VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Mielőtt elkezdeném azt a konkrét dolgot, amiről beszélni szeretnék, kicsit kritizálnám a kormánypárti képviselők retorikáját. Folyton arról beszélni, hogy ez most milyen nagyszerű, mert kedvezményesen nyugdíjba lehet menni, és hogy milyen nagyszerű dolgot tesznek most, és hogy jó dolgot tesznek most, az számomra nem kielégítő magyarázat. Elnézést, ha most egy magánéleti példát hozok. Középiskolás koromban hosszútávfutó voltam. Amikor elmentem egy versenyre, a kitűzött célom nem az volt, hogy le tudjam futni azt az x kilométeres távot, hanem a kitűzött célom az volt, hogy minél jobb idővel fussam le ezt a kitűzött távot, minél jobb eredménnyel, tehát minél eredményesebb legyen a munkám. Ezért nem értem ezt a viszontválaszt folyton, hogy ha valami építő, konstruktív kritikával él az ellenzék, valamilyen olyan módosító javaslata van, amely javítana ezen a törvényjavaslaton, akkor egyből ezzel a mondattal, hogy de hát most jót csinálunk, ne szóljatok bele, lesöprik az asztalról az indítványainkat, illetve a hozzászólásainkat.
Én is egy bizonyos témáról szeretnék beszélni, ez pedig nem más, mint amit már nagyon sokan mondtak előttem itt az ellenzéki sorokból, a 18 év feletti, oktatási intézményben tanulók helyzete. Nagyon jól tudjuk azt, hogy az a társadalmi réteg, az a korosztály szerinti réteg, akit most érinteni fog a kedvezményes nyugdíjba menés lehetősége, az egy olyan réteg, akik körülbelül a hetvenes években kezdtek el dolgozni, a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején. Nagyon jól tudjuk, hogy milyen volt akkor a társadalmi légkör, mi volt a társadalmi elvárás, főleg a nőkkel szemben. Az volt a társadalmi elvárás, hogy minél hamarabb munkába álljanak, minél hamarabb keresőtevékenységet folytassanak, lehetőség szerint 18 éves koruk előtt, és mégis volt nem kevés olyan ember, aki ezzel a társadalmi légkörrel szakított, és úgy gondolta a családjával egyetértésben, hogy tovább fog tanulni, esetlegesen még egy szakmát megtanul, esetlegesen a végzett szakmájában még tovább képzi magát. Miért nem gondolunk ezekre az emberekre? Miért nem honoráljuk nekik ezt azt áldozatot, amit azzal vállaltak, hogy továbbtanultak, hogy minőségibb munkát tudjanak végezni, és a mostani fogalomrendszerrel élve hasznosabb részei, tagjai lehessenek a társadalomnak?
Van egy másik vonatkozása ennek a kérdésnek, és inkább azt mondom erről, hogy ez egy racionalitási hozzáállása ennek a kérdésnek, ez pedig az, hogy jelenleg Magyarországon - előbb egy fideszes felszólalásban a számok kicsit túlzóak voltak - 32 és 33 ezer fő közé tehető a diplomás munkanélküliek száma. Ha bevonjuk ebbe a kedvezményes nyugdíjas körbe, bevesszük ebbe a körbe azokat is, akik felsőoktatási intézményben tanultak - kedvezőbb feltételekkel -, akkor elképzelhető, hogy nem sokkal, de akár friss diplomás munkanélkülieknek, akár már régóta dolgozó, de jelenleg munkanélküli diplomásoknak helyet tudnánk biztosítani, mert elképzelhető, hogy ha már az olyan sokat emlegetett pedagóguspéldát vesszük, hogy nagyon sok pedagógus, megértve őt, mert fáradságos munka akár 30 évet is végigtanítani, 30 év után azt mondja, hogy ő most már szeretne pihenni és akár az unokájával foglalkozni, és ez lehetőséget ad arra, hogy ő átadja a helyét egy munkanélküli diplomásnak, ami - máris azt vehetjük - nem egy pluszkiadást jelent a társadalom és az állam részére, hanem tulajdonképpen ez jelenthet egyfajta megtakarítást is az állam részére.
A bevezetőm fényében és a bevezetőben mondottakat figyelembe véve nagyon szépen kérném a kormánypárti képviselőket arra, hogy fontolják meg a módosító indítványainkat, fontolják meg azt, hogy ezt a réteget - igazságtalan módon, mint már sokszor elhangzott és az esélyegyenlőség elvét nem figyelembe véve - mégiscsak az indítványunknak köszönhetően részesítsék önök is előnyben.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés