DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Józsa Képviselő Úr! Jelentem, én nyomtam a gombot (Dr. Józsa István: Jól van!), valószínűleg ön gyorsabban tette ezt. Tehát, jelentem, itt vagyunk, az egy másik kérdés - már Nyikos elnök úr is utalt rá -, hogy közben folyik a költségvetési bizottság ülése is, de képviseltetjük magunkat. Ön egyedül van a szocialista frakcióból, tehát e tekintetben, azt hiszem, az arányok tekintetében sokkal rosszabbul állnak, hiszen egy szem magának kell ott ülni a padsorokban, biztosan éppen ők is bizottsági ülésen vannak. És akkor csupa jót feltételeztem önökről - mint ahogy ön nem teszi ezt rólunk.

De a tartalmi felvetésére, illetve még egy picit a bírság kérdésére visszatérve, hiszen fenn maradt ez a labda, csak annyit mondanék, hogy önök folyamatosan arról beszélnek, hogy a bírság a kiadási oldalon jelenik meg. Uraim, a bírság a bevételi oldalon jelenik meg ezekben a költségvetésekben. Tehát a médiahatóság vonatkozásában is, illetve a vagyonkezelő alap költségvetésében is a bevételi oldalon van. A pontosság kedvéért ez is hozzátartozik.

A Nyikos elnök úr által elmondottak, úgy gondolom, hogy szakmailag helyesek, korrektek voltak. Az, hogy hol van a helye a Médiatanács költségvetésének, illetve a hatóság költségvetésének, úgy gondolom, hogy ez egy szakmai kérdés, erről kell beszélnünk és lehet is beszélni. Azt tudom önnek mondani, hogy egyrészt a bizottságban is ez szóba került, másrészt pedig, hogy miért van itt, arra azt tudom elmondani, hogy többek között nem véletlenül van igen jelentős összeg a Médiatanács kezelésében lévő, költségvetésen kívüli tételekből, és vélhetően ezért is van ilyen formában külön kezelve, hogy ne keveredjen össze a költségvetési forrás a költségvetésen kívüli forrásokkal.

Köszönöm szépen, elnök úr, az időm most éppen befejeződött. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu