DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Mind a két intézményhez lett volna észrevételem, de most csak Schiffer képviselőtársam utóbbi észrevételeihez kapcsolódom. A Számvevőszék költségvetési előirányzatánál - talán figyelemmel kísérte képviselőtársam, jóllehet ilyen adatok nincsenek az előterjesztésben, csak a tavalyi, idei számok ismerhetők meg más forrásokból - növekedést irányzott elő a kormány, egyetértésben a Számvevőszékkel 2011-re.
Nekem ellentétes véleményem van. Miután semmiféle részletes indokát nem adta a törvényjavaslat annak, hogy miért kellene több száz millió forinttal növelni a Számvevőszék jövő évi költségvetését, annak sem adta semmiféle indokát, hogy miért kellene a létszámát általam 40-50 főre becsült fővel növelni, ezért én nem értek egyet az ön érvelésével, miszerint egy meghatározott célból antikorrupciós centrummá - ezek nagyon jól hangzó kifejezések -, ilyen antikorrupciós célú intézménnyé kellene tenni a Számvevőszéket. Egyébként is vita folyik a számvevőszékek körében arról, hogy mennyiben a centruma bármely országban a korrupcióellenes harcnak a számvevőszék, mennyiben más, hol vannak itt a gyökerei ennek az ügynek. Szerintem itt, ebben a Házban, rossz törvények alkotása miatt innen indulnak a hajszálgyökerek, amelyek elvezetnek aztán egy korrupciós jelenség világába. Tehát rossz helyen tetszik keresni a megoldást, ha a Számvevőszék költségvetésének a növelésére tesz javaslatot.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés