BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm, mélyen tisztelt elnök úr, a szólás lehetőségét. Bocsásson meg mindenki, aki esetleg félreértette azt, amit mondtam, de én úgy gondolom, nem értették félre, csak Göndör képviselőtársam bekiabált, ahelyett, hogy figyelt volna arra, amit mondok.
El szeretném mondani önnek, hogy ezt már eljátszotta Gőgös képviselő úr is, kellő gőgösséggel, hiszen 2 percest nyomott, aztán eltűnt a tisztelt Házból. Valószínűleg nincs mondanivalója, mint ahogy önnek sincsen. Én úgy gondolom, így szokták a szocialisták a hazugságokat eladni, hogy különben összevissza beszélnek.
Tehát elismételném a lyukat, tisztelt Göndör képviselő úr. Remélem, most is figyel rám. Ugye, figyel? 520 milliárdot hagytak a 2010-es évi költségvetésben. Nem tudom, megfigyelte, képviselő úr? 520 milliárd költségvetési hiányt hagytak, fekete lyukat, 2010-ben. A determinációkat mondtam el, tisztelt képviselőtársam, csak ön nem figyelt.
Elmondom ismételten, hogy hagytak még egy determinációt, ezért a polgári kormány, azaz a nemzeti együttműködés kormánya milyen kalodában kell, hogy munkálkodjon? 2011-ben 2800 milliárd, 2012-ben 3000 milliárd, majd ezt követően 2013-ra is hagytak örökséget, amit elköltöttek, és nem tudjuk, hogy hova tették ezt a rengeteg pénzt, 2700 milliárdot, többek között az IMF-től felvett hitel törlesztését.
Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! 2010 öröksége, 8 évi kormányzásuk öröksége, hazugságai terhelik a jövő évi költségvetést is. Elmondom még egyszer, hogy pontosan megjegyezze: az önök gazdálkodása, 8 éves nemtörődömsége és hazugsága terheli a 2011. évi lehetőségeinket is, sőt mi több, hosszú évekre kihatással van rá.
Köszönöm, hogy megértett, tisztelt képviselőtársam. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés