DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Megint alkalmunk adódott, adódik arra, hogy a költségvetés mérlegelése, vitája során részleteket és összefüggéseket együtt szemléljünk. Igen, ha ezt tesszük, és emlékezünk arra, hogy mi is történt itt, odafigyeltünk egymásra, akkor olyan kérdésekre is válasz adódik, hogy: mindenki jobban járhat? Éppen a legutóbb elhangzott mondatot fogom meg, a minisztert idézi valaki, hogy mindenki jobban jár. Persze, az is elképzelhető, hogy mindenki rosszabbul jár, vagy egyesek jobban járnak, mások rosszabbul járnak.

(17.40)

Én azt szeretném emlékezetünkbe idézni, tisztelt Országgyűlés, hogy igen, lehetséges, hogy mindenki jobban járjon. Nem az a feladatunk nekünk, Országgyűlésnek, amikor költségvetést fabrikálunk, hogy újra elosszuk a nemzet vagyonát vagy jövedelmét. Tehetjük, de annál tehetünk, cselekedhetünk bölcsebben és okosabban is. Hogyan? Magyarország - mint ahogy ezt már többször elmondtuk -, ez a mi hazánk, ez a mi országunk, bizony, messze magunk mögött maradunk. Nem termelünk annyit, nem élünk olyan jól, mint élhetnénk.

Az ország költségvetése egy instrumentum ennek a témának a vizsgálódásához, analíziséhez és kezeléséhez. Ha olyan költségvetést fabrikálunk, amelyik az országot közelebb viszi lehetőségeinek megéléséhez, akkor igenis mindenki jobban jár. Ha olyan költségvetés születik, ami ennél kevesebb, akkor sokan rosszabbul járnak vagy kevesebben, de bizonyára szükség lesz újraelosztásra, és az újraelosztásból még mindig lehet haszonélvező, de bizony fájdalmas megoldások is.

Mindezt annak bevezetőjeképpen mondom, tisztelt Országgyűlés, ami hozzájárulási szándékom most itt, ezen a napon. Nevezetesen, szeretném magunkat emlékeztetni, az Országgyűlést, azokat is, akik figyelnek ránk, hogy Magyarország helyét a világban számottevően meghatározza azt, hogy hogyan érezzük magunkat, azt, hogy mire vagyunk képesek. Helyünk a világban, hírünk a világban sokféle. És itt nem csupán művészetekről és hírességekről van szó, arról is, talán az a legfontosabb, de olyan mindennapi dolgokról is szó van, amivel mi itt gyakran foglalkozunk, nevezetesen, hogy milyen áron veszünk, kapunk kölcsönt a világban, mert kölcsönt veszünk, mert bizony egy eladósodott, nyomorúságos világban élő Magyarország vagyunk. Ezt megörököltük, mint szamár a fülét, vagy sokféleképpen használhatjuk a hasonlatokat. Az, hogy milyen áron, tehát milyen kamatlábbal kapunk, veszünk kölcsönt, az jelentős mértékben attól is függ, hogy milyen a hírünk a világban, mert a kölcsönadó persze, hogy kölcsön akarja adni a pénzét, persze, hogy gyümölcsöztetni kívánja a pénzét, és ha Magyarország elfogadja - és Magyarország éppen igényeli is -, akkor van annak egy ára. De hogy mennyi az ár, az attól függ, hogy hogyan látja a kölcsönadó a kölcsönvevőt. Tehát a hírünk a világban ilyen meggondolás alapján is nagyon-nagyon fontos.

Ennek a hírcsinálásnak, alakításának az eszköze jól ismert: külkapcsolatok, Külügyminisztérium, az Országgyűlés külügyi bizottsága, a diplomáciai testületek, és ezen kívül sok minden más. Ezek között külön aláhúznám, engedtessék meg, az Interparlamentáris Unió nevű intézményt. Kevesebbet tudunk róla és kevesebbet beszélünk róla, mint amennyit megér, mint amennyi hasznot hozna, ha hasznosítanák. Mert vannak néha instrumentumok, szerszámok, amelyeket használunk, és vannak, amelyeket pedig nem vagy kevésbé. Nos, egy ilyen instrumentum az Interparlamentáris Unió, amelyik valami olyan, amire jó odafigyelni, megfogalmazni magunknak, hogy micsoda, mert engedtessék meg, hogy elmondjam: ez több annál, mint ahogy a közhiedelemben tudjuk.

Ami több, azt rövid szavakkal úgy mondanám, hogy van egy olyan valami - ha alkalmazzuk -, hogy parlamenti diplomácia. Tisztelt Országgyűlés! Mi vagyunk az a parlament, mi vagyunk az az Országgyűlés, és mi képesek vagyunk diplomáciai feladatokat végezni. Valaki azt mondhatná, hogy az a dolga a külügyminiszternek meg a nagyköveteknek, azért tartjuk őket, azért adunk neki státust, azért adunk nekik költségvetést. Úgy van! Azonban annál több nemzetközi kapcsolat és hírünk a világban és státusunk a világban is létesíthető.

Képviselőtársaink, ahogy egyenként belenézünk a tükörbe, talán nem mindenkinek van erre igénye, de aki közülünk teszi, az rájön arra, vagy észreveszi magában, hogy bizony, szívesen megmutatja magát másik országban lévő valakiknek. Megmutatja Kaposvárt Quebecnek vagy Békéscsabát Manilának. Miért? Azért, mert az emberek ismerik egymást, és a képviselőnek különleges státusa van ezt tenni. Teheti, teszi is a külügyminiszter és a diplomatáink, meg teszi is a kereskedelmi kamara Kaposvárról, Békéscsabáról Amszterdamba és Buenos Airesbe, és teszik professzorok a szegedi egyetemről és a Los Angeles-i egyetemről, és diákok mennek oda-vissza, azonban hogy ez közelebb jusson a potenciához, ehhez az országgyűlési képviselőknek különleges lehetőségei vannak.

Gondoljunk magunkra, ha mi írunk vagy valahogy összetalálkozunk egy svéd képviselővel, a svéd parlament képviselőjével vagy az indonéz, vagy más, százhetven-valamennyi ország van ma a térképen, akkor a képviselők egymással való kapcsolata tovább vezethet, mint a szokványos, majdnem azt mondanám, hogy merev diplomatáknak a kapcsolatai, mert ahhoz hozzá vannak szokva, a diplomaták kedves emberek, mosolyognak, nyelveket is beszélnek, koktélpartikat rendeznek, sok minden, azonban a képviselő közelebb lehet a valósághoz, a népéhez, és közelebb hozhatja annak a másik országnak a népéhez. És akkor eljönnek majd azok a jómódú kíváncsi japánok, és tízezrével jönnek, hogy Tapolcán, Békéscsabán és Hajdúnánáson turistaként is megjelenjenek, vagy eljöjjenek diákként, mert Magyarországnak az egyik legeslegértékesebb exportcikke, hogy itt tanuljanak azok, akik eljönnek. Megvesznek Magyarországon tudást. Látjuk, hogy ez egyfajta export, és ebből mi aztán bővelkedünk.

Tehát az Interparlamentáris Uniót emlegetve, tisztelt képviselőtársaim, azt szeretném itt elénk hozni, hogy lássuk ezt meg, és akkor ez az Interparlamentáris Unió, ez a parlamenti diplomácia egyfajta konfliktusmegoldás, konfliktusmegelőzés, békecsinálás, és nem is sorolom tovább. Aztán olyan feladatoknak a megoldása, ami a magyar diplomáciának ma elsőrendű feladata. Halljuk a miniszterelnökünket, külügyminiszterünket, sok mindenkit az újságok címlapján, hogy Magyarországnak most a fő dolga a világban, hogy az Európai Unió elnökei leszünk. Milyen jól vagy milyen rosszul lehet ezt csinálni, hogy a képviselők megint ebbe a parlamenti diplomáciába besegítsenek.

A második számú külpolitikai prioritásunk, időnként halljuk, talán nem is jut el mindenkinek a füléhez: Magyarország kíván az Egyesült Nemzetek Biztonságának Tanácsának tagja lenni. Van egy ilyen rotáció ott.

(17.50)

Vannak az állandó tagok és a más tagok. Magyarországnak ilyen szándéka van, lehetőségünk van. De hát erre komoly verseny van, más 25 - vagy mennyi - ország kívánja ezt. Esélyünk van arra, hogy Magyarország eléri-e ezt a szándékát. Körülbelül 2-3 év múlva kerülhet erre sor. Ahhoz a mi parlamenti diplomáciánk esélyesebb, eredményesebb instrumentum lehet, mintha csak a nagyköveteink vagy akár a nagyköveteink mennek sorra, és teszik, amiben ők nagyon jók.

Folytathatnám, nem teszem, tisztelt Országgyűlés. Remélem, hogy annyit elértem ezekkel a gondolatokkal, mondatokkal, hogy lássuk, van itt valami, ami több annál, amit eddig ebben a képben észleltünk. A parlamenti diplomácia meglát egy horizontot, és képes azt művelni, és ha azt hittük, hogy a diplomácia csupán a professzionális diplomaták és intézmények számára fenntartott valami, nos, nyíljon meg előttünk, hogy feladat, lehetőség nyílik számunkra. És ha svéd, argentin és mi minden képviselőkkel barátkozunk egyenként, és azt elvisszük Csornára, Békéscsabára és Sárbogárdra, akkor az ottani választóink is még azt mondják: jé, a mi képviselőnk valaki még a világban is! Még az újraválasztás lehetősége is jobb lesz ezáltal. Nem folytatom. Most már majdnem úgy hangzik, mintha egy marketingbeszédet vagy tanácsot adnék. Tudok én azt is, de nem ez a feladatunk.

Tehát képviselőtársaim, ilyenképpen jutunk el oda, hogy a költségvetési vitában a kinövekedés útját kövezzük és folytatjuk. Tehát kinövekedhetünk abból, hogy deficites költségvetéssel birkózunk, és 800 milliót el kell venni onnan, hogy odategyünk 800 millió forintot. Ugyan már, kérem! 800 milliárddal több lehetne a magyar nemzeti jövedelem, ha nem maradtunk volna le úgy, ahogy lemaradtunk magunk mögött.

Itt is helyünk a világban, hírünk a világban egy fontos eszköz. Tehát hogy hova lehet eljutni a költségvetés révén? Megnézni magunkat, hogy a mikroelemek hogy látszanak a makro-, a nagy tükörben, aztán ugyanakkor párhuzamosan, hogy a makrovilág hogy látszik a mikroelemek vizsgálatával. Remélem, hogy ezt csináljuk, és akkor úgy érezzük majd, hogy a költségvetés kapcsán nemcsak panaszkodtunk, hanem alkotunk is.

Köszönöm a meghallgatást. (Taps.)

Forrás: parlament.hu