DR. ÁNGYÁN JÓZSEF vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Két hozzászóláshoz szeretnék kapcsolódni a mondandómmal, anélkül, hogy elvenném az előterjesztők véleménynyilvánítási jogát ezekkel kapcsolatban, mégis két ponton, ha szabad, a saját elképzelésemet, a saját véleményemet is elmondanám.
Gőgös képviselő úr hozzászólásában egyfajta bizalmatlan prekoncepciót éreztem. Nem haragszik érte, ha ezt így fogalmazom meg? (Gőgös Zoltán: Nem.) Azt, hogy ab ovo alkotmányellenesnek minősíteni a törvényt, azt hiszem, hogy talán (Babák Mihály: Ez az LMP szokása.) kevesen kockáztathatjuk meg itt a parlamentben. Valószínűleg ebben az Alkotmánybíróság jogosult majd dönteni, hogy egy törvény alkotmányellenes vagy sem. Mi úgy gondoljuk, hogy ez nem az, és azt a célt szolgálja, amit egyébként frakcióbeli képviselőtársa, azt hiszem, világosan megfogalmazott.
Itt szeretnék kapcsolódni ahhoz a mondandóhoz, amit Göndör képviselő úr elmondott. Ő úgy fogalmazott, hogy érthető a cél, és azt hiszem, hogy ez a cél egy közösen elfogadható cél. Egy új alapokon épülő, korszerű, modern agrárkamarát szeretnénk, mint egy harmadik pillért létrehozni, és olyan körülményeket akarunk teremteni az ezzel kapcsolatos törvénykezésnél, a vitánál, a társadalmi párbeszédhez és a parlamenti vitánál, hogy ne zavarja ez a vita a közbeni működést, és ezt a kamarai biztos jogintézményének létrehozásával látjuk biztosítottnak. Ugyanígy fogalmazott, azt hiszem, Göndör képviselő úr is, hogy zökkenőmentes legyen ez az átmenet, és ebben vezényel addig az agrárkamarai biztos, ameddig erre a tevékenységére szükség van.
(18.20)
Itt kapcsolódnék ahhoz a kapcsolódó módosító indítványhoz, amit Göndör képviselő úr mondott. A kormány részéről pont az volt a szándék, hogy ezt az átmeneti időszakot vezényelje le a kamarai biztos. A magam részéről éppen ezért a Göndör és Gőgös képviselő urak közös javaslataként benyújtott kapcsolódó módosító indítványt megfontolásra érdemesnek tartom, amennyiben azt mondja, hogy a hatálybalépést követő tisztségviselő-választásig szóljon a kamarai biztos mandátuma. Az előterjesztők szándéka is ez volt, és a kormány is úgy értelmezi ezt a feladatkört, hogy addig szóljon a kamarai biztos jogosítványa, amíg nem jön létre az új kamara, amíg el nem indul az új kamara. Én ezt megfontolásra ajánlom.
A másik kettővel kapcsolatban is értem, illetve felfedezni vélem Göndör képviselő úr jobbító szándékát. Azt hiszem, hogy azokat is meg lehetne fontolni, bár a határnap, a beszámolási fordulónap nem azonos a visszamenőlegességgel. Ilyen értelemben nem visszamenőleges jogalkotás történt itt, ha azt kérjük, hogy amint létrejön ez a jogintézmény, november 30-ával készítsen egy vagyonleltárt. Ez pusztán csak azt a szándékot tükrözi, hogy szeretnénk stabilizálni azt a helyzetet, ami a kamaránál van, hogy ne történjenek olyan lépések, amelyek veszélyeztethetnék a nyugodt körülmények között folytatott vitát, illetve a felálló új testület működési feltételeit.
Úgy éreztem az általános vita során is, hogy a célokban többé-kevésbé egyetértettünk. Azt gondolom, hogy maga a törvényjavaslat és bizonyos értelemben ezek a módosító indítványok is jobbító szándékkal fogalmazódtak meg, ezért a magam részéről ezeket megfontolandónak tartom, és ezt fogom képviselni a továbbiakban is.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés