GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Szeretnék egy félreértést eloszlatni, amit Font képviselőtársam mondott: soha nem volt még arra példa, hogy ne lett volna elég a nemzeti önrész az uniós támogatásokra. De azért azt megkérdezném, hogy az idén miért maradt 16 milliárd forint nemzeti pénz. Hát azért, mert május óta egyetlenegy benyújtott beruházási számlát nem fizettek ki, egyetlenegy pályázati döntés nem született, tehát innentől kezdve a következő évet nyugodtan lehet növelni, mert maradékpénz van, amit persze majd előbb-utóbb ki kell fizetni.

És én azt hiszem, hogy ha már arról beszélt, hogy ezt várta régen a szakma, ezt a költségvetést - hát a tejtermelők biztos nem. A tejtermelők nem azt várják, hogy az eddigi 8 forint 60-nal szemben majd talán 5 forint valamennyit kapjanak a nemzeti kiegészítő támogatásból, meg azt sem várják, amiben annak idején megállapodtunk, hogy három éven keresztül 36 milliárd forint uniós pénzből még rendelkezésre áll, de ehhez nyilván majd kell hozzátenni később nemzeti pénzt, és úgy néz ki, hogy ez is a Holdban van, ezért elég nehéz lesz megmagyarázni.

Én azt is gondolom, hogy itt adókról is beszélt, képviselő úr, az sem volt elegáns, hogy megemelték a járulékot, és még az őstermelőknél is. Én nem hiszem, hogy erre a pénzre olyan nagyon szükség lett volna, úgyhogy el is vitte nagyjából az adókedvezményüket, azért erre oda kellene figyelni.

Az, hogy milyen módosítókat adtunk be: csak emlékeztetnék mindenkit, hogy 1400 darab módosítót adott be annak idején a Fidesz-frakció, miközben azt mondta, hogy a költségvetési hiány tartása szent és sérthetetlen. Ez nagyjából 400 milliárddal növelte volna meg a költségvetési hiányt. És hogy valami jót is mondjak azért: természetesen a képviselő úrnak a 329., 337., 341-es meg a 854. módosító javaslatát támogatni fogjuk a saját kormányával szemben. Lehet, hogy nem kell ez a segítség, de úgy gondolom, hogy ezek jó módosító javaslatok, amiről beszélt, úgyhogy természetesen mi is támogatni fogjuk.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu