VARGA ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Névnapja alkalmából isten éltesse, ha már András napon van a mai parlamenti ülésünk. (Taps az MSZP soraiban.)
Két törvényjavaslatot tárgyal most a Ház, és nagy érdeklődéssel hallgattam az elnöki bejelentést is, hogy három fideszes képviselő törvényjavaslata ez, és amikor készültem az ülésre, meglepve tapasztaltam, hogy az egyik törvényjavaslatról Kovács Zoltán képviselő úr mintha visszavonta volna a nevét. És ez éppen a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjának megállapításáról szóló törvényjavaslat.
Akkor kezdjük ezzel, mert végül, amiről beszéltek képviselőtársaim és Kósa Lajos mint a napirendi pont előadója, azt gondolom, hogy az alpolgármesteri tisztség dolgaival egyet is lehet érteni. Ugyan mi nem értettünk egyet a külsős alpolgármester beemelésével a törvényjavaslatba, de ha már bekerült, akkor rendezzük az alpolgármesteri visszahívhatóság és a régi és az új testület kapcsolatát. Azt gondolom, hogy ezek a jogszabályi anomáliák, amelyek ebben fölmerültek, akár támogathatók is lennének a törvényjavaslatból. De mivel végül össze van kapcsolva az illetménnyel, ezért egy picit álságos az a megállapítás, hogy egyrészt költségcsökkentés, és nem is tudom, milyen szavakat használtak, hogy az újraválasztott polgármester javadalmazását ez a törvényjavaslat lehetővé teszi.
Azt gondolom, hogy kifejezetten ma azon polgármesterek rendszabályozására került be ez a törvényjavaslat, akik olyan helyzetbe kerültek, hogy ugyan megválasztották őket, ellenzéki többségű testületben vannak. És ez nemcsak MSZP-s, hanem nagyon sok független polgármestert is érinthet. Talán ezért szólalt meg egy fideszes polgármester lelkiismerete, és vonta vissza aláírását erről a törvényjavaslatról. Tehát azt gondolom, hogy ez ilyen formában semmiféleképpen nem támogatható.
Ha már önöknek a gondolatában fölmerült volna az, hogy tényleg költségcsökkentés legyen, mert hátha ilyen fölmerül, akkor miért nem nyúltak hozzá a szorzószámokhoz? Lehetett volna azt is, és azt mondani, de az nyilván a most hivatalban lévő kormánypárti polgármesterek javadalmazását is érintette volna. Tehát így, ilyen formában ezt a törvényjavaslatot nem tudjuk támogatni.
A másik, ami a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi törvényt módosítaná, az is két dologról szól. Egyrészt szintén az alpolgármesteri dologgal foglalkozik és az aljegyzői kérdéssel. Azt gondolom, persze azok az érvek itt időnként elhangzanak, és talán lehetnek is olyan helyek, jogos érvek is, hogy egy jegyző, főjegyző, akinek nagyon sok a hatósági ügye, a mostani törvény is a főváros tekintetében lehetőséget ad, és biztos, hogy elképzelhetőek akár nagyobb megyei jogú városok, nagyobb fővárosi kerületek tekintetében erre, ahol szükség van.
Önök azt ígérték, hogy tavasszal előállnak azokkal a javaslatokkal, hogy a különböző nagy alrendszereket, így az önkormányzati alrendszert is hogyan lehet és mi módon kell az elkövetkezendő időszakban átalakítani. Akkor talán helye lesz, amikor pontosan tudjuk, hogy egy-egy szintnek, egy-egy településnek, egy-egy megyei jogú városnak, egy-egy megyei önkormányzatnak milyen feladata és hatásköre lesz. És akkor lehet, hogy erről a kérdésről érdemben lehetne vitát nyitni. Mi most azt gondoljuk, hogy ez kifejezetten arról szól, hogy további álláshelyeket csináljanak. Persze, lehet azt mondani, hogy majd a testület eldönti, hogy van-e rá pénze, meg tudja-e finanszírozni ezt a dolgot, de azt azért mindenki pontosan tudja, hogy ahol az a döntés van, hogy márpedig valakinek helyet kell csinálni, akkor ezt általában a képviselő-testület a többség nyomására mindig meg is teszi, és máshonnan, más feladatok rovására meg fogja finanszírozni az aljegyzői feladatokat.
Éppen ezért azt gondoljuk, hogy ezt így, ilyen formában nem lehet támogatni. Ráadásul azt gondolom, hogy például lehet, hogy egy-két megyei jogú városnál indokolt lenne, de például a megyei önkormányzatoknál szerintem egyetlenegy megyei főjegyzőnek nincs annyi dolga, hogy ott akár több aljegyző lehessen. Tehát ilyen tekintetben azt gondolom, hogy ezt akkor érdemes fölvetni, ha világosan látjuk, hogy egy hivatali struktúrában, a hatósági ügyekben a különböző települési és térségi szinteken milyen feladatok jelentkeznek.
Éppen ezért, mivel összekapcsolták a javaslatokat, a szocialista frakció ezeket a javaslatokat nem tudja támogatni. Módosító javaslatot tettünk a polgármesteri javadalmazás tekintetében. Remélem, hogy a Fidesz-frakcióban is lesznek olyan polgármesterek, akik támogatni fogják ezt a módosító javaslatunkat.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban. - Kósa Lajos és Tállai András tapsol.)
(A jegyzői székben Erdős Norbertet Móring József Attila, dr. Lenhardt Balázst Hegedűs Lorántné váltja fel.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés