SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen. Végig azt éreztem a felkészülés alatt is, itt is azt érzem, hogy három dolog keveredik: a tulajdonlás, a menedzsment és a szakmai vezetés. Ha megfelelő garanciákat tudnánk arra teremteni, hogy valóban ne lehessen szakmai döntésében felülbírálni a patikust, hiszen ez a mi érdekünk, hogy mi jó gyógyszert kapjunk, és jó anyagokat kapjunk a betegségünkre és az egyéb kínjainkra, akkor szerintem nagyon sokat tettünk máris. Tudom azt, hogy ez nagyon nehéz.

Azt gondolom, túlzás egy kicsit, hogy mind a három fronton előtérbe akarjuk helyezni a patikust. Említettem, hogy ők másfajta képzést kapnak, nincsenek felkészítve menedzseri tulajdonságokkal. Ez megtanulható természetesen, de elsősorban az lenne a fontos, és erre kellene szerintem mindannyiunknak figyelni, hogy a szakmai irányítása jó legyen ezeknek a patikáknak, és ne lehessen üzleti és egyéb szempontokkal ezeket felülbírálni. Azt gondolom, hogy ezen a nyomon kellene tovább haladnunk.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu