DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Egyetértek Babák Mihállyal, hogy bizony, ha szűkebb a költségvetési keret, akkor súlyozni kell, és ezt a súlyozást fel kell vállalni minden szempontból. De visszatérve Hiller István mondandójára, szeretném hangsúlyozni, hogy az előadó-művészeti törvény módosítása napirenden van és a belső egyeztetések már jelen pillanatban folynak, nyilvánvaló, hogy ehhez hozzárendelődik a szükséges gazdasági alap is.

A másik pedig a Mozgókép Közalapítvány, amelyhez idehozott - idézve Kossuth-díjas művészeket - Hiller István. El kell hogy mondjuk azt, hogy valamennyien tudjuk azt, hogy milyen anomáliák alakultak ki a Mozgókép Közalapítvány körül, milyen súlyos vádak érik az alapítványt, a kulturális bizottság a következő időszakban napirendjére tűzte az alapítvány helyzetét, ugyanakkor együtt valamennyien - szocialista képviselőtársainkkal együtt - olyan módosításokra is készülünk, amelyek nem ellentétesek az európai uniós gyakorlattal, és segíti a filmművészeket pénzeszközökhöz jutáshoz, sőt mi több, legalább ugyanannyi pénzforrás megteremtéséhez, mint amennyit az elmúlt években a szakma megkapott.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu