BERÉNYI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A részletes vitában az oktatás jelentőségéről, ezen belül a roma ösztöndíjak rendkívüli szükségességéről szeretnék szólni néhány gondolatban.
Tisztelt Országgyűlés! A hátrányos helyzetben lévők, leszakadásban lévők felzárkóztatásához, úgy gondolom, alapvetően két dolog szükséges: munkahelyteremtés és megfelelő oktatás az, ami fontos ebben a témában. Ez a két dolog szorosan összefügg ugyanis azzal, hogy egy társadalomban milyen helyet foglalunk el. Kevés tudással rendelkező egyének számára nem lehet munkahelyet teremteni, illetve sokkal nehezebb a kormányzat helyzete is, ha olyan rétegek számára kell munkahelyet teremteni, akik nem rendelkeznek szakképesítéssel, tényleges tudással.
A munkaerő-piaci programok jelentősége éppen ezért vitathatatlan. A legjobb megoldás, ha mellé képzést és egyben olyan munkahelyeket teremtünk, amelyek az elsődleges munkaerőpiacon megállják a helyüket, olyan szakmákra képezünk embereket.
1985-ben a felnőtt roma lakosság 85 százaléka dolgozott reguláris munkaviszonyban. A probléma az, hogy tíz évvel később már csak 15 százalékuk található meg a munkaerőpiacon. Mindez egy társadalmi folyamat, a szocialista nagyipar és részben a mezőgazdaság összeomlásának következménye. Akik ennek a folyamatnak az áldozatai, erről nem tehetnek, és ezek nem csak a romák.
Az elmúlt húsz évben nagy erőfeszítések történtek elsősorban költségvetési oldalról, hogy a problémát orvosolni tudjuk, és a társadalomban leszakadók integrációs folyamatát elősegítése, és elinduljon egyfajta integráció a romák körében is. Ezzel szemben a felhasználási oldalon egy túlbürokratizált intézményrendszerrel találkoztunk, és láttuk az elfolyó pénzösszegeket, a hátrányos helyzetű rétegek további leszakadását.
Úgy gondolom, hogy egy felelős kormányzatnak nem az az elsődleges feladata, hogy hetente rasszizmusellenes tüntetéseket tartson, részt vegyen azokon, hanem egy olyan szociális, oktatási, lakhatási és munkaerőprogram szülessen, amely érdemben javítani tudja ezt a helyzetet.
Egy rosszul végrehajtott programra kiváló példa az előző kormányzatnak a fiatal roma diplomások bevonási törekvése a közigazgatásba. El lehet mondani, hogy 500 fiatalt terveztek bevonni, integrálni a közigazgatásba, ebből gyakorlatilag 60-an kaptak munkát. Nagy részük teng-leng a munkahelyén, és most próbálnak értelmes, érdemi munkát, feladatot találni az itt lévő, diplomás roma fiataloknak.
Ezt a gyakorlatot ebben a formában én károsnak tartom, egyrészt a közigazgatásban lévő szakemberek ellenszenvét váltja ki, másik részről pedig megalázónak tartom a roma diplomások körében. Úgy gondolom, hogy csak jól átgondolt, megfelelő hatékonysággal és kellő szakértelemmel összeállított programban lehet gyakorlatilag részt venni. Úgy vélem, hogy a jelenlegi kormányzatnak nincs ideje a probléma elodázására, és a mostani költségvetési évben rendezni kell a támogatások megfelelő helyre való juttatását.
A magyar államnak és a kormányzatnak alapvető érdeke kell hogy legyen, hogy a jövőben olyan partnerek álljanak velünk kapcsolatban, akik egyrészt a közpénzekkel el tudnak számolni, másrészt közbizalom övezi őket. Különösen szükséges ez akkor, amikor a súlyos konfliktusok és a szociális nyomor jellemzi a magyarországi cigányságot.
Nagyon örvendetesnek tartom, hogy az idén a roma oktatásra kiemelkedően nagy pénzeszközök állnak rendelkezésre, azonban arra felhívom a figyelmet, hogy ha ezek a források elvesznek a bürokrácia útvesztőiben, akkor az elmúlt húsz év sikertelensége ismétlődik meg, és a társadalmi különbségek mélyülnek továbbra is.
Végezetül reményemet fejezem ki, hogy 2011-től elindul egy olyan fejlődési folyamat, amelyben a költségvetés megfelelő forráselosztással az első lépést megteremti ahhoz, hogy a fiatalok elinduljanak egy értelmes életúton.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés