BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Sneider Képviselő Úr! Köszönöm, hogy ezeket a kérdéseket szóba hozta, nagyon fontos dolgot emlegetett. Én csak arra kérem önt, hogy vesztes helyett emlegessük azt, hogy az egész ország megsínylette Medgyessy, Gyurcsány, Kuncze és Kóka kormányzását 8 év alatt. Jó ha tudják, hogy 3 és 5 millió közé tehető azoknak az embereknek a száma, akik a létminimum alatt élnek ma Magyarországon. (Jelzésre:) Mélyen tisztelt Hölgyem! A Bajnai-kormányt azért nem emlegetem, mert az IMF, a megszorítások végrehajtója volt, tehát semmi értelme nincs, hogy külön beszéljünk róluk.
Ebből a helyzetből kell talpra állni, tisztelt képviselő úr. És fontos tudni, ebben önök is partnerek, hogy tegyünk rendet. Nézze, akik szociálisan rászorultak, azok elesettek, és a rászorultak kapják meg azokat a lehetőségeket, amelyekről ön is beszélt. De erre ott a kormány, ott a település, ott vannak az egyházak, és ott vannak a civil szervezetek. Ehhez persze, nyilvánvaló, hogy több pénzre lenne szükség, de én úgy gondolom, hogy nem az egész országról kell zusammen szociális segélyezés keretében gondoskodni, hanem munkát, megélhetést, biztonságot kell nyújtani a ma Magyarországának és a magyar állampolgároknak. A segélyek szövevénye helyett, tisztelt képviselőtársam, paradigmaváltást kell eszközölni, és ebben tudom, hogy egyezik a véleményünk. Munkát, megélhetést és biztonságot; biztonságot adni az idősnek, az aktív korúnak, a gyermeknek, a betegnek és az elesettnek.
Tisztelt Képviselőtársam! Ebben munkálkodjunk együtt, mert annyi pénz, amellyel csak segélyezni tudunk, nincs ebben az országban, és az ország ne a segélyezettek országa legyen, hanem csak a rászorultakat, az elesett embereket segélyezzük. Munkát, kenyeret, megélhetést és biztonságot kell biztosítani. A nemzeti ügyek kormánya erre hívja önöket partnerként.
Köszönöm, ha megértett. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés