TUKACS ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Nem tudok szabadulni az élmény hatása alól még mindig, hogy milyen érdekes megoldásokat is tartalmaz a parlamenti munka, ezért a derűm inkább ennek szól és nem a jelzett ajánlási számoknak, amelyeket majd elmondok.

Hozzászólásomban a 45., 29., 31., 33., 86., 59., 176., 192. és 183. ajánlási számokra szeretnék hivatkozni.

Tisztelt Ház! Mielőtt azonban ezt megtenném, fel kell tenni a kérdést így a vita vége felé, utolsó olyan hozzászólóként a szocialista frakcióból, aki nem két percben kíván hozzászólni, hogy vajon a mai vitával most beljebb vagyunk-e. Mert azt hiszem, egy egész napos vita végén illendő feltenni egy ilyen kérdést, hogy mire jártunk ezen a napon.

Szerény megítélésem szerint, képviselőtársaim, a mai napon nem végeztünk semmit. Ugyanis a részletes vitának az lenne a célja, hogy megérvelve a benyújtott módosító indítványokat, a kormány által benyújtott költségvetést képviselő kormány és azt azt támogató frakciók és az ellenzéki frakciók között valamiféle közeledés történjen ügyekben.

Én ezt a közeledést sajnálatos módon nem látom, tisztelt Ház, nem látok egyetlen olyan pontot sem az egész napos vita után, amikor valamiféle egyetértés alakulna ki abban, hogy indítványokat hogyan és milyen módon támogatunk, és én ezt sajnálom.

A meghivatkozott ajánlási pontok pedig a következőket takarják a szocialista frakció módosító indítványai közül; azt a meggondolást, hogy kell egy másik költségvetés, legalábbis alapvonalaiban más költségvetés szükséges. Ennek a megoldásához olyan módosító indítványokat tettünk közzé és javasoltunk a Háznak, amelyek egyfelől feltételeznek egy tisztességesebb és igazságosabb adórendszert, másfelől pedig takarékosabb államot képzelnek el.

Feltételeznek egy igazságosabb adórendszert, amely kétkulcsos - eddig is ez volt a véleményünk és döntésünk, amíg kormányoztunk -, feltételeznek egy igazságosabb adórendszert, amely segít a kiskeresetűeknek - eddig is ilyen volt a minimálbér adómentességével és adójóváírással -, és nem preferál gazdagokat, ezt tettük eddig is, hiszen az adórendszer eddig kétkulcsos volt, és feltételeztünk egy igazságosabb adórendszert akkor, amikor a társaságok esetében nem az adók csökkentését, hanem a járulékok csökkentését célozza meg. Ez lenne a költségvetési mondandónk egyik része.

Mire lenne ez jó? Elsősorban az említett járulékcsökkentésre a vállalkozások tekintetében, és nem tenné szükségessé azt, hogy egyébként a kormányzat parlamenti döntéssel dolgozói-munkavállalói járulékokat emeljen 10 százalékra. Kérdésessé tenné azt ez a javaslat - merthogy bevételeket hozna a magasabb adókulcsokkal és a társasági adóból a közösbe -, hogy nem szükséges államosítani, elkobozni a magán-nyugdíjpénztárban lévők vagyonát. Míg mondandómra készültem és a módosítókat néztem, addig csak ennyit mondtam volna erről az ügyről. Tekintettel a tegnapi eseményekre és a mai tőzsdei zuhanásra és a forintárfolyam zuhanására, van még mondandóm ehhez a dologhoz.

Nemcsak arról van szó, hogy erőszakkal elkobzunk pénzeket egy homályos költségvetési cél érdekében, vagyis hogy egyszeri bevételt próbálunk folyamatosan felhasználni majd a költségvetésben, hanem arról van szó, hogy most már brutális módon átkergetjük mindazokat egy számukra nem biztos, hogy előnyös rendszerbe, akik nem akarnak menni vagy azokat is, akik nem akarnak menni.

És ez a fajta... - ha nem lenne ilyen vérfagyasztó ez a történet, akkor úgy nevezném, hogy csalafinta módszer, de nem tudom így nevezni, mert az mégiscsak kedvesebb kifejezés annak jelzésére, hogy valaki nem jár helyes úton; úgy gondolom, hogy nincs kétség afelől, hogy a hétfői parlamenti vitában ennél a mai vitánál jócskán sistergőbb érvekkel fogunk majd vitázni arról, hogy vajon a kormány miért bánik így a magánnyugdíjpénztárakban lévő 3 millió emberrel.

Javaslatunk másik ága pedig az volt, hogy állami takarékosság. Az állami takarékosságot nem öncélból hirdetjük meg, nem öncélból képviseljük a költségvetés vitája kapcsán; nemcsak azért, hogy az állam kevesebbet költsön, hanem azért, hogy ebből a kevesebb költésből három alapcélra legyen költhető forrás, pénz a következő évben. Ez a három alapcél pedig: foglalkoztatás, amelynek előnytelen feltételeit a költségvetésben már többen felemlítették, válság által sújtott csoportok és fejlesztések.

Mindegyikből említenék példákat, hiszen a meghivatkozott ajánlási számokban ezek benne rejlenek. Az elsőnél ott, ahol szükséges foglalkoztatásbeli segítség, a közmunkákra vonatkozó részre tettünk javaslatot és a hátrányos helyzetben lévők, illetve a fogyatékkal élők esetében tettünk javaslatokat.

A második esetben javaslatot teszünk arra, hogy emelkedjen 1 százalékkal a nyugdíjemelés mértéke, 1 százalékponttal, tehát 4,8 százalékra, emelkedjen a családi pótlék értéke, emelkedjen az ápolási díj, legyen mód kifizetni még néhány elmaradt kifizetnivalóját a kormánynak.

A harmadik részben pedig olyan fejlesztési típusú ügyeket említünk, amelyek most csorbát szenvedtek, de nemcsak a végrehajtás - tehát a megcsinálás hogy ilyen magyartalanul vagy nyakatekerten fogalmazzak - az igazi tét, hanem az, hogy ezek az ügyek egyben azt jelentik, hogy fejlesztések is folynak, fejlődést jelentenek: utakat említenék elsősorban, panelprogramot másodsorban.

(16.40)

A panelprogramot külön aláhúzva, hiszen a jelentősége túlnő azon, hogy csak kizárólag úgy értelmezzük, mint néhány ház szigetelését, rendszerének a rekonstrukcióját; sokkal többet jelent az emberek számára, életmódváltást jelent.

Tisztelt Ház! Az alternatív költségvetésünk megléte mellett a 45. ajánlási számot is említettem. Ez az ajánlási szám arról szól, hogy a Költségvetési Tanács forrásait képviselői javaslattal el akarja vonni majd a kormányzó többség. A veszélye a következő: megszűnik majd egy olyan független intézmény, amely a költségvetést valóban reálisan és szakmai alapon intézi. A megoldási módjának a minősítését tudom csak mondani - cinikus. Ez így nem megy, hogy nem öljük meg a halat ugyan, csak éppen leeresztjük alóla a vizet, aztán majd magától el fog halálozni szegény.

Összességében a Költségvetési Tanács megszüntetésének azt a kockázatát látjuk (Dr. Rétvári Bence: Ki szünteti meg?), hogy vajon milyen lesz a megítélése a hazai biztonságos rendszernek. Úgy látom, az államtitkár úrnak van kommentárja (Dr. Rétvári Bence: Helyreigazítás, nem kommentár!), majd örömmel fogom hallgatni. Itt most azért fejezném be, hogy hagyjak időt majd, hogy én magam is viszontválaszolhassak, ha ő ezt akarja.

Elnök úr, nagyon köszönöm a lehetőséget. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu