GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Megpróbálom elmondani ebben a hozzászólásban mind a három ajánlási ponttal kapcsolatos álláspontunkat és kérésünket.

Továbbra is mondom, hogy ez a törvény semmiképpen nem szolgálja azt a célt, hogy a gazdasági kamarák jobban szolgálják a kormány által delegált feladat-végrehajtást. Az 1. pontban nyilván nem a semmiért javasoltuk azt, hogy ezt a (2) bekezdést töröljük el, hogy az agrárkamara vonatkozásában a gazdasági kamarákról szóló törvényt a törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

Azért nem értünk egyet ezzel, mert nincs olyan, hogy van számunkra kedves és nem kedves kamara. Ha biztost akarunk kinevezni, akkor nevezzünk ki biztost a Kereskedelmi és Iparkamara élére is, mert ugyanaz a törvényi környezet és ugyanaz a köztestületi működés van. Az nem mentesítheti a kormányt, hogy mondjuk, annak az elnöke a miniszterelnök személyes főtanácsadója. Tehát ilyen alapon nem lehet köztestületeket lehetetlen helyzetbe hozni, és ráadásul az a pont így óriási jogbizonytalanságot okoz, mert van egy kamarai törvény, és most lesz egy másik, ami felülírja azt a kamarai törvényt. Azt gondolom, hogy ez így nem működik.

A 2. pont egyértelműen arról szólna, hogy ha már mindenképpen ragaszkodik a kormány vagy a minisztérium ahhoz, hogy nagyobb informáltsága legyen, és egy felügyelője legyen ennek a rendszernek, akkor vegyük már ki azokat a passzusokat, amelyek szerintem egyértelműen alkotmányellenesek. Egy köztestületnél olyat, hogy az agrárkamara képviseleti jogát magához vonhatja vagy jognyilatkozat megtételét előzetes írásbeli hozzájáruláshoz kötheti, az agrárkamara részére feladatot határozhat meg. Milyen alapon? Milyen alapon? Most hogy kreálunk egy törvényt, ez nem hatalmaz fel senkit arra, hogy egy demokratikusan alulról felfelé felépítkező rendszert egyszerűen állami gyámság alá vonjunk, zároljuk a vagyonát, tegyük rá a kezünket a vagyonára, az infrastruktúrájára, mindenre, és lehetetlenítsük el, még akkor sem, ha itt az az indok, hogy már csak 11 ezer tagja van, és 200 ezer regisztrált termelő van. Csak szeretném megjegyezni, hogy nagyjából a 11 ezer tag a magyarországi mezőgazdasági produktum 80 százalékát csinálja. Tehát így darabra is lehet persze embereket mérni, meg azt, hogy milyen hatása lehet ennek a dolognak.

A 3. pont, úgy gondolom, egy jogalkotási nonszensz. December 13-án el fogunk fogadni egy törvényt, amely úgy rendelkezik, hogy november 30-ával vagyonmérleget kell csinálni. Sok mindent láttunk már itt, de azért erre nem nagyon volt példa. Akkor ki kell mondani, ki kell állni, hogy a kamara jelenlegi vezetői vagy tagjai ellopják a vagyont. Nincs ilyen, uraim, minden évben megcsinálják a vagyonmérleget, pontosan elszámolnak! Ha ez nem elég, és a területi kamarákról is nyilván kell információ, akkor van bőven lehetőség akár miniszteri biztost, bárkit kinevezni, de nem azokkal a jogosítványokkal, amelyek ebben a törvényjavaslatban vannak.

Mi azért javasoltuk a december 31-et, de majd erről Göndör István képviselőtársam beszél, hogy egy kapcsolódó módosító javaslatot írtunk, amely még jobban pontosítja ezt a kérdést, hogy miért gondolnánk. Nem hiszem, hogy az normális, hogy kétszer akarjuk az agrárkamarát anyagi kiadásba kergetni, mert nem fogadom el azt, amit a bizottsági ülésen Font elnök úr mondott, hogy ha valaki tudja, hogy kétszer kell mérleget csinálni, akkor úgy kell egyezkedni a könyvelővel. Ez nem így működik. Ez két darab mérleg, még akkor is, ha egy hónap van a kettő között.

Tehát én azt kérem a képviselőtársaimtól, még azoktól is, akik látszólag haragszanak a kamarára, itt most a jobbikos képviselőkre gondolok vagy az LMP-sekre, akik nem adták meg még az egyharmadot sem a két másik módosítónak, hogy ne asszisztáljunk már alkotmányellenes törvénykezéshez. Ez a törvénykezés totálisan alkotmányellenes. Jó, persze, ezt el lehet rendezni jövő héten egy alkotmánymódosítással, ha ez nagyon fontos, mert ezt is tapasztaltuk már, de attól még nekünk ehhez nem kellene asszisztálnunk, inkább erősítenünk kellene ezt a rendszert, és hagyjuk a fenébe most ezt a törvényt. A miniszter egyébként is kérhet ilyeneket, ha akar, de akár csinálhatunk ahhoz egy másik törvényt, hogy milyen alapon kérhet, mondjuk, éves jelentést a kamarától, olyan alapon is, hogy mondjuk, kap támogatást, amivel el kell számolni. És én nem hiszem, hogy van szigorúbb kontroll, mint egy MVH, amely a delegált feladatok ügyében, pont az előbb beszéltünk róla, hogy hiszen azt is megnézi, hány tollat és krétát használtak fel. Ennél szigorúbb elszámolás nincsen, és én úgy gondolom, az egyéb forrásból juttatott támogatással is, ami nagyjából 60 millió forint, precízen el kell hogy számoljon az agrárkamara, mert egyébként jogosulatlan kifizetésnek minősül. Megvan ennek a rendszere, a belső ellenőrzéstől kezdve minden a minisztériumban. Nem hiszem, hogy egy ilyen gyámkodó törvényt kell erre adni. Vagy ha más a szándék, akkor meg kell mondani, be kell hozni az új kamarai törvényt, és értelmes vitát folytatni arról, hogy milyen szerepet is szánunk ennek a szervezetnek.

Képviselőtársaim, én azt kérem az előterjesztőtől is, hogy fontolja meg ezeknek a módosítóknak az elfogadását, főleg azt, ami ennek a biztosnak a jogait valamelyest korlátozza, illetve azt a részt, amely nyilván nem ír elő két vagyonmérleget másfél vagy egy hónapon belül, mert teljesen értelmetlen. Ha ez nem így lesz, akkor nyilván egyértelmű a szándék; nem az, ami egyébként itt az indoklásban le van írva.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu