ügyeskedési hullámot indíthat el, és a valamilyen oknál fogva utóbb előnytelennek bizonyuló szerződések alól akár tömegesen kibújhatnak így. Ez ugye, rossz lesz hosszú távon a gazdálkodóknak is, hiszen ha megbomlik az a, nem tudom, nevezhetjük-e bizalmi viszonynak, de mégis egyfajta szokásos viszony a gazdálkodók és a kereskedők között, akkor később adott esetben azok a kereskedők nem fognak velük szerződést kötni, és a gazdálkodók nem tudják korrekt módon eladni a terményeiket.

Tehát tulajdonképpen - nem akarom szaporítani a szót - véleményünk szerint a jelenlegi helyzetben egyfajta kényszerhelyzet miatt rossz döntések közül válogathatunk, jelentős mellékhatásokkal, és bár a termelők védelmében támogatni fogjuk ezt a törvényjavaslatot, véleményünk szerint a hosszú távú megoldás egy ésszerű, anyag és energia szempontjából racionálisabb struktúra lenne, vagyis a kis léptékű, elsősorban helyi, hazai piacra termelő, több lábon álló mezőgazdálkodás.

Tulajdonképpen itt jön az, ami miatt még egyáltalán szerettem volna felszólalni, mert azt gondolom, hogy ez a szempont nem igazán hangzott el még a mai vita folyamán. Szeretném, hogyha mindannyian látnák azt, hogy a természeti károk jelentős része tulajdonképpen megelőzhető, illetve kivédhető lenne, vagyis nem lenne hátrányos a gazdálkodásunkra nézve, hogyha fenntarthatóbban, az ökológiai és táji adottságoknak megfelelően gazdálkodnánk. Az árvíz, a belvíz és az aszály például nem mind váratlan sorscsapások, hanem egyrészt részben a kontinentális időjárásunk természetes szezonális jellemzői, másrészt pedig a természeti viszonyokat nem figyelembe vevő, rossz vízgazdálkodás következménye.

Mert mit csinálunk? Tavasszal küzdünk az árvíz ellen, mindent megteszünk annak érdekében, hogy minél gyorsabban levezessük a területeinkről, aztán nyáron küzdünk az aszállyal, majd ősszel megint szenvedünk a lefolyástalan területeken megülő belvíztől. Ebben semmiféle ráció nincs, és nem tudjuk elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire szükség lenne az egész vízgazdálkodás, illetve az ezen alapuló mezőgazdasági struktúra átgondolására, és sokkal jobb lenne, ha például nem ragaszkodnának egyes gazdálkodók ahhoz, hogy a mélyebben fekvő, egykor ártereknek vagy mocsárréteknek helyet adó területeken mindenáron búzát vagy kukoricát termesszenek, hanem meg kell találni azokat a gazdálkodási formákat - és ezekről van is információnk, tehát ezeket hagyományosan is művelték -, amelyek ezeken az akár belvizes, akár lefolyástalan területeken is alkalmas művelési formákat adnak. Így csökkenteni lehetne a termelés kockázatát, hogyha diverzifikáltabb termelést folytatnának a termelők, több lábon állnának, és így kevésbé lennének kiszolgáltatottak mind az extrém időjárási körülményeknek, mind a felvásárlóknak.

Tehát azt szeretnénk javasolni, hogy ezt a problémát - amellett, hogy most ez sürgős beavatkozást igényel - inkább ragadjuk meg a gyökerénél, és a jövőben olyan agrárpolitikát folytassunk, amely támogatja a kisebb léptékű, helyi, táji adottságoknak megfelelő fenntartható gazdálkodást és az ezt lehetővé tevő, ennek a kialakulását elősegítő piacteremtést.

(19.20)

Ennek érdekében be is nyújtottunk egy módosító javaslatot még a költségvetési törvényhez, ami az alternatív termékutakat és a közvetlen értékesítés kiépítését támogatná. Akkor ezen keresztül jelentősebb részben maguk a fogyasztók finanszírozhatnák a mezőgazdasági termelést, és nem kellene ezekre a határidős felvásárlói szerződésekre alapozni ilyen jelentősen.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az LMP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu