DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A nemzet élete a kultúrával azonos, nem a politikai történésekkel, amelyek csak átfutnak fölötte, mint a szél. A kultúra és a nemzet azonossága mindenekfelett álló erő - írja Wass Albert. Mindebből egyértelműen kiderül, hogy az általános vitához hasonlóan a költségvetés kulturális részéhez kívánok hozzászólni.
A megújulás kormánya tudja, hogy a súlyos gazdasági helyzet ellenére áldozni kell a kultúrára. Kevés a pénz, így még nagyobb a felelősség, még jobban kell súlyozni a feladatok között. Még jobban kell vigyázni eddig megőrzött kulturális és történeti értékeinkre, mert ezt a kincset tovább kell örökítenünk a következő generációkra. Mint ahogy Klebelsberg Kunó mondta: mint fénytől az árnyék, olyan elválaszthatatlan a hatalomtól a felelősség.
Az általános vitában elmondtam, hogy a kulturális bizottság egyetért a kialakított prioritásokkal, a nemzeti értékeket őrző kulturális beruházásokkal, örökségvédelmi fejlesztésekkel. Szintén egyetért a több kulturális intézményen tervezett felújítási munkákkal. Fontos prioritás a vidéken élők életminőségének javítása a kultúra és a közgyűjtemények eszközeivel. A határon túli kulturális feladatokra végre súlyának megfelelő támogatás jut, még ha néhányan ezt vitatták is, és végre visszakapják az őket megillető támogatást az egyházak kultúrtörténeti gyűjteményei is.
A közgyűjtemények nemzeti értékmentő programjának indítása a 24. órában van. Fontos, hogy a kormány a nehéz helyzet ellenére áldoz a múzeumok, a levéltárak, a könyvtárak őrizetében levő nemzeti kulturális örökségek őrzésére, feldolgozására, és a kutatók és diákok számára való hozzáférést is biztosítja.
Az Európai Unió is támogatja az elektronikus levéltári projektet, amelynek keretében központi archívumi rendszer kiépítésére kerül sor, egy állami elektronikus archiváló-tároló kapacitás jön létre, amely nemcsak a levéltárak gondjait csökkenti, hanem elérheti az ország, hogy sok kis tárolókapacitás helyett egy egységes elektronikus rendszer alakul ki, ahol az adatvédelem is biztosított.
Az előbb említett prioritások mellett a kulturális bizottság, ha jól emlékszem, teljesen egyhangú támogatás mellett három olyan módosító javaslatot kíván benyújtani a költségvetéshez, amelyek az elkülönített állami pénzalapok, a társadalombiztosítási pénzügyi alapokat érintik. Bízunk benne, hogy a parlament túlnyomó többségének a tetszését meg fogja nyerni.
Mi ez a három módosító javaslat? Az első a Nemzeti Kulturális Alap bizottsága októberi ülésén határozatot hozott a kulturális könyvszakma és közművelődési szempontból egyaránt kiemelten fontos Márai-program elindításához. A program korábban egymilliárdos költségvetéssel számolt, ezzel szemben a Nemzeti Kulturális Alap már csak 600 millió forintot irányzott elő a programra. A Nemzeti Kulturális Alap 2010-es bevételeiből kiindulva 2011-ben várhatóan jóval nagyobb lesz a Nemzeti Kulturális Alapot megillető ötös lottó játékadójának 90 százalékából befolyó bevétel a költségvetési törvényjavaslatban tervezettnél, mely különbözet megteremti a forrását a Márai-program költségvetési támogatásának a korábban meghatározott egymilliárd forintra történő fedezetkiegészítését. Ezért javasolom a játékadóból származó bevételi előirányzat 400 millió forintos emelését, és az így tervezhető forrásnak a Márai-program támogatására való betervezését.
A másik módosító javaslatunk, bár elég nagy csatazaj lengi körül, mégis örvendetes, hogy a költségvetési törvényjavaslatban mind a Nemzetgazdasági Minisztériumnál, mind pedig a Nemzeti Kulturális Alapnál megjelennek a magyar filmszakma és a filmgyártás támogatására fordítható források. Ugyanakkor nem szabad szem elől tévesztenünk azt a tényt, hogy az Európai Bizottság versenypolitikai főigazgatósága Magyarország filmszakmai támogatási programját 2008 júliusában már elfogadta, egészen 2013. december 31-éig. Ezen időszak végéig az igénybe vehető adókedvezmények elsődlegesen a Magyar Mozgókép Közalapítvány bevonásával készült filmalkotásoknál érvényesíthetők. Bár ismerjük az alapítvány körül kialakult bizalmatlan légkört, bizalmatlanságot, annak érdekében, hogy ezen támogatások ne vesszenek el, pontosabban: biztosan meglegyenek, szükséges a Magyar Mozgókép Alapítvány forrásainak növelése. Kérem képviselőtársaimat, hogy támogassák a kulturális bizottság által kezdeményezett forrásátcsoportosításokat.
Végül fontos állami feladat a műemlék épületek restaurálása, fejlesztése és felújítása is. Sok minden eleve szerepel a költségvetésben: a Mátyás-templom rekonstrukciója, a Szépművészeti Múzeum külső homlokzata, 16 műemlékkastély, a Nemzeti Galéria, a Műszaki és Közlekedési Múzeum, a Természettudományi Múzeum és a többi, mégis fontosnak tartja a kulturális bizottság kibővíteni ezt a sort a kiemelkedő jelentőségű egyházi kulturális műemlékünk, a jáki apátsági templom tudományos megalapozottságú komplex felújításának folytatásával, illetve a befejezésére biztosítani költségvetési tételt.
Kérem képviselőtársaimat, támogassák módosító javaslatainkat. Mindezek segítségével a következő évben méltó módon tudjuk bemutatni azt a magyar kultúrkincset Európának, amelyre méltán büszke magyarságunk. De hogy ezt megtehessük, sok a tennivalónk, főleg a gazdasági alapok megteremtésének érdekében. Széchenyi szavaival élve azonban: rajtunk nem fog segíteni senki, és nem is segíthet más, mint mi magunk; a tett az első, a szó a második.
Európai uniós elnökségünk során méltóképpen megmutathatjuk a világban a sajátos kultúránkat a maga színeivel, kreativitásával, amellyel gazdagítjuk az egyetemes európai kultúrkincset.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
(12.40)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés