SOLTÉSZ MIKLÓS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egyszerűen csodálkozom a szocialistákon, hogy ma nem vonultak ki. (Mesterházy Attila közbeszól.) Jobb lett volna egyébként, ha ma is kivonulnak, hiszen legalább annyi zavaros dolgot, amit itt elmondtak az elmúlt 25 vagy 30 percben, nem tettek volna.

Tisztelt Gúr Képviselő Úr! Először is, önök nyolc évig kormányon voltak, és 2006-ban, amikor újra megválasztották önöket, előtte egy olyan nyugdíjmódosító törvénycsomaggal nyertek, amit utána körülbelül egy tucatszor, tizenkét módon változtattak meg, szigorítottak, és erről egy szót sem mondtak, tehát jobb, ha a múltra önök nem utalnak vissza.

(10.50)

A második - (Mesterházy Attilának:) vasárnap nagyon szép volt a rendezvény, a bekiabálások önnek nagyon jól sikerültek, menjen a vörös sálosok közé, ott biztos jól érzik magukat -, tehát a második: önöknek igazából az a bajuk, hogy nem tudják végrehajtani azt a programot, amit nem tudtak befejezni az elmúlt időszakban, de tovább rontottak a helyzeten. Önöknek most az fáj igazából, hogy az édesanyáknak, az asszonyoknak egy újabb lehetőséget adunk. Olyan módon adjuk a lehetőséget az édesanyáknak, hogy munkaviszonyt számolunk fel, és hozzászámítjuk a gyerekekkel eltöltött időt. (Gúr Nándornak:) Ha rosszul van Gúr Nándor képviselő úr, akkor nyugodtan igyon egy pohár vizet, mert látom, hogy nem bírja a törődést. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Viszont a szolgálati idő, tisztelt hölgyeim és uraim, képviselőtársaim, a nyugdíjszámításnál igenis bele fog számítani. Mindazoknak emelkedni fog a nyugdíja, akik a negyven év munkaviszony fölött egy, két, három, akár négy év szolgálati időt is szereztek, mondjuk azért, mert szakmunkásképzőbe jártak, vagy azért, mert később, amikor tolódik fölfelé a nyugdíjkorhatár, három-négy évet be lehet számítani az egyetemi időszakokból. Ön tehát ne állítson olyat, ami nem igaz, ez az első kérésem.

Elnök úrnak pedig a rövid válasz: a Csillag börtönben lévők valóban nem kapnak szolgálati viszonyt, így például azok a szocialista képviselők sem fognak a jövőben, akik most a letartóztatás során remélhetőleg börtönbe fognak kerülni a sok csalás miatt.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu