BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem hiszem, hogy e Ház falai között kellene elszámolnom Szarvas város költségvetéséről (Kovács Tibor: De igen! Nem kellene mást mondani!) és az elmúlt években lévő fejlesztéseiről (Gőgös Zoltán: Büszkék lehetnek rá!), de van a parlamenti frakciók több pártjánál abból a beszámolóból, amelyet minden szarvasi polgár megkapott a négy évet illetően tételesen. Ha kívánja, önnek is adok, csak most nem találtam a táskámban egy példányt, van még belőle, hozok önnek, de arra kérem, ön viszont ne mondjon valótlant. Én nem azt mondtam, hogy az ország, hanem a beruházásaiban van romjaiban, mert uniós forrásokat kaptunk (Gőgös Zoltán: Nem uniós volt!), az ország a gazdaságában, az agráriumában és sok egyéb másban van romjaiban, többek között az emberek elszegényedtek Békésben.
Annak örülök, hogy különben egyre jobban odafigyel a városomra, szerintem ebben soha nem is voltunk konfliktusban, de ne felejtse el, hogy címzett támogatás már régóta nincsen, kedves képviselő úr! (Gőgös Zoltán: Nem igaz!) A szlovák iskola annak idején az Orbán kormány döntése kapcsán született. Persze, a hazai forrásokból pedig kaptunk erre az évre 5 millió forintot, hogy majd a következő kormány fizessen ki 435 millió forintot. Igen, mert a belvízzel nem kellőképpen foglalkoztak. Szerettem volna, hogyha uniós forrásból biztosítják azt is.
Szóval, nem kívánok önnel ellenkezni; ha megérti azt, hogy 8 év alatt önök Békés megyében az M44-es ügyében semmit nem tettek, mert ez ostobaság lenne, elindítottak egy folyamatot, de nem épült egy centi út sem, ez pedig tény, bármennyire fáj önnek, egy centi út nem épült, el kell kezdeni. Én is jobbnak látnám, ha uniós forrásból volna lehetőség, és a KÖZOP-ban lehetne építeni. Ebben köztünk megint nincs szakmai vita. Ha ön a szakmáról beszél, nem fogok vitatkozni, de kérem, ne mondjon valótlanságot.
Egy dolgot még: nem a városom kapta, és nem az önök kegye volt az uniós fejlesztési forrás (Kovács Tibor: Ezt nem mondtuk!), tudniillik pályázni kellett, minden tizedik pályázatunk nyert. Azzal bosszantottuk önöket, hogy mindenre pályáztunk, és ráadásul önerőnk is volt, mert felvettünk és kibocsátottunk is kötvényt, amúgy különben nem lett volna, mert önök kiszárították az önkormányzatokat is, úgyhogy nem volt kegy (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.), hogy építhettünk. Pályáztunk és nyertünk, és az Uniótól kaptuk a kormány döntése kapcsán - már csak ennek ez a természetrajza.
Köszönöm szépen, hogy szólhattam, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés