BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt szocialista Képviselőtársaim! Megértem az aggodalmukat. Nyolc év nyomja a lelkiismeretüket a foglalkoztatásban és a munkanélküliség vonatkozásában. Az köztünk nem vita, nem szakmai vita, hogy állami közfoglalkoztatásra nagyon is szükség van. Nézzék, van erre történelmi példa, Baross Gábor; jól csinálta. Budapest is ebből épült.

Vegyék már észre, hogy a nemzeti ügyek kormánya azt teszi, hogy paradigmaváltást hajt végre ebben a kérdésben, a reálszférának, a hazai kis- és középvállalkozásoknak biztosít munkaerőt - üdvözlöm, helyes és hasznos - kedvezőbb feltételek mellett, mint önök, és ez önöknek fáj, hogy nem jutott eszükbe vagy nem akarták. A nagyobb baj, ha nem akarták azt, hogy a hazai kis- és középvállalkozások, a helyi vállalkozások a közhasznú, azaz munkanélküli-foglalkoztatásra nagyobb eséllyel pályázhassanak és többet kaphassanak támogatásként. Kérem, értsék meg, fogadják el - ha nem, akkor is tesszük a dolgunkat, mert fontosnak véljük. Ez szakmai meggyőződésünk az emberek érdekében.

Köszönöm, hogy szólhattam. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu