DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Államtitkár Úr! Magam is mint az egyik benyújtó a Fidesz vezérszónokaként csak megerősíteni tudom ebben az együttes és általános vitában a két törvényjavaslatról a Kósa Lajos által elmondottakat.

Az egyik fontos kérdés az alpolgármesteri tisztségre vonatkozó szabályok módosítása, amely a megszüntetés esetén fennálló kollíziót szüntetné meg. Ez egy jogi kifejezés, amely két azonos törvényben történt szabályozás esetén annak egymással történő konkurálásának a feloldását kívánja megoldani, hiszen az alpolgármesteri tisztség megszűnésére vonatkozó szabályok a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvényben szerepelnek, a másik pedig a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvényben szerepel.

E technikainak tűnő módosítás valójában tartalmi kérdést is jelent, hiszen eltérő módon értelmezik az alpolgármesteri tisztség megszüntetését a különböző önkormányzatokban. Ezt a technikainak tűnő, valójában tartalmi módosítást javasoljuk feloldani, hogy ez egyértelművé váljon e két törvényjavaslatban.

(14.00)

A másik javaslatunk az aljegyzői feladatok ellátásáról rendelkezik. Tulajdonképpen a Házban már jó néhányszor elhangzott az, hogy több ezer hatáskör található a jegyzőnél az önkormányzatokban. Természetesen ez különböző leterheltséget jelent a jegyzőknél. A főváros vonatkozásában, mint az ország legnagyobb önkormányzatánál, a törvény már most is lehetőséget ad, hogy több aljegyzői posztot lehessen betölteni; a polgármesteri hivataloknál, a megyei közgyűlések hivatalvezetői feladatainak ellátásánál is fennáll, hogy adott esetben, a leterheltségtől függően lehet e javaslat szerint több aljegyző is. Nyilvánvalóan a jelenlegi helyzetben ez egy meggondolandó, átgondolandó feladatátcsoportosítás lehet az egyes önkormányzatoknál a jegyzőktől az aljegyzők felé. Ezt csak ott célszerű megtenni, ahol olyan sok hatáskör van, és annyi a feladat, hogy egy aljegyző nem tudja ellátni.

Ezért ez a törvénymódosítás jogszabályi lehetőséget ad arra, hogy több aljegyző is lehet a nagyobb városokban, Pécsett, Szegeden, Debrecenben, a megyei jogú városoknál. Természetesen ezzel nem szabad visszaélni sem, de a lehetőséget bővíti.

A harmadik eleme ennek a törvénymódosításnak, amiről már Kósa Lajos beszélt, hogy a főállású polgármester illetményének összegéről a képviselő-testület dönt a Pttv. 3. §-ában megállapított illetményalap és a megállapított szorzószám szerint. Ez -tól-ig határok között szabályozza az illetményt. Az illetmény emelésére a törvény lehetőséget ad a törvényi maximumig, azonban a törvény csökkentésre nem ad lehetőséget. Úgy gondoljuk, hogy kinyitjuk az alsó korlátot is, és ez esetben válság esetén egy megértő polgármester maga is kérheti illetményének csökkentését. Eddig erre nem volt lehetőség, e törvényjavaslat elfogadása esetén ez a tiszteletdíj lefelé csökkenhet.

Úgy gondoljuk, hogy ezek a javaslatok segítik, hatékonyabbá teszik az önkormányzatok munkáját, a jegyzők feladatellátását, ezért tisztelettel javasoljuk a képviselőtársaknak a támogatását e törvénymódosításoknak.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu