SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Jó reggelt kívánok! Tisztelt Országgyűlés! A múlt héten volt az európai hulladékmegelőzési hét. Az Európai Bizottság hirdette meg, és minden tagállamnak illett volna ehhez valamilyen módon csatlakozni. Magyarországon a civilek kitettek magukért, 28 esemény volt, 46 részt vevő szervezet, ezekben mindenféle informális közösség, sőt még blogger is részt vett. Összességében több ezer embert értek el, és külön ki kell emelni, hogy vidéken is voltak ilyen típusú események.

Mik voltak ezek? Hihetetlen csudaságokat bírtak kitalálni: fordított boltot mutattak a vásárlóknak, ahol hulladékot lehetett kapni, nullahulladék-kiállítás, csereberebörze, bringakonyha, "tükörben a világ" kiállítás, környezetbarát ételfutár, kőlevest főztek nyílt területen, hatalmas nagy fák sétáltak a Blaha Lujza téren, hogy az újrapapír-használatra hívják föl a figyelmet, adománybolt, kreatív műhelyek estje, 50 kilométeres élelmiszerverseny, filmvetítés és így tovább.

Mi lenne ez a nulla hulladék? Ennek a "zero waste" nevű koncepciónak a lényege, hogy képesek vagyunk hulladék nélkül élni, és úgy, hogy az anyag- és energiafelhasználásunk minimális, és nem lépi túl a fenntartható szintet, és mégis sikerül mindannyiunknak elérni egyfajta társadalmi jólétet. Ez borzasztóan fontos lenne, ehhez az egész fogyasztói kultúránk átgondolására van szükség. Ma Magyarországon körülbelül 480 kilogramm hulladékot termelünk fejenként a csecsemőtől az aggastyánig, ahogy mondani szokás, és az ipar is nekünk termel, tehát lényegében, valójában ez sokkal több, hiszen mi vagyunk a lánc végén, és miattunk termelődik az ipari hulladék is. Ne felejtsük el, kedves képviselőtársak, amikor kihörpintünk egy kis sört az alumíniumdobozból, máris hozzátettünk körülbelül negyedkilónyi vörösiszapot a depóniákhoz.

Fontos megérteni, hogy a szelektív gyűjtés bármilyen fontos is, önmagában kevés, hiszen ennek is vannak környezeti költségei, és ez sem old meg minden problémát, és mindenáron az igazi hulladékcsökkentés irányába kell elmennünk. Ezt itt hosszadalmas lenne kifejteni, hogy mit jelent pontosan, de a lényeg az, hogy a tényleges szükségleteinkre és nem a reklámokra hallgatunk, nem veszünk agyoncsomagolt holmit, olyan árut keresünk, ami környezetbarát módon készült és így tovább. Ez az igazi hulladékmegelőzés, és nem véletlen, hogy az Európai Bizottság a hagyományos "ne vásárolj semmit" naphoz időzítette ezt a hetet.

De vajon mit tett a kormány ezen a héten ennek érdekében? Sőt, mit tett a környezetvédelmi kormányzat megalakulása óta a hulladékmegelőzés tekintetében? Volt-e állami rendezvény vagy akció, segítette-e a hulladékmegelőzést vajon a jogszabályalkotás? Tett-e érdemi lépéseket a kormány a nulla hulladék felé vezető úton? Mi valahogy azt érezzük, hogy nem. Az eddig eltelt időszak nem a hulladékkeletkezés megelőzéséről szólt, hanem a hulladékprobléma inkább elodázásáról, ha lehet azt mondani. Elmaradtak a kormányzati cselekvések eddig.

A II. hulladékgazdálkodási terv már 2009. január 1-je óta hatályban kéne hogy legyen. A mai napig nem készült el, bár az előző kormány ezt rendesen előkészítette, és még a stratégiai környezeti hatástanulmány is elkészült, nem terjesztette be a kormány az Országgyűlésnek. Államtitkár úr legutóbb azt mondta, hogy először a törvény fog elkészülni és utána pedig a stratégia; mi azt gondoljuk, hogy ez éppen fordítva kellene hogy történjen. Az új hulladékgazdálkodási törvény sincs még előttünk, pedig december 12-éig hatályba kellene léptetni az Európai Unió akarata szerint; ebből nyilvánvalóan semmi nem lesz. Bár már olvasható ez a tervezet a minisztérium honlapján, az Országgyűléshez még nem terjesztették be.

Hulladékmegelőzési törvénynek keresztelték el, ezt már lehet olvasni a honlapon, de ennek ellenére a megelőzési gondolatok leginkább hátul vannak egy eldugott mellékletben. Én azt gondolom, ez így tarthatatlan lesz, még mindig az a múlt századi kicsit ásatag, avíttas, csővégi szemlélet tükröződik belőle, és reméljük, hogy az itteni vitában sikerül majd ezt kiigazítani. A költségvetési tervezet, ami szintén előttünk van, semmit, semmit nem tartalmaz a hulladékmegelőzéssel kapcsolatban, úgyhogy itt borzasztóan nehéz lesz érdemi intézkedéseket tenni.

A nulla hulladék héten, én azt gondolom, a civilek megtették a magukét, számos látványos programmal demonstrálták, hogy a hulladékmegelőzés nem pénzkérdés, és elsősorban a szándékon és az ötleten múlik. Nagyon várjuk már a kormányzat szándékait és ötleteit. És még egy megjegyzést engedjenek meg: nem tudom, hogy jövőre a civilek tudnak-e ilyen rendezvényeket rendezni, hiszen a Nemzeti Civil Alapról nagyon komoly forrásokat kíván elvonni a kormány.

Én azt kérem a kormányzattól, hogy induljon el a hulladékmegelőzés és a nulla hulladék útján. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu