DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Már az örvendetes, hogy egyáltalán, úgy gondolom, a cigánytársadalom ügyéről a költségvetés során legalább valamilyen vita folyik. Ezért ennek a vitának jó lenne, ha valamiféle értelmes célja és valami értelmes kimenetele is lenne.

Azt nem tartanám szerencsésnek, ha a közmunka kapcsán összekevernénk a célt az eszközzel. Nem tartanám szerencsésnek, ha azt mondanánk, hogy a közmunka legyen a cél. Lehet eszköz ahhoz, hogy átmenetileg a cigányság számára biztosítson értelmes munkát, ebben egyetértek, hiszen ez a törekvés, de semmiképpen nem lehet a cél. A cél nyilvánvalóan az, hogy a magyarországi cigányság integráns része legyen a magyar társadalomnak. Ez pedig, ez a felemelkedés csak a tanuláson keresztül, az oktatáson keresztül lehetséges. Ezért tartom én azt roppant fontosnak, hogy változás legyen. Változás legyen például abban az oktatásban, amely leginkább elérheti a cigányságot. Ez pedig a szakmaadás lehetősége, amely Magyarországon hosszú-hosszú évtizedeken keresztül háttérbe szorult. Ezen változtatni kell.

Az viszont szomorú, engedje meg, kedves képviselőtársam, hogy azt mondjam, hogy lassan, mint a viccben Mórickának, mindenről ugyanaz jusson az eszünkbe. Nem arról van szó most ebben a vitában, hogy ki akar itt valakit szegregálni, vagy ki akar itt valakit kirekeszteni, hanem arról, hogy hogyan kívánunk egy nagyon fontos társadalmi réteget a magyar társadalomba integrálni. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu