DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Valószínűleg nem tudok minden felvetésükre válaszolni, de igyekszem a legnagyobb vitát, illetőleg legnagyobb figyelmet kiváltó kérdéseket végigvenni.

Szeretném tájékoztatni önöket, amit egyébként az ajánlásból is tudnak, hogy Nagy Gábor Tamás képviselő úr, valamint Cser-Palkovics András képviselő úr módosító indítványait támogatja az előterjesztő.

Nagy Gábor Tamás képviselő úr módosító indítványáról nagyon hosszú vita alakult ki. Csak néhány szempontot szeretnék javasolni önöknek megfontolásra. Az egyik szempont az, hogy az a magatartás, amit Nagy Gábor képviselő úr szabályozni kíván, szabálysértés formájában most is törvénysértés. Tehát még mielőtt valaki félreértené a helyzetet, az úgynevezett graffiti, amennyiben ez rongálással jár, tehát kárt okoz, akkor ez most is szabálysértés, most is törvénytelen magatartás. Amit Nagy Gábor javasol, az az, hogy szigorúbb legyen a megítélése ennek a magatartásnak.

Itt Schiffer András pontosan mutatott rá, hogy itt egy szükségességi-arányossági problémáról van szó. Én óvakodnék attól, hogy egy alkotmánybírósági konkrét normakontroll során megvizsgált szükségességi-arányossági tesztről már eleve azt mondanám, hogy én tudom, hogy ez biztosan aránytalan. Schiffer András megelőlegezte, hogy ez alkotmányellenes. Egyáltalán nem vagyok róla meggyőződve, hogy az Alkotmánybíróság mérlegelésének ez lenne a következménye. Kétségtelenül itt vizsgálni kell a szükségességét és arányosságát ennek az új normaszövegnek. De ahogyan mondtam, az most is egy törvénysértés, egy deliktum szabálysértés formájában. Már most is a törvényhozás úgy határozott, hogy elítéli és jogilag is üldözi ezt a magatartást.

Szabó Timea képviselő asszony ebben a vitában, az előbb említett vitában használt egy olyan mondatot, amelyről azért jó lenne ha egy kicsit tudnánk beszélni. Börtönfetisizmusnak nevezte a Fidesz, illetve a kormánypártok hozzáállását. Kedves képviselő asszony, mi nem a börtönt szeretjük, hanem a rendet szeretjük. Óriási nagy különbség az a megközelítés, ahogyan mi állunk ezekhez az ügyekhez.

(17.10)

Mi úgy gondoljuk, hogy igen, a büntetőjog az az ultima ratio, és az már valóban mérlegelés és értékválasztás kérdése, hogy mely esetekben kell ezt az ultima ratiót alkalmazni.

Biztos, hogy van közöttünk nézetbeli különbség, de vannak szélsőséges álláspontok ebben az egész ügyben. Szerintem az is egy szélsőséges álláspont, hogy a falfirka útján történő rongálás valamifajta művészi önkifejeződés, és ezért a véleménynyilvánítás szabadsága alá esne. Ez is egy szélsőséges álláspont, és az is egy szélsőséges álláspont, hogy emiatt börtönbe kellene vonulnia valakinek. Természetesen a Btk. módosítása erre ultima ratióként megadja ugyan a lehetőséget, de a bírói egyéni mérlegelés, az egyéniesítés során a bírói eldöntheti majd, vagy akár már korábbi szakaszban az ügyész eldöntheti, hogy szükséges-e, mondjuk, egy büntetőeljárást megindítani, szükséges-e akár vádat emelni ilyen ügyekben. Tehát itt bőven vannak még olyan fokozatok, amiket kihasználhatnak az igazságszolgáltatási szervek.

A másik nagy csoportja a módosító javaslatoknak, amikről itt szó volt, az ügyészségi fogalmazók eljárásban való részvétele. Itt azért azt szeretném leszögezni, erre hivatkoztam az alkotmányügyi bizottságban is, hogy ezt maga az ügyészség vezetője, a legfőbb ügyész kérte és javasolta a kormánynak. Lehet azt mondani, hogy a létszámproblémáikat akarják így megoldani, de a legfőbb ügyész nem lát abban szakmai problémát, nem lát szakmailag kivetnivalót abban, hogy olyan ügyészségi fogalmazók, akiket majd nyilván a feletteseik mérlegelése alapján tárgyalásra elküldenek, részt vegyenek az eljárásban. Tehát nem hiszem, hogy az egy életszerű magatartás lenne, vagy életszerű következmény lenne, amiről Bárándy Gergely beszélt, hogy néhány hónappal a diploma megszerzése után már bírósági tárgyalásra járhatnak majd ilyen fogalmazók, de bízzuk ezt rá az ügyészség hierarchizált szervezetére, hogy kit fognak, ügyészségi titkárt vagy ügyészségi fogalmazót fognak-e, az egyébként nagyon szűk körben megengedett büntetőeljárásokra, vádképviselet céljából elküldeni.

Én hivatkoztam arra, és most is hivatkozok arra, hogy egyébként szűkebb körben engedi meg ez a törvény az ügyészségi fogalmazó részvételét, mint az ügyvédjelöltek részvételét megengedi a büntetőeljárás. Az ügyvédjelöltek korlátozott körben, de az ügyészségi fogalmazóknál jóval szélesebb körben vehetnek majd részt, és már jelenleg is szélesebb körben vehetnek részt az ügyvédjelöltek az eljárásokban. Az ügyészségi fogalmazóknál ez csak további korlátozásokkal kerül beiktatásra a törvénybe. Itt is szeretném felhívni a figyelmet, hogy szerintem a vádképviselet vagy a védelem ebben a tekintetben egyenrangú. Legalább annyi közérdek fűződik a vádképviselet szakszerű ellátásához, mint a védelem garanciális jogainak az ellátásához és a védelem garanciális jogainak a gyakorlásához. Ehhez mind a kettőhöz egyforma közérdek fűződik, tehát én nem tennék különbséget aszerint, hogy a vád oldalán vagy a védelem oldalán engedi meg a büntetőeljárás szakvizsgával még nem rendelkező, de már jogvégzett személyek részvételét.

A Szabó Timea képviselő asszony által felvetett problémákat még egyszer meg fogjuk vizsgálni. Az előterjesztő álláspontja eredetileg az volt, hogy nem támogatjuk ezeket a módosító javaslatokat. Én valóban meg fogom nézni, hogy ezek, akár csak részben is, de helytálló felvetések-e.

Azt már előre szeretném jelezni, hogy abban a tekintetben, hogy a külföldi bíróság által kiszabott szabadságvesztés végrehajtása, illetőleg az ezzel kapcsolatos módosító indítványok hogyan alakulnak, azt még egy szempontból, a Belügyminisztérium szempontjából is meg fogjuk nézni, tehát a BM-nek is fogom majd kérni erről a véleményét. Amennyiben úgy látjuk, hogy legalább részben támogatható, azt jelzem, tehát amennyiben esetleg kapcsolódó módosító indítvánnyal vagy bizottsági módosító indítvánnyal ez még korrigálható, akkor majd jelezni fogjuk.

Szeretnék még visszautalni egy, az általános vitában felvetett problémára, Staudt Gábor képviselő úr vetette fel, bár jelenleg nincs itt. Staudt Gábor a titkos információgyűjtés túl szélesre nyitását vetette a szemünkre. Hozzáteszem, hogy Staudt Gábor képviselő úr nem nyújtott be olyan módosító indítványt, amely korrigálná ezt az általa felvetett problémát; feltételezem, azért, mert meggyőzték az érvek. Nem tudom, mi az oka ennek. Staudt Gábor és mások sem nyújtottak be módosító indítványt a titkos információgyűjtés széles körére.

Én azt a logikai ellentmondást láttam a hatályos jogszabályokban, és ezért indítványozta a Belügyminisztérium a titkos információgyűjtés ügyészekre vonatkozó szabályainak a felülvizsgálatát, hogy az ügyészek nem élhettek a titkos információgyűjtés azon eszközeivel, amely eszközökkel a rendőrség a törvényeink szerint élhetett. Tehát az ügyészeknek kevesebb joga volt, és kevesebb joga van jelen pillanatban a titkos információgyűjtésre, mint egy rendőrnek. Ez szerintem hiba, súlyos hiba, hiszen az ügyészek a hivatali bűncselekmények ügyében nyomoznak, és a hivatali bűncselekmények ügyében hivatalos személyek ellen ugyanúgy van lehetőség vagy legyen lehetőség titkos információgyűjtésre. Ne zárjuk ki ezt a lehetőséget! Az eddigi jogszabályok egy fehér foltot tartalmaztak ebben az ügyben. Éppen a hivatali bűncselekmények elszaporodottsága az, ami indokolhatja, hogy a titkos információ gyűjtést megengedjék, nevezetesen a korrupcióról van szó.

Tisztelt Ház! Köszönöm még egyszer a hozzászólásaikat és köszönöm a támogató nyilatkozataikat. Én örülök annak, hogy a büntető törvénykönyv vitája néha már-már mosolyt és nevetést is kiváltott képviselőtársaimból. Csak szeretnék arra emlékeztetni, akik az előző ciklusban is itt ültek, hogy az előző, szocialista kormány által büntető törvénykönyvek senkinek nem csaltak mosolyt az arcára, és a viták meglehetően fogcsikorgató és nagyon merev stílusban zajlottak, mert az előző kormány a büntetőjogot aktuálpolitikai célokra használta folyamatosan (Dr. Bárándy Gergely közbeszól.), és akivel éppen problémája akadt a kormánynak, éppen azzal szemben benyújtott egy büntető törvénykönyvi módosítást. Tehát egyáltalán nem volt ilyen hangulatú ez a vita a büntető törvénykönyvről.

Remélem, hogy ebben a kellemes, ámde felelősségteljes vitában mindannyiuknak jólesett a részvétel. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormányzó pártok és az LMP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu