SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Értelemszerűen a 3. és az 5. ponthoz szeretnék hozzászólni, illetve csak röviden arra kérném államtitkár urat, hogy egy-két mondatban majd szíveskedjen megindokolni a végén, hogy miért nem támogatták ezt a módosító javaslatomat, amit Bana Tibor képviselőtársammal nyújtottunk be. Ennek az lett volna a lényege, vagy az volt a célunk, hogy azok a kisebbségekhez, nemzeti vagy etnikai kisebbségekhez tartozók, akiket Magyarországon az alkotmány nem ismer el őshonosként vagy elismert kisebbségként, azoknak a száma is összeírásra kerüljön, ne csak egy egyéb kategóriában jelenjenek meg a népszámlálás során. Ez nem a mi ötletünk volt föltétlenül, vagy nem mi tartjuk ezt nagyon fontosnak, ezt az érintett nemzeti és etnikai kisebbségek tartanák fontosnak, és jelezték is több fórumon az ebbéli szándékukat. Különböző viták tárgya, hogy kiket lehet elismerni, kiket nem, kik önállóak és kik nem, mindenképpen szeretném a vendeket, a bunyevácokat kiemelni, de beszélhetünk itt még a sokácokról vagy akár kunokról, jászokról és másokról is, akiket lehet komolyan és kevésbé komolyan venni.
(14.50)
De kétségkívül létező, önálló kultúrák, nyelvek és identitások vannak Magyarországon, amiket az alkotmány önmagában nem ismer el.
Azt is elmondtuk még az általános vitában, és ezt szeretném ismét leszögezni, nem támogatunk olyan törekvéseket - ilyennel is megkerestek minket -, hogy nyúljunk hozzá ehhez a számhoz, bővítsük ki, vegyünk még bele más kisebbségeket az elismertek kategóriájába. Erről nincsen szó. Mi ebben a népszámlálásnál egy olyan lehetőséget kívántunk volna teremteni, hogy ezek a kisebbségek önállóan is itt meg tudjanak jelenni, illetve az ő számuk összesítésre kerüljön, ezzel számos későbbi vitának is adott esetben elejét tudnánk venni. Vallhassa meg bátran mindenki az identitását Magyarországon, ne kelljen törvényileg megírt keretekbe belekényszerítenie magát egy olyan identitással rendelkező magyar állampolgárnak, amit adott esetben az alkotmány nem tartalmaz.
Pusztán erre irányult volna a javaslatunk, nem igazán értjük, hogy ezt önök miért nem támogatták. Amennyiben van még rá lehetőség, akkor kérem, hogy fontolják ezt meg. Bízom benne, hogy államtitkár úrtól egy-két mondatnyi reflexiót majd erre fogunk kapni.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés