DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz) Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Kicsit térjünk már vissza erre a patikadologra, mert úgy tűnik, hogy mélyen láncellenesek vagyunk. Hát, a rabláncot nem szeretjük, de amúgy nem a láncok ellen, hanem a kispatikákért szól, reméljük, még nem a harang.
Tehát világosan kellene látni azt, hogy az a tevékenység, ami az elmúlt, most már negyedik évben zajlik, az egyértelművé tette a kormányzat számára - és a patikustársadalom számára is -, hogy a kispatikák megszűnésében, kivéreztetésében a létrejött patikaláncok alapvető szerepet játszottak. Tehát ha mi és önök is, hiszen ne felejtsük el, hogy önök is azért hozták létre 2006-ban ezt a törvényt, hogy a hozzáférést segítsék az esélyegyenlőség nevében, hogyha mi ezt valóban meg akarjuk tenni, akkor a jelenlegi struktúra megállítása, illetve visszafordítása az alapvető feladatunk.
Hogy ez mennyire így van, higgye el, hogy azok a kispatikák, amelyek száma az elmúlt évben még 1650 volt, ezek közül az elmúlt évben 85 szűnt meg, a bevételcsökkenésük 25,8 milliárd forint volt, egyéb árbevételük közel egymilliárddal csökkent, az árréstömegük változása 7 milliárd forint - természetesen mínuszban -, személyi jellegű ráfordításaik 3 milliárd forinttal csökkentek.
(14.30)
Tehát egyértelműen látható, hogy azok a patikák, amelyek ott a vidéken, ott az egyébként nagyon sok millió embert érintő helyen - tehát én is nagyon örülök annak, ha valaki kap a három receptje mellé még egy mosóport, rendkívül kellemes, ha kap egy ingyen olvasnivalót is, meg is mérik a vérnyomását, de ez a kisebbség. A nagy többség igenis kisvárosokban, kistelepülésen, falvakban lakik, tehát a többségi érdek is azt kívánja, hogy ezeket az embereket helyzetbe hozzuk, és ennek egyetlen módja a magyar patikustársadalom támogatása, és ehhez ez a törvény jó alapot biztosít.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés