DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban Lamperth Mónika és dr. Simon Gábor képviselőtársaim módosító indítványához szeretnék hozzászólni, amely a törvény hatályát módosítja.

A jogszabály január 1-jével lépne hatályba, és a javaslat szerint március 1-je volna egy ideális hatálybalépési dátum ebben a tekintetben. Nyilvánvaló az, hogy a - mondjuk úgy - törvényhozási dömping nemcsak ebben a tekintetben látható ma, hiszen mondjuk, van olyan, hogy például pénteken csak egy cím jelenik meg például a magánnyugdíjpénztárak esetében az interneten, szombatra látunk anyagot, hétfőn már tárgyal róla a parlament. Tehát láthatjuk, hogy ebben nemhogy az állampolgároknak és az egyes szerveknek, hanem a képviselőknek is nagyon nehéz dolga van, hogyha fel akarnak készülni az elég kaotikus törvényhozatalra.

Azonban ez a jogszabály mégiscsak határidőket, eljárásokat módosít, amelyek kapcsán erre a szerveknek, az állampolgároknak, az államigazgatásnak fel kell készülnie. Ha jól számoljuk, itt december közepe nagyságrendjében lehet a kihirdetéssel kalkulálni, még az is lehet, hogy később, és egy január 1-jei hatálybalépés minimum aggályos.

(17.20)

Szeretném ezt a véleményünket azzal is megerősíteni, hogy a 28/1992-es Ab-határozat szerint - igyekezném ezt szó szerint idézni - "a jogszabály hatálybalépésének időpontját úgy kell meghatároznia, hogy kellő idő maradjon a jogszabály szövegének megismerésére a jogalkalmazó szervek számára, a jogszabály alkalmazására való felkészüléshez, a jogszabállyal érintett szervek és személyek számára annak eldöntéséhez, hogy miként alkalmazkodjanak a jogszabály rendelkezéseihez".

Tudom, hogy ez meglepő ebben a nagy dömpingben, tudom, hogy önöknek nagyon sok mindent kell itt az önkormányzati választások után elkövetni ahhoz, hogy legalább egy részét sikerüljön annak teljesíteni, amit megígértek a választóknak. Szerintem egyenesebb dolog lett volna nyilván annyit ígérni, amit teljesíteni tudnak. Ennek a konkrét előterjesztésnek persze, azt kell hogy mondjam, ugyan az élet más területén van nagyon nagy jelentősége, de mégiscsak szimbólum, annak a szimbóluma, hogy olyan kaotikus és gyors a törvényalkotásuk, a döntéseik, hogy ehhez nagyon nehéz alkalmazkodni. Szerintem ennek a módosító javaslatnak az elfogadásával lehetőséget biztosítunk minden érintettnek ahhoz, hogy nyugodtan fel tudjon készülni és a lehetőségeihez mérten alkalmazkodni a módosításokhoz.

Köszönöm szépen. (Dr. Bárándy Gergely tapsol.)

Forrás: parlament.hu