SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm szépen. Elnök úr, szíves türelmét szeretném kérni: engedje meg, hogy a felszólalásom előtt hadd fejezzem ki őszinte aggodalmamat a Koreában ma délelőtt kialakult helyzet miatt. Bízunk benne, hogy a felek eredményes tárgyalásokat fognak folytatni, és a háború nem fog eszkalálódni. Köszönöm.

Mielőtt rátérnék a törvényjavaslatban megfogalmazott észrevételeimre, engedje meg, államtitkár asszony, hogy a javaslat indokolásában egyfajta mea culpaként értelmezzem azt a szakaszt, amelyben a Ket. közelmúltbeli módosításáról beszél. Bízunk benne - bár nagy reményeket nem táplálunk -, hogy a jövőben tartózkodni fognak az olyan területek salátatörvényben való módosításától, amelyek jelentősége túlmutat azon, hogy csak úgy hozzácsapjuk a többihez.

De térjünk rá az előttünk fekvő javaslatra! Véleményünk szerint a törvényjavaslat nem hordoz érdemi változást az időhatárok tekintetében az állampolgárok számára; általános esetben némileg hosszabbítja azokat, igen speciális esetekben rövidíti. Az általános indoklásban foglaltakkal ellentétben a munkanapokban meghatározás az ügymenetet nem húzhatja el, annak kiszámíthatósága az ügymenet kezdetétől adott.

(12.20)

Így a naptári és a munkanap alapú számítás az ügyfelek érdeksérelmi esélye szempontjából nem különbözik. Az államigazgatási eljárás kiszámíthatóságát és hatékonyságát nagymértékben ronthatja a közigazgatás számára rendelkezésre álló, különböző valós munkavégzésre lehetőséget adó nap, ez a közigazgatás egyenletes működésének akadálya lehet.

Szintén aggályos a hónap kategória is. Kérdezem: minek a 30 nap mellett, amely szintén nem eléggé kiszámítható, különösen a február tekintetében? Az, hogy speciális esetekben akár egy munkanapra csökkenhet az intézkedési, válaszadási kötelezettség határideje, aggályokat vet fel. Komoly minőségi romlást eredményezhet, ha a közigazgatás számára rendelkezésre álló idő az intézkedésre vagy válaszadásra nem elegendő az ügy kellő alaposságú vizsgálatához.

A törvény előterjesztőjének indoka az informatikai sajátosságokra és nehézségekre, úgy véljük, nem megalapozott. Amellett, hogy a naptári napok alapján történő határidő-számítás egy komplex hálózatban sem komoly informatikai kihívás, csupán a paraméterek megadásának kérdése, a törvény beterjesztője nem konzekvens e szempont szem előtt tartásában akkor, amikor a 60 napos határidő helyett 2 hónap, a 90 nap helyett 3 hónap kerül megállapításra, azaz az előterjesztő, miközben egy igen könnyen leküzdhető informatikai akadályt törekszik leküzdeni, egy komoly informatikai problémát hagy a tervezetben.

A törvényjavaslat, amellett, hogy a közigazgatási eljárások hatékonyságát és minőségét veszélyezteti, a kialakult rendszer ügyfélbarát voltát is rontja, a változó, sűrűbb és lazább időintervallumok, a több és kevesebb szabad- és munkaszüneti napot tartalmazó időszakok aránytalan lehetőségei révén. Ez egyben a közigazgatási ügymenet kiszámíthatóságát is negatívan befolyásolja. Nem szolgálja a kiszámíthatóságot az sem - ezt egyébként az indokolásban el is ismeri az előterjesztő -, hogy az eljárási határidők mértékét és számításának módját gyakran a közösségi joganyag is determinálja, amely szintén a Ket. szabályaitól való eltérést eredményezhet, így néhány törvényben a közösségi jog előírása miatt megmarad a munkanapban számított határidő.

A törvényjavaslat tehát előnyökkel nem jár, elvétve rövidíti meg az ügymenetet, általános esetben egy-két nappal hosszabbítja, a határidők az eddigiekhez képest nem szigorodnak, csupán más alapokra helyeződnek, ugyanakkor a közigazgatási ügyfelek számára kiszámítható voltát kezdi ki, a közigazgatási dolgozók tevékenységét nehezíti, a közigazgatás minőségét veszélyezteti. A törvényjavaslat tehát kontraproduktív, de legjobb esetben is felesleges.

Persze, nem gondolom, hogy a javaslat nem kerül elfogadásra, azonban a fent vázolt bizonytalanságokat orvosolni tudná a kormány akkor, ha a törvény hatálybalépése előtt megfelelő módon értesítené az ügyfeleket a bekövetkező változásokról. Enélkül olyan mértékű zűrzavar következhet be az ügyintézési folyamatokban, ami megbéníthatja a közigazgatási eljárásokat. Ennek érdekében olyan irányú módosítást nyújtunk be, ami kötelezné a kormányt a megfelelő színvonalú lakossági tájékoztatásra az alábbiak szerint: ha már éppen a területi közigazgatás átszervezésével egyidejűleg változtatja meg a törvényalkotó a hatósági eljárások határidős számítását, amikor a hatóságoknak kisebb gondjuk is nagyobb lesz erre felkészülni és felkészíteni az ügyfeleket, akkor legalább a már meginduló hatósági eljárásokban kapjon az ügyfél tájékoztatást a változásokról.

Kérem szavaim megfontolását. Köszönöm szépen. (Szabó Timea tapsol.)

Forrás: parlament.hu