GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, nem fogom kihasználni a hat percet. A 4. ajánlási pontban mi ugyanezzel a problémával foglalkozunk, hiszen úgy szól ez a törvényjavaslat, hogy a fellebbezésben új tényre, új bizonyítékra hivatkozni nem lehet. Mi azt gondoljuk, hogy ez nem egészen komoly, ez nagyon-nagyon csorbítaná a fellebbezési jogot, ami az alkotmányból is következik. Mi azt gondoltuk, hogy ezt a passzust egy az egyben hagyjuk el belőle, de én úgy gondolom, hogy kompromisszumként természetesen el tudnánk fogadni azt, amit az LMP javasol, az egy kicsit máshogy írja körül, és ahogy elmondta a képviselő asszony, hogy még kapcsolódó módosítót is adtak be ehhez, ami még jobban körülírja ezt a problémát, én arra kérem az előterjesztőt, hogy valamelyiket méltányolja.

Nyilván a miénk egy radikálisabb megoldás, hiszen onnantól kezdve ez a kérdés nem kérdés, de nem ragaszkodnánk ehhez a radikális megoldáshoz, hiszen lehet olyan helyzet, amikor valóban korlátozni kellene valamilyen szinten ezt a jogot, de én úgy gondolom, hogy amit az LMP írt módosító javaslatot, akár az 5. ajánlási pontban levő, számunkra az is elfogadható, de ahogy képviselő asszony, az a módosítás, amit most kapcsolódó módosítóként beadtak, tovább kezelné ezt a problémát.

Úgyhogy én azt kérem, hogy ezek közül valamelyiket mindenképpen próbáljuk meg támogatni. Nagyon-nagyon ügyfélellenes lesz a törvény, hogyha ez az eredeti formájában kerül elfogadásra, nem hiszen, hogy ez jó üzenet lenne a tavaszi új, induló programok előtt a gazdálkodóknak.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu