DR. NAGY KÁLMÁN, az egészségügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A T/1668. számon beadott törvényjavaslat mint törvény, nem alkot egységes ívet. A benne foglalt célkitűzések olyan, előzőleg hozott törvények módosítását tartalmazzák, amelyek az egészségügy jelen helyzetében a sürgős teendők közé sorolandók, így 6 fejezetben és 109 paragrafusban fogalmazzák meg azokat a változásokat, amelyeket a Nemzeti Erőforrás Minisztérium az egészségügy jelen helyzetében kiemelten kívánatosnak tart módosítani. A fejezetcímek a törvényekhez csatoltan két 1997. évi, egy 2005. évi, két 2006. évi törvény módosítását jelentik, ezenkívül még számos olyan törvény módosítását, amelyek különböző időszakokban voltak beadva.

A törvény célja világos: a nemzeti együttműködés programjában foglalt célkitűzések mentén haladva olyan ponton kívánja szabályozni az egészségügyi ágazat legfontosabb törvényeit, ahol új nemzeti egészségügyi célok megvalósítására sürgős szükség van. Változtatni kíván az alapellátás ösztönzési rendszerén, módosítja a népegészségügyi szűrővizsgálatok szervezését, monitorozását, amely hatékonyságnövekedést és a lakosság egészségi állapotának javulását eredményezi. Az ellátási igényekhez rugalmasabban alakítható rendszer a cél. Változtatni kíván a progresszivitási szinteken és az ehhez rendelt feladatokon, megszüntetve az itt kialakult káoszt, rugalmassá tenni a kapacitások elosztását, szolgáltató egészségbiztosítást kíván megvalósítani.

Az egészségügyi dolgozók szemszögéből egy új, széles körű egyeztetésen alapuló életpályamodell kidolgozásának teszi meg a kezdeti lépéseit. Ilyen például a humán erőforrás monitoringrendszer adattartalmának bővítése, amely biztosítja a feltételeit egy minden egészségügyi dolgozó számára kívánatos jövőkép kialakításának. Hangsúlyozza, hogy Magyarország gazdasági fellendülésének egyik feltétele az egészségügyi ipar innovációs kapacitásának a fokozása, a fogyatékossággal élők helyzetének javítása.

A gyógyszergazdálkodásnak az új törvényben előírt megváltoztatása pedig megteremti, hogy a közforgalmú gyógyszerellátásban megőrizhető, sőt növelhető legyen a gyógyszerészeti tudáson alapuló működtetési kompetencia. Ennek meghatározója a többségi gyógyszerészi tulajdonon alapuló gyógyszertári vezetés.

A törvényalkotó szándéka szerint ezzel biztosítható a szakmai függetlenség, és kizárhatók olyan gyógyszerpiaci szereplők, akik csak a profit-, illetve a tulajdonszerzést tartják szem előtt. A gyógyszerészi többségi tulajdon megszerzésére a már működő gyógyszertárak esetében a törvény kellő átmeneti időt biztosít. Eszerint 2014. január 1-jéig a tulajdonnak meg kell haladnia az 50 százalékot a gazdasági társaságban. A cél világos: a gyógyszerpiaci liberalizáció megállítása és a gyógyszertárak létesítésének és működésének újraszabályozása, a betegek jobb ellátásnak érdekében.

Összességében az előttünk álló törvény egy, a korábbiaktól eltérő új koncepciót vet fel számunkra, amelynek középpontjában a beteg és a szolgáltatásokat végző orvos, gyógyszerész, egészségügyi dolgozó áll. A bizottság többségi véleménye alapján ez a törvény az orvosok, gyógyszerészek, egészségügyi dolgozók által várt szabályozás, amely előnyben részesíti a beteget és az azt ellátó egészségügyi dolgozót, és ezt a törvényt mi elfogadásra javasoljuk.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu