VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Én a 37. ponthoz szeretnék először is hozzászólni, illetve annak az apropóján néhány megjegyzést tenni.
Rendkívül sajnálom, hogy bár kiváló szakemberek állnak a Jobbik rendvédelmi kabinetje mögött, egyetlenegy módosító javaslatunk volt, amit hajlandó volt befogadni a kormányzat, és hajlandó volt megfontolás tárgyává tenni. Itt a 37. pontban éppen arról beszéltem például és azt javasoltam, hogy a rombolás és a terrorcselekmény felderítésén kívül a megakadályozása is tartozzon a rendőrség hatáskörébe. Még ezt sem tartotta támogatásra méltónak a kormány. Egyszerűen nem értem az okát, pedig én próbáltam a magyarázatát keresni. Ha már felderítjük az elkövetőket, ha már tudomást szereztünk a terrorcselekmény elkövetéséről, uraim, akkor az már eső után köpönyeg! Egyszerűen nem értjük, hogy miért nem lehet beleírni ebbe a felsorolásba, hogy tegyük a rendőrség számára feladattá azt, hogy akadályozza is meg az ilyen cselekmények elkövetését. Egyszerűen értetlenül állunk az ilyen módosító javaslatok leszavazása előtt.
Egyetlenegy volt, megjegyzem, ami elfogadásra lelt a kormányzat részéről, ez bájos elírás korrigálása volt a részemről. Itt úgy fogalmazott a törvény, hogy a terrorizmust ellátó szervet irányítja a belügyminiszter, holott nyilván nem szeretnék ellátni a terrorizmust, legalábbis őszintén reméljük, hanem el szeretné hárítani a kormány. Ez az egy módosító javaslatunk volt, amit elfogadott a kormányzat, és azt mondta, hogy ez szerinte is indokolt. Megjegyzem, akkora meglepetést nem látott a világ, hogy ezt ne látta volna indokoltnak a belügyminiszter úr vagy akár maga a kormány. De tényleg őszintén csalódott vagyok, hogy az összes többit azonban nem.
Az ajánlás 1. pontjában a rendőrség feladatainak felsorolását találhatják képviselőtársaim, illetve az ehhez fűzött, általam írt módosító javaslatokat. Először is szerettem volna beletenni ebbe a pontba azt, hogy a rendőrség feladatai között szerepeljen az is, hogy ellátja az idegenrendészeti hatósági jogköröket, és idegenrendészeti ellenőrzést végez. Mert most, őszintén szólva, képviselőtársaim, ha nem a rendőrség végzi - most már, ugye tudjuk, hogy nincs határőrség, bár szerintünk, a Jobbik szerint jó lenne, ha ismét lenne -, akkor nem tudom, hogy ki fogja ezeket a feladatokat végezni, mert én feltételezem, hogy nem az ÁNTSZ-re szeretnénk az idegenrendészeti ellenőrzéseket bízni vagy nem is a munkavédelmi főfelügyelőségre, tehát abszolút itt a helye. Egyszerűen nem értjük azt sem, hogy a kormányzat ezt a pontot miért szedte ki.
Ha már itt tartunk és annál, hogy milyen rendőri egységnek kellene idegenrendészeti ellenőrzést végeznie: csak megjegyezném, tisztelt képviselőtársaim, azért emlegettük a vita korábbi szakaszaiban és azért jegyzem meg most is azt, hogy célszerű lenne egy specializált képzésben részesülő rendészeti egységnek végezni - hívják ezt határrendészetnek vagy határőrségnek, gyakorlatilag édes mindegy, vagy magának a rendőrségnek -, mert olyan nagy mértékű az okmányok kibocsátása a világban, azok annyira sokszínűek, hogy ezt csak specializált rendőri egységek tudják megfelelően kezelni. Maga az Európai Unió is számos feladat elé állítja a rendészeti szerveket akkor, amikor a különböző előírásait számukra megfogalmazza kötelező jelleggel. Gyarlóság lenne elvárni attól a rendőrtől, aki esetleg egy nappal korábban még egy baleset helyszínén látott el helyszín-biztosítási munkákat vagy egy bűncselekmény helyszínén intézkedett vagy egy családi botrányt próbált meg szakszerűséggel kezelni az aktuálisan érvényben lévő távol tartási szabályok betartásával, hogy majd az idegen állampolgárok ellen ugyanolyan szakszerűséggel jár el, és ugyanúgy felismeri azt, hogy milyen idegenrendészeti intézkedéseket kellene neki ott a helyszínen foganatosítania.
(13.30)
Szintén hozzátettük azt, hogy hatáskörrel és illetékességgel rendelkező szervekkel is együtt kell működnie a rendőrségnek - ez még mindig az 1. ajánlási ponthoz tartozó kérdés -, és felkérés esetén - ismét egy ilyen kiegészítés - karhatalmi erővel biztosítani kell más hatóságok törvényes intézkedéseinek teljesülését. Én nagyon indokoltnak tartanám, hogy legyen bent itt a tételes feladatlistában ez a pont is, ugyanis gondoljanak csak arra, képviselőtársaim, hányszor kerültek már APEH-ellenőrök vagy egyéb hatóságok bajba akkor, amikor mondjuk, a kínai piacot mentek ellenőrizni, és egész egyszerűen nem tudtak a hatósági intézkedéseknek érvényt szerezni, hiszen nem állt mellettük vagy nem állt mögöttük karhatalmi támogatás. Különösen fontosnak tartanánk azt, hogy a rendőrség számára itt is nevesítsük az ilyen intézkedésekben való részvétel kötelességét. Meglehetősen pongyolán fogalmaz egyébként a törvényjavaslat egyéb helyeken ezt illetően, ezt tehát tételesen is így kellene szerepeltetni.
Még egy ugyanennél az ajánlási pontnál. A mellékbüntetéses személyeket tipikusan a rendőrség ellenőrzi. Ez megint nem az ÁNTSZ meg nem a munkavédelmi főfelügyelőség feladata, hanem a rendőrségé. Itt arra gondolunk, ha valakinek bevonták a jogosítványát vagy valamilyen egyéb mellékbüntetés hatálya alá tartozik, a rendőrség feladata az, hogy megvizsgálja ezt az embert, hogy ő most vezet vagy nem vezet. Ne egyszerűen arra bízzuk, hogy talán beleesik majd valahol egy közúti ellenőrzésbe, ahol kiderül, hogy ő jogosulatlanul használja az autóját, hanem egész egyszerűen tegyük a rendőrség számára itt is kötelezővé, mint ahogy az életben is kötelező számára, de bele kell tenni ezt a törvénybe is, annak a kötelezettségét, hogy a rendőr igenis ellenőrizze le, hogy ez az ember életvitelszerűen hogyan él, vezet autót vagy nem vezet autót, ha vezet autót, akkor pedig hozza meg a szükséges intézkedéseket.
Köszönöm szépen, elnök úr, rövidesen újból szót kérek és folytatom. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés