DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Majd esetleg lehet, hogy a kétpercesem után majd újra inspirálni fogom megszólalásra Rétvári államtitkár urat.
Államtitkár Úr! Önnek abban igaza van, hogy a hatályos törvények szerint formálisan a kormány eleget tett annak, aminek eleget kellett tennie, én nem ezt kifogásolom. Önök fél éve kormányoznak, lett volna módjuk arra, hogy ezeket a korlátokat lebontsák, és behozzák ide azokat az információkat, amelyeket most formailag nem kell behozniuk.
Önökből a politikai szándék hiányzik, hogy ezt megtegyék, hiszen az alkotmányt is x-szer módosították, és bármely törvényt, ami most gátja annak, vagy magyarázza azt, hogy nem kell ide több információt behozni, bármely törvényt módosíthattak volna. Nincs ilyen szándék. Én azt érzem, látom itt a fél év alatt, hogy olyan mértékű hatáskörmegvonás történik a parlament rovására, a parlamenti kisebbség rovására a kormány részéről, amit egy fejlett parlamentarizmusban nehezen lehet elviselni.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés