JAKAB ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Őszintén meg kell mondjam, hogy fizikailag nehezen bírtam ki, hogy ne kapcsolódjak be a vitába, de úgy gondolom, ez a fél óra időmegtakarítás megérte szerény önuralmamat.
Elnök úr, engedjen meg néhány mondatot, az általános vita megismétlését követően kénytelen vagyok elmondani.
Az első: ott kezdem, ahol Gőgös Zoltán képviselő úr befejezte. Igen, rengeteg gond van, ezért kell változtatni. Ezért kell a gazdaság szereplői számára egy olyan feltételrendszert, egy olyan keretrendszert kialakítani, ahol szabályozott rendszerben a kormányzat partnereivé tudnak válni a gazdaság szereplői úgy, hogy a rendelkezésre álló nemzeti és európai uniós forrásokat célirányosan a nemzetgazdaság erősítése érdekében tudjuk felhasználni. Azt gondolom, ezt senki nem kérdőjelezte és kérdőjelezi meg. Erről szól a kamarai törvény, arról szól - és nem sértegetésként mondom ezt -, hogy az elmaradt intézkedések egy csokorban egy átfogó rendezéssel végre megtörténjenek, hogy a gazdaság fejlődési pályára álljon.
Nos igen, elhangzott, és szeretném aláhúzni, nem a kamarai törvényt vitatjuk, tisztelt képviselőtársaim, hanem most egy olyan jogszabály, egy olyan törvény fekszik előttünk, hogy amíg a kamarai törvény megalkotásra kerül, addig a bizalom erősítése érdekében, a gyanakvás kizárása érdekében igenis alakítsunk olyan helyzetet, hozzunk létre olyan állapotot, ahol a gyanú árnyéka sem merülhet fel.
November 30. - akkor szeretnék konkrétan reagálni. Ez egy időpont, ez egy állapot rögzítése, teljesen mindegy abból a szempontból, hogy mikor kerül kihirdetésre a törvény, egy állapotot rögzít. Innentől kezdve vizsgálható. Remélem, senki nem gondolja, hogy majd a kamarai biztos egy hatalmas apparátussal végigjár minden megyei agrárkamarát, megszállja a Magyar Agrárkamarát, és elkezdi tételesen vizsgálni a mérlegeit. Nem erről szól a történet. Arról szól, hogy a kamarai biztos ellenjegyzésével onnantól kezdve, aki azt a mérleget aláírta, az bizony, kérem tisztelettel, az adott időpontra vonatkozóan büntetőjogi felelősséggel tartozik. Ez csupán annyit jelent, hogy innentől kezdve nincs gyanakvás, nem mondhatja senki Magyarországon, bármi is történt a kamarában, nem mondhatja senki, hogy a vagyont eltüntették, hanem rögzítve van, és mindenki emelt fővel nézhet a másik szemébe.
Uraim! Kedves Képviselőtársak! Az igazság az, hogy a hosszú távú együttműködésnek, a stabil, jó együttműködésnek az alapja a pontos elszámolás. Ez a törvény ennek a célnak tökéletesen megfelel, ennek tesz eleget. (Babák Mihály: Helyes!)
A másik konkrét felvetésre szeretném egyértelművé tenni, ami az időpontot illeti: kérem, az a cél, hogy június 30-áig a kamarai törvény megszülessen, mi több, a kamarai biztos felügyelete vagy segítsége, segítése mellett, közreműködésével megtörténjen az új kamarai választás, ahol valamennyi szereplője az agráriumnak részt vesz innentől a kamarai testületek munkájában. Ezért nyilván megfontolandó, még lesz egy bizottsági ülésünk, ezt a jogászokkal egyeztetjük, hogy amennyiben ez kiterjesztő hatályú, akkor esetlegesen ezt kapcsolódó módosítóként megfontolhatónak tartjuk. Viszont szeretném megjegyezni, hogy nyilván majd a kapcsolódó módosító indítványok megérkeznek a bizottsághoz, és akkor arról a bizottság érdemben tárgyal. Meggyőződésem, hogy a következő bizottsági ülésen érdemben fogunk ezekkel az ügyekkel foglalkozni.
Tehát még egyszer, azzal zárnám, tisztelt elnök úr, és megköszönöm a megértő türelmét - és képviselőtársaimnak is -, hogy mindenkinek megköszönöm az aggódást, a jobbító szándékot. Kérek mindenkit, tételezzék fel, hogy semmi más, mint egy korrekt, a gazdasági szereplőket egy egységbe tömörítő törvény megalkotása előtt vagyunk, és ehhez akarjuk a feltételeket összerendezni. Azt gondolom, ebben egyetértettünk. Megköszönöm mindenkinek a jobbító szándékot, a későbbiek során is azt a hozzáállást, amivel segítik a minél tökéletesebb, minél korrektebb munkát és törvényalkotó munkát. A kamarai törvény megalkotásánál még lesz elegendő feladat és elegendő munkánk.
Én egyet kérek: mindenki most az egyszer törölje ki a gondolatai közül azt, hogy bárkit bárki vádol eltulajdonítással. Ki sem mondom azokat a szavak, amik itt elhangzottak, nem akarom kimondani. Remélem, az agrárium szereplői sokkal érzékenyebbek ezekre a kijelentésekre. Eddig sem tettük, ezután sem tesszük. Sajnos, méltatlan lenne a Házhoz, ha az elmúlt jó néhány esztendő történéseit felsorolnám. Nem teszem, ezért kérem, ne tegye más sem, fogadjuk el azt, hogy az agrárium szereplői tisztességes, becsületes emberek, és pontosan azért akarnak velünk együtt egy új szabályozást, hogy még csak kísértése se legyen annak, hogy őket a szürke- és feketegazdaságba belekényszerítik. Ez egy nagyon fontos dolog. Épp elegendő gond volt ebből, az emberek a hatályos törvények alapján kénytelenek a tevékenységüket végezni.
Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm türelmüket. Kedves Képviselőtársaim! Támogassák ezt a törvényjavaslatot, bízom benne, hogy az ennek alapján megvalósuló törvényben is ugyanúgy partnereink lesznek.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés