BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kovács képviselő úr megint nem tudott mit mondani. (Moraj az MSZP padsoraiból.) Azt a politikát folytatja, hogy az uniós forrásokat, amelyekhez a csatlakozásunkat követően hozzájutott a Magyar Köztársaság minden állampolgára, a kormányon keresztül évekig nem engedték ki, mert azon takuvakuztak, hogy tudnak belőle esetleg többet elvenni. (Folyamatos közbeszólások az MSZP padsoraiból, többek között dr. Varga László: Amit kérdezett, arra válaszolj!)
Mélyen tisztelt Hölgyek, Urak! Ebben az országban nagyon hasznos források kerültek településekhez, többek közt a kisvárosomhoz is. De ne könyvelje már el a szocialista kormány azt a saját sikereként, hogy uniós tagállam révén, hogy beléptünk az Unióba, forrásokhoz jutottunk, hogy fejleszthessünk. Uraim, ők is úgy döntöttek, hogy zárkózzunk fel hozzájuk.
Egyoldalról fejlesztési forrásokat kaptunk, és gondoskodott a kormányuk, hogy zülljünk lefele, minél lejjebb, jövedelemben és sok egyéb másban, az uniós tagállamokhoz képest. Szóval, ezt eladni sikerpropagandaként! Hiszen azt csinálták 8 éven keresztül, amit nem csináltak, azt csinálták, hölgyek, urak, hogy eladták saját sikerükként azt, amit nem tőlük kaptunk, hanem az Uniótól. (Dr. Pósán László: Így van.)
Ha már a beszámolásnál tartunk. Kedves Kovács Képviselő Úr! Minden szarvasi család pontosan megkapta, hogy mit pályáztunk, hol utáltak el minket, hányszor kellett pályázni, mire mit fordítottunk, mennyibe került és mit építettünk. Itt van, képviselőtársam, Szarvasról minden család írásban megkapta a ciklus végén, be tudunk róla számolni.
Azt meg ne mondja már nekem, hogy a munkaadók és munkavállalók befizetéséből való közmunkaszervezés a kormány sikere volt! (Kovács Tibor közbeszól.) Hölgyek, urak, befizettük! Önök el akarták pancsolni ezt a pénzt, több lavórba rakták, aztán pancsikált a klientúrájuk. (Dr. Varga László: De kétszer annyi forrás volt, mint most!) A munkanélküliekre meg kevés jutott, a gazdasághoz még kevesebb jutott belőle. Tetszenek érteni? (Dr. Varga László: Kétszer annyi forrás volt!)
330 munkanélküli dolgozott Szarvason közfoglalkoztatásban, ez helyes és jó dolog, és igyekeztünk is őket megbecsülni. Tudják, hölgyek, urak, ez nem az önök adománya volt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), hanem az adófizetők pénze, amit korábban önök elsíboltak. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból, többek között: A "hol a pénz"-re ez a válasz? - Jövőre mennyi lesz?)
Köszönöm, hogy szólhattam. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés