BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! Azt kérem a Fidesz-frakciótól, hogy egy picit nézzen már magába.
Néhány tényt szeretnék önöknek elmondani, ha az elmúlt nyolc évről beszélünk. Kezdjük először is az adósságállománnyal: ez valóban magas, bár megjegyzem, Európában nem példa nélküli, elég, ha megnézik önök a görög, az ír, akár a német, az Egyesült Királyság vagy a portugál adósságállományt, az olasz adósságállományt, Belgium adósságállományát. Láthatják, hogy az nem kirívó. De ami miatt önöknek magukba kellene nézni egy pillanatra, az összes olyan intézkedést, amely ennek az adósságállománynak a kialakulásához vezetett, önök darabra megszavazták. Az a kérésem, hogy mindazok a képviselők, akik ezt annak idején megszavazták, most ne beszéljenek az adósságállományról itt, ebben a tisztelt Házban, legalább mondjanak annyit, hogy bocs, tévedtünk, nem kellett volna megszavaznunk, de megszavaztuk - ez az egyik.
A másik, hogy mire lehetünk még büszkék: például arra, hogy a minimálbért adómentessé tettük, ellentétben önökkel, akik egyrészt '98-ban megadóztatták a minimálbéreseket, és most ugyanerre készülnek. A benyújtott adótörvényekben ez van benne.
Büszkék vagyunk arra, hogy a tételes egészségügyi hozzájárulást eltöröltük, amit egyébként önök emeltek meg, megnövelve a kisvállalkozások terheit. Egyébként pedig szeretném önöknek a figyelmébe ajánlani, az önök miniszterelnökének, Orbán Viktor úrnak a külföldön vagy a külföldi újságokban megjelent nyilatkozatait, amelyekben egyébként igazat mond, és darabra ezeket az erőfeszítéseket elismeri. Most már csak itthon, Magyarországon is igazat kellene beszélniük, és kicsit magukba kellene nézniük, amikor az elmúlt nyolc évről beszélnek.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés