VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. A legelején le szeretném szögezni, hogy az LMP soraiban van Hanzély Ákos - benn ül a Fővárosi Közgyűlésben -, aki a Lát-Kép Egyesülettel többször is maga, saját kezével megtisztította a budapesti Nagykörutat ezektől a falfirkáktól, tehát vannak köztünk, akik tevőlegesen tesznek a probléma megoldásáért.
A másik ilyen helyzet, hogy kezdjük kicsit az elejétől. Ezzel a törvénnyel az a probléma, hogy nincsen visszatartó ereje (Dr. Nagy Gábor Tamás: De van!), illetve hogy aránytalan. Véleményünk szerint nincsen visszatartó ereje. A másik pedig az, hogy magát a falfirkát nem definiálja pontosan. (Dr. Nagy Gábor Tamás: (7) bekezdés!) Igen, ha megnézzük pontosan, hogy mit is jelent a falfirka - merthogy kicsit továbbmegy az élet, mint ahogy ezt leírja ez a (7) bekezdés -, tehát hogy most ez az egész önkifejezés, művészet vagy akár politika, esetleg társadalomkritika, mint ahogy látjuk azt a Kétfarkú Kutya Párt teljesítményében, vagy a leghíresebb nemzetközi graffitis, Banksy teljesítményében, ahol igazából nem az elcsúfítás a lényeg, hanem egy fricskamutatás a társadalomnak.
Ha történetileg megnézzük, a politikai tartalmú graffitik már a római kortól végigkísérik az emberiség történelmét, már Pompejiben vannak leletek ezzel kapcsolatban, de a reneszánszban ismét felütötte a fejét, és azóta folyamatosan végighúzódik a közügyek gyakorlásának az ilyetén való megjelenése a közfalakon. Viszont, ahogy látjuk, 2007 tavaszán egy graffiti volt az, ami a magyar közéletet három hónapig uralta.
(16.40)
Ez a "Márciusban újrakezdjük", "MÚK"-graffiti volt, de már előtte is voltak ilyen politikai tartalmú graffitik. Igazából itt vannak olyan falfirkák, graffitik, feliratok -, mert igazából itt a probléma, hogy nem tudjuk ezeket elkülöníteni -, amelyeknek igenis van társadalomkritikai, politikai tartalmuk, és nem feltétlen csak szabadidő-eltöltésből - ahogy önök ezt írták - kerülnek ezek a falakra.
A másik az, hogy a graffiti szubkultúrájának, belső logikájának megértése nélkül talán nem fog ez a probléma soha az életben megoldódni. Most nem térnék ki erre, hanem inkább az egész falfirka- és graffitiügynek a diverz látásmódjára, hogy itt mekkora különbségek vannak falfirka és falfirka között. Ugyanúgy ebben a területben van benne az úgynevezett "tag", ahol maga a firkáló csak a saját becenevét írja föl, vagy maga a szó hagyományos értelmében vett graffiti, ami többszínű, nagy rajz, aminek igenis van művészi kifejezési értéke, láthatjuk azt a Filatorigát mellett lévő soron. (Gulyás Dénes: Jaj, ne! Az művészet?) Van, akinek ez művészet, van, akinek ez nem művészet. Más-más ízlések uralkodnak a társadalomban. Kérem, ennyit legalább fogadjunk el közös alapként.
A másik pedig, vannak a street art kategóriájába sorolt (Közbeszólások.) matricák, plakátok, illetve különböző térelemek. Láthatjuk, a Moszkva téren pontosan ebből a szubkultúrából indult kortárs művészek voltak azok, akik színessé tudták tenni ezt a várost. (Közbeszólások.) Nézzük meg, hogy a szürke Moszkva térnél jobb-e a színes Moszkva tér! (Gulyás Dénes: A te házad falára rajzoljanak!)
A másik pedig az úgynevezett public art tevékenység, ahol valóban köztérelemek elhelyezésével színesítik meg és forgatják ki a városi teret, és adnak új értelmezést a városi térnek. Azzal, hogy a matrica, plakát vagy egyéb dolog szintén idekerülne, igazából nem foglalkozik kimerítően a jogszabály.
A másik pedig a legfőbb probléma, hogy Nagy Gábor Tamás is elismerte, hogy szükség van a megelőzésre, elismerte, de a pártja, a Fidesz nem tesz érte semmit. Az ifjúságpolitikának morzsákat adnak, és valójában az ifjúsággal nem foglalkoznak. Annyit csinálnak az ifjúsággal, hogy az adóátrendezés során kevesebbet vihetnek haza a gyermektelen fiatalok, egyébként pedig börtönben a helyük.
Kérem szépen, itt arra volna szükség az ifjúságpolitika területén, hogy azokat az ifjúságsegítőket, akik kijönnek az egyetemekről, legalább állással tudnánk ellátni. Évente több száz ifjúságsegítő végez Magyarországon, és egyszerűen nincs elég álláshely. Arról volna szó, hogy ifjúsági közösségi tereket kellene teremteni, ahol valóban közösségileg tudnának a fiatalok szórakozni, önkifejezési módokat találni, és akkor talán nem az utcán lófrálnának. Akkor talán nem az utcáról kellene elkergetni a fiatalokat, ha volna terük. (Babák Mihály: A család kell, apa, anya.)
Van, Babák úr, kérem szépen, az apán és az anyán kívül egy másodlagos szocializációs közeg, ami sokkal fontosabb generációs szinten a személyiség kialakulásában, ez pedig a kortárs csoport. (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból.) Ha a kortárs csoportban létrejönnek olyan közösségek, ahol hasznosnak érezhetik magukat a fiatalok, és nem az utcára vannak kikényszerítve, hanem valóban vannak olyan közösségi terek, valóban vannak olyan események, ahol közösségként meg tudnak nyilvánulni, akkor nem az utcán lesznek. Kérem szépen, a Fidesz semmit nem csinál a fiatalokkal, csak kiteszi őket az utcára, és utána meg beviszi őket a börtönbe, ha véletlenül nem azt csinálják, amit a Fidesz szeretne. (Babák Mihály: Ez komoly! Hűha!)
A másik pedig a legabszurdabb, amit Nagy Gábor Tamástól ma hallhattunk, az, hogy a koldulástól meg kell szabadulni. A koldulástól nem úgy kell megszabadulni, hogy a közterekről kitiltjuk a koldusokat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hanem a koldulás ugyanúgy egy szociálpolitikai probléma, mint ahogy a graffiti egy ifjúságpolitikai probléma, és egyik sem büntetőjogi probléma.
Köszönöm a szót. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés