SAMU TAMÁS GERGŐ (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én szintén egy költségvetési módosító beadvány mellett, a beadványom mellett szeretnék érvelni, és kérem támogatásukat ennek az elfogadását illetően.
Az EU víz-keretirányelv előírásai szerint a tagállamoknak 2016-ig jó állapotba kell hozniuk a felszíni és felszín alatti vizeket, és fenntarthatóvá kell tenni ezt a jó állapotot. A vízgyűjtő-gazdálkodási tervek tartalmazzák azokat az intézkedéseket, amelyek eredményeként a jó állapot - bizonyos kivételtől eltekintve - elérhető. 2011. évi kiemelt feladat az intézkedési programok végrehajtásának előkészítése, valamint a vizek állapota rendszeres megfigyelésének folytatása és a monitoringrendszer folyamatos bővítése.
A szarvas-békésszentandrási Holt-Körös Magyarország ötödik legnagyobb állóvize, és kiemelten fontos a térség turisztikai ágazatának, amely jelentős járulékos hasznot is hoz a térség gazdaságának. A Holt-Körös mint természeti vízi élőhely, halállománya, különleges vízi növényzete és az erre épülő vízi és horgászturizmus által a térség egyik rekreációs turisztikai központjává tehető. Ehhez azonban szükséges a holtág teljes rehabilitációja, hiszen a mezőgazdasági tevékenység, valamint a belvíz és csapadékelvezetési funkció a vízminőség romlását eredményezte. Az őshonos halállomány már szinte mesterségesen sem tartható fenn. Egy komplex rehabilitációra lenne szükség, amely jelentené a holtágon lévő összes műtárgy rekonstrukcióját, esetleges átépítését és a meder lepelszerű kotrását, hiszen a vízminőség az elmocsarasodás felé hajlik.
A holtág jelentős jövedelemszerző tevékenységre ad lehetőséget, most azonban végveszélybe került. 750 millió forintból már el lehetne végezni a minimálisan szükséges rehabilitációs munkákat, ezért is terveztem a költségvetésbe módosító indítvány útján ezt az összeget. Kérem, hogy támogassák javaslatomat.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés